Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kortárs versek játékosan

By 2026.02.02.

Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával új, hiánypótló irodalmi munkafüzetet jelentetett meg az általános iskolás korosztály tagjai számára. Neves költők verseihez játékos feladatok társulnak, amelyek segítenek a szövegértésben, az irodalmi tájékozottság elmélyítésében, a kreativitás, a logikai készség és a megoldó készség fejlesztésében.

  • Hírek

    Faludy György Londonban

    By 2021.07.20.

    A PIM “Olvass, bolyongj, szeress …” című tárlatából létrehozott Faludy-kiállítás eredeti dokumentumok, fényképek és versek segítségével idézi meg a költő, író, műfordító emlékét, egyúttal bepillantást nyújt a XX. század magyar történelmébe – közölte az MTI-vel a londoni intézet sajtótitkára.Mint Nagy TOVÁBB →

  • Hírek

    Képvers-tárlat Eifert Jánostól

    By 2021.07.20.

    A fotográfus egy hét alatt három tárlaton is bemutatkozik. A kedden nyílt Képversek címűről, a fotók történetéről az MTI-nek elmondta, hogy 1993-ban víz öntötte el a pincét, ahol a most kiállított képek negatívjai voltak és egész addigi életműve, több tízezer TOVÁBB →

  • Hírek

    Radnóti-díjak és diplomák

    By 2021.07.20.

    Befejeződött a legrangosabb hazai vers- és prózamondó verseny, a versmondó versenyek győzteseinek Olimpiája, a XXXIV. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó verseny, amelynek Győr városa ad otthont 1971 óta. Házigazdája és rendezője a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft.-vel TOVÁBB →

  • Hírek

    Előadóművészet: nyílt levél

    By 2021.07.20.

    Csizmadia Tibor a miniszternek címzett – az MTI-hez is eljuttatott – pénteki levelében emlékeztet arra: nyáron komoly viták forrása volt, hogy az előadóművészeti törvény által a VI-os és a II-es kategóriába sorolt művészeti szervezetek számára az Előadóművészeti Tanács által javasolt TOVÁBB →

  • Hírek

    Videoklip készül a csonkaversből

    By 2021.07.20.

    A Kaleidoszkóp VersFesztiválon különdíjat nyert Kávészünet nevű fiatal verszenésítő formáció december 2-án forgatja első videoklipjét. Különleges forgatás ígérkezik, mivel a rajongók aktív részvételével készül a klip. A két előadó, Popovics György és Németh Ferenc a rajongókkal együtt forgatja a Kaleidoszkóp különdíjas Kávészünet együttes TOVÁBB →

  • Hírek

    Irodalmi kávéházak reneszánsza

    By 2021.07.20.

    Pesten a reformkorban érett meg az idő arra, hogy az irodalom bevonuljon a kávéházakba. A történet eleje prózai: a honi lap- és könyvkiadás ekkortájt kezdett Pestre koncentrálódni, vagyis mi sem volt természetesebb, mint hogy az országban szanaszéjjel élő, de egymás TOVÁBB →

  • Hírek

    Csoportterápia a Madáchban

    By 2021.07.20.

    A Madách Színház 2009 decemberében írt ki nyílt pályázatot új magyar musicalek megalkotására; a felhívásra csaknem 80 művész illetve alkotócsapat nyújtotta be musicaltervének szinopszisát és 5-5 dalát. Ezek közül a zsűri – Szirtes Tamás mellett Malek Andrea színművész, Kocsák Tibor TOVÁBB →

  • Hírek

    Versmondás hónapja

    By 2021.07.20.

    Alig három héttel a Kaleidoszkóp VersFesztivál után, vers- és prózamondó versenyek és találkozók sora várja az ifjú tehetségeket a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében. Illyés Gyula, Kormos István, Radnóti Miklós, Kondor Béla, Szécsi Margit, Nagy László és Baka István áll a TOVÁBB →

  • Hírek

    Sikeres Versmondó Klub

    By 2021.07.20.

    A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közös összefogásában ADY VERSMONDÓ SZALON – VERSMONDÓ MŰHELY néven folytatja munkáját a Budapesti Versmondó Klub és Műhely. A Versmondó Szalon évadnyitó állomását, október 24-én TOVÁBB →

  • Hírek

    Kaleidoszkóp képekben

    By 2021.07.20.

    Folyamatosan kerülnek fel a Versmondó folyóirat elektronikus kiadása, a versmondo.hu oldalra a Kaleidoszkóp VersFesztivál fotói. A színházi és költészeti kuriózumokat felsorakoztató fesztivál előadásainak legizgalmasabb képei már megtekinthetők a neten. A Pécsett szinte mindvégig teltház mellett zajló, közel egy hétig tartó, TOVÁBB →

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By 2026.05.20.

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By 2026.05.19.

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a gránit oszlopot.

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By 2026.05.17.

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By 2026.05.17.

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By 2026.05.15.

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By 2026.04.29.

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By 2026.04.28.

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg. A versenyt a szervezők Kiss László, a Latinovits Emlékmű Alapítvány alapítóelnöke emlékének ajánlják.

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By 2026.04.27.

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By 2026.04.24.

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a legjobb színész kategóriában diadalmaskodott.

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By 2026.04.22.

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Táborok

    Kiss László Gyermekversmondó Tábor

    By 2023.04.02.

    Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.

  • Táborok

    Bella István Versművészeti Szeminárium

    By 2022.01.03.

    Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.

  • Táborok

    Latinovits Színész Felkészítő Műhely

    By 2022.01.02.

    Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By 2021.07.20.

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

  • Versenyek

    Nemzeti VERSeny

    By 2021.07.20.

    A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

  • Táborok

    Szép Szó Műhely Vajdaság

    By 2021.07.29.

    A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →

  • Táborok

    MAdT Vajdaság

    By 2021.07.29.

    A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By 2021.07.20.

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Versenyek

    Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny

    By 2021.07.20.

    Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By 2021.07.20.

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →

To Top