Hírek
Kortárs versek játékosan
Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával új, hiánypótló irodalmi munkafüzetet jelentetett meg az általános iskolás korosztály tagjai számára. Neves költők verseihez játékos feladatok társulnak, amelyek segítenek a szövegértésben, az irodalmi tájékozottság elmélyítésében, a kreativitás, a logikai készség és a megoldó készség fejlesztésében.
-
Hírek
Bemutatkozási tér az Új Színházban
2021.07.20.Ismét meghirdeti Kőfal Pálya IV. pályázatát az Új Színház. A cél bemutatkozási és játszási lehetőséget biztosítani független – a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó – színházi alkotóknak, csoportoknak. Pályázni olyan új stúdiószínpadi produkcióval lehet, amelynek témája a magyar történelem valamely eseménye, TOVÁBB →
-
Hírek
Tóth Endre költő emléke
2021.07.20.Debrecen – Eltávozott a legidősebb debreceni költő, Tóth Endre. Életének 97. évében érte a halál. Tóth Endre 1914-ben született, irodalmi pályája a múlt század harmincas éveiben indult. Költészetére kezdettől erős hatást tett a népi mozgalom, későbbi munkássága során pedig mindig TOVÁBB →
-
Hírek
Újabb szépírói kurzus
2021.07.20.A Magyar Író Akadémia nem hagyományos egyetemi képzést indít. A Szépíró mesterkurzuson mesterségbeli tudást, írói technikákat és módszereket sajátíthatnak el hallgatóink, és mindezek mellett megismerkedhetnek a kortárs irodalom nagyjainak életpályájával, írói műhelytitkaival. Folytatja szépírói mesterképzését a Magyar Író Akadémia, amely hazánk legolvasottabb TOVÁBB →
-
Hírek
Ünnep az óceán két oldalán
2021.07.20.Kulturális szervezetek és egyházak meghívására New Yorkba utazott Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Szennik Évi kommunikációs alelnök. Lutter Imre előadóművész a New York-i magyar klub, a katolikus és a református egyház augusztus 20-i ünnepségein lép fel TOVÁBB →
-
Hírek
Fővárosi százmilliók Nemcsáknak
2021.07.20.Százmillió forintos adósságot csinált a József Attila Színházban Koltay Gábor ügyvezető igazgató, nyilatkozta a tegnapi Magyar Nemzetben Nemcsák Károly, aki augusztus elsejétől vezeti a teátrumot. Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester helyettes pedig a Népszavának elmondta, hogy a József Attila Színház TOVÁBB →
-
Hírek
Krasznahorkai Edinburghi útja
2021.07.20.Krasznahorkai László Kossuth-díjas írót meghívták az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Colm Tóibín neves ír novellistával, újságíróval beszélget a közönség előtt augusztus 26-án, pénteken délután. Az Európa új korszakban című programsorozat részeként ül össze a Corner Theatre-ben a két író. Hamarosan TOVÁBB →
-
Hírek
Montrealban az új Márai-adaptáció
2021.07.20.A Montreal World Film Festival programján mutatkozik be Sipos József új Márai-adaptációja, a Kaland című regény alapján készült film. A premieren részt vesz a rendező-forgatókönyvíró Sipos József, valamint a főszereplők közül Gerd Böckmann német színész. A romantikus drámát négyszer vetítik az TOVÁBB →
-
Hírek
Elhunyt Szalai Borbála költő
2021.07.20.Ungvári otthonában elhunyt Szalai Borbála költő, gyermekíró, nyugalmazott tankönyvszerkesztő, aki a második világháború utáni időszakban fontos szerepet játszott a magyar irodalmi nyelv megőrzésében a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján. Szalai Borbálát életének 86. évében kedd este érte a halál. Az elhunyt alkotót TOVÁBB →
-
Hírek
Testvért kap a Globe Színház
2021.07.20.Fedett testvérépületet kap a londoni nyitott tetejű Globe Színház, amelynek kitartó közönsége gyakran ázott az esős nyárban. A Globe csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy Jakab-korabeli stílust tükröző épületet emelnek – számolt be a The Guardian online kiadása. A tervezett kétszintes, galériás TOVÁBB →
-
Hírek
Meghalt a Gőgős Gúnár Gedeon írója
2021.07.20.Meghalt Varga Katalin költő, író, a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mosó Masa Mosodája, a Barátom Bonca és számos más gyermek- és ifjúsági könyv szerzője – tudatta a család az MTI-vel pénteken. Közlésük szerint a kétszeres József Attila-díjas írót 83 éves TOVÁBB →
-
Hírek
Milyen ember volt valójában Petőfi?
2026.03.15.Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án. A koltói nászúton született meg a Szeptember végén, a magyar szerelmi líra egyik csúcsa.
-
Hírek
Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek
2026.03.14.A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József Attila-díjat vehette át.
-
Hírek
József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre
2026.03.13.Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.
-
Egyéb kategória
Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt
2026.03.13.Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)
-
Hírek
Quentin Tarantino színházba költözik
2026.03.10.Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab elkészült, és ez lesz a következő projektje. Elmondása szerint a produkció előkészítése és megvalósítása másfél-két évig kötheti le.
-
Hírek
Elhunyt Fehér Béla
2026.03.03.A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. március 1-én elhunyt Fehér Béla (1949–2026) író, újságíró, esszéista. Fehér Béla hosszú időn keresztül a Magyar Nemzet tárcaírója is volt, decemberben pedig A hét írója volt a Literán.
-
Hírek
Gyermekhangon megszólaló irodalom
2026.03.02.A „Szil, szál, szalmaszál” című vers- és prózamondó verseny országos döntőjét a rendezték meg a Magyar Versmondók Egyesülete székhelyén, a Fővárosi Művelődési Házban. A rangos megmérettetésre az ország minden szegletéből, valamint a Kárpát-medence számos településéről érkeztek fiatal magyar versmondók, akik népes kísérők társaságában jelentek meg, és ünnepi izgalommal léptek a döntő színterére.
-
Hírek
Ady prózái kelnek életre a Szkénében
2026.02.13.2026. február 14-én 19 órakor mutatja be a Forte Társulat új produkcióját Sápadt emberek és történetek – Zenébe zuhanó, mágikus olvasószínház címmel a Szkénében. Az Ady Endre prózáiból készült előadás március 22-én szintén műsorra kerül.
-
Hírek
Elhunyt Keleti Éva fotóművész
2026.02.06.94 éves korában, február 6-án elhunyt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. Képein a színházi világ legendái, nagy alakjai és halhatatlanjai elevenednek meg.
-
Hírek
Scherer Péteré a Páger Antal-színészdíj
2026.01.27.Az elismerést hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az immár 25. alkalommal megrendezett ünnepségen Scherer Péter az oklevél mellett Páger Antal, „Téni bácsi” – a Vígszínháztól, nyolcvanéves korában kapott – arany pecsétgyűrűjének pontos mását vehette át.
-
Versenyek
“REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG
2021.07.20.Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.
-
Táborok
Kiss László Gyermekversmondó Tábor
2023.04.02.Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.
-
Táborok
Bella István Versművészeti Szeminárium
2022.01.03.Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.
-
Táborok
Latinovits Színész Felkészítő Műhely
2022.01.02.Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.
-
Versenyek
Nemzeti VERSeny
2021.07.20.A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.
-
Táborok
Szép Szó Műhely Vajdaság
2021.07.29.A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →
-
Táborok
MAdT Vajdaság
2021.07.29.A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →
-
Versenyek
V. Baranyi Ferenc szavalóverseny
2021.07.20.A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.
-
Versenyek
Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny
2021.07.20.Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.
-
Versenyek
Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese
2021.07.20.Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →



