Barion Pixel
Connect with us

Fővárosi százmilliók Nemcsáknak

Hírek

Fővárosi százmilliók Nemcsáknak

Százmillió forintos adósságot csinált a József Attila Színházban Koltay Gábor ügyvezető igazgató, nyilatkozta a tegnapi Magyar Nemzetben Nemcsák Károly, aki augusztus elsejétől vezeti a teátrumot. Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester helyettes pedig a Népszavának elmondta, hogy a József Attila Színház ügyeinek rendezésére maximum háromszázkilencven millió forintot szánnak. A Kabaré24, a volt Mikroszkóp Színpad pedig valószínűleg a Thália Színház kamaraszínháza lesz.

Az említett összegből hosszú távon le kell vonni a 120 milliós adósságot, amit öt év alatt vissza kell fizetnie a teátrumnak.
A Népszavának arra a kérdésére, hogy 390 millió forintból nem lehetett volna-e megcsinálni, akár a társulattal együtt, az eltervezett évadot, a főpolgármester- helyettes azt mondta, véglegesen kell megoldani a színház helyzetét.
Megjegyezte, hogy ezt az összeget csak idén tudják biztosítani, jövőre már nem akarnak hasonló nagyságrendű pénzt költeni a József Attila Színházra.
Csomós Miklós a lapnak nem cáfolta azt a híresztelést, miszerint a volt Mikroszkóp Színpadot, a Kabaré24-et hozzá akarják csatolni a Thália Színházhoz, aminek kamaraszínháza lenne. Azt mondta, könnyen lehet, hogy ez így lesz, most nem nagyon lát más megoldást. De azért a következő időszakban még végiggondolják a lehetőségeket – tette hozzá.

Forrás: Népszava

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

  • Hírek

    Színészpalánták fellépése Bácsfeketehegyen

    By

    Az immáron tizenötödik szemlét a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. 

To Top