

Hírek
Ha itt lennél velem…
Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv, amely Bódi László Cipő slágere nyomán az élet valódi történeteit, az emberi lélek kulisszáit tárja elénk, a Ha szeretsz... című, népszerű verses interjúkötet folytatásaként 25 újabb ismert ember ismeretlen történetét meséli el, ahol a versek életutat törtek, vagy épp utat mutatnak.
-
Hírek
Kiállítás a 60 éves színészházban
2021.07.20.Hatvan éve nyílt meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum, ebből az alkalomból kiállítás nyílt pénteken Budapesten. A tárlat megnyitóján L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a 60. születésnapját ünneplő intézménynek olyan összetett, TOVÁBB →
-
Hírek
Hazám legjobbjai
2021.07.20.Szombaton osztják ki a Hazám-díjakat. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll. Máthé Erzsi színművész, Rubik Ernő feltaláló, építész, Tokody Ilona operaénekes, Augusztinovics Mária közgazdász, TOVÁBB →
-
Hírek
Fehér Rózsa díj a Versmondóknak
2021.07.20.A Magyar Versmondók Egyesülete kapta idén a Kultúraközvetítők Társaságának Fehér Rózsa díját. A díj azért is különleges, mert a Társaság tagjai titkos szavazással döntenek arról, kinek, vagy mely szervezetnek ítélik oda a szakmai elismerést. A Kultúraközvetítők Társasága húsz évvel ezelőtt TOVÁBB →
-
Versenyek
Ady Endre szavalóverseny- Nagyvárad
2021.07.20.A 2004-ben meghirdetett első rendezvényük célja olyan megyeközi szavalóverseny megszervezése volt, mely méltó módon emlékezik meg Ady Endre életművéről. A szavalóversennyel olyan hagyományt teremtettek, mely feléleszti és fenntartja a tanulókban az Ady költészete iránti érdeklődést. A diákok és felkészítő tanárok TOVÁBB →
-
Versenyek
Őszi szavalóverseny – Gyergyószentmiklós
2021.07.20.XXIII. Őszi szavalóverseny, Gyergyószentmiklós 2012. november 9-10.Minden középiskolából 2 versenyzőt és egy kísérő tanárt hívunk.A vendégek ellátásáról (szállás és étkezés) gondoskodnak (nov. 9. este, 10-e reggel, délbe, este, 11-e reggel, azaz öt étkezés és két éjszaka).Ez alkalommal is két verssel TOVÁBB →
-
Hírek
Költészeti ereklyetár
2021.07.20.A Tunyogmatolcsi Helyismereti Kör prominens személyisége hosszú esztendők gyűjtőmunkásságát mutatta be az érdeklődőknek. Értékes kutatása a magyar irodalom egyik leghíresebb versének mindazon információját tartalmazza, amit ezen idő alatt sikerült elérnie. A „Falu végén kurta kocsma ereklyetár” című gyűjtemény bemutatóján Szabó TOVÁBB →
-
Hírek
Megnyílt a Nagy Gáspár emlékház
2021.07.20.Szeptember 28-án szombaton tartották Bérbaltaváron Nagy Gáspár emlékházának ünnepélyes megnyitóját. Az eseményen köszöntőt mondott Nagy Gábor, a Nagy Gáspár Alapítvány kurátora, Fukszberger Imre, a Vasvári Kistérségi Társulás elnöke, Monostori Imre irodalomtörténész és H. Bagó Ilona, az emlékházban rendezett, Valaki ír TOVÁBB →
-
Hírek
Én, József Attila – CD-n
2021.07.20.Kevés olyan örömteli pillanat van egy színház életében, amikor az egyik előadásából CD készülhet – mondta Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója. Egy új, magyar zenés darabnál ez külön érték, hiszen így sokkal szélesebb körrel lehet megismertetni a művet – TOVÁBB →
-
Hírek
A nagy októberi költők, színészek
2021.07.20.Százharminc éve, 1882. október 22-én halt meg Arany János, a verses epika legnagyobb magyar művelője, a magyar költészet kiemelkedő alakja, a magyar nyelv egyik nagymestere. Októberi születésű Balassi Bálint, Kazinczy Lajos és Rákosi Szidi. Arany 1817. március 2-án született Nagyszalontán. TOVÁBB →
-
Hírek
Politikai eszközzé alacsonyítják?
2021.07.20.Ady Endre egyik versével jelent meg a januári Nyugat-ellenes „nem leszünk gyarmat”-jelszavú békemenetről szóló kötet. A költő viszont elkötelezett Nyugat-párti volt. A Magyartanárok Egyletének elnöke szerint teljes tévedés ilyen rendezvényen felhasználni Adyt, különösen ezt a verset. Az október 23-i békemenet TOVÁBB →
-
Hírek
Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat
2025.06.06.Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.
-
Hírek
Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke
2025.06.05.Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.
-
Hírek
Átadták a Latinovits-díjat és diplomát
2025.06.02.Halálának 49. évfordulójához közeledve egész hétvégén versmondással emlékezett Latinovits Zoltánra Balatonszemesen, a színészkirály végső nyughelyén a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete.
-
Hírek
Artisjus Irodalmi Nagydíj
2025.05.06.Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjakat 2025. május 12-én adják át.
-
Hírek
Ledöntötte valaki Kormos István szobrát
2025.04.15.Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.
-
Hírek
Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn
2025.04.11.Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace produkció és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az egyedülálló park, amely szálláshelyként és irodalmi szórakoztató központként is működik a jövőben, májusban kezdi meg üzemszerű működését.
-
Hírek
Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze
2025.03.28.Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
-
Hírek
Meghalt Tolnai Ottó
2025.03.28.A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.
-
Hírek
Petőfi életében eladta saját verseinek jogát
2025.03.15.Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.
-
Hírek
BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE
2025.02.22.MEGHÍVÓ A TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT A DEBRECZENI TIBOR RENDEZŐ ÁLTAL VEZETETT BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE (1968-1980) CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA IDŐPONT: 2025. MÁRCIUS 10. 18 óra HELYSZÍN: TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári u 47. TOVÁBB →
-
Versenyek
“REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG
2021.07.20.Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.
-
Táborok
Bella István Versművészeti Szeminárium
2022.01.03.Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.
-
Táborok
Kiss László Gyermekversmondó Tábor
2023.04.02.Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.
-
Táborok
Latinovits Színész Felkészítő Műhely
2022.01.02.Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.
-
Versenyek
Nemzeti VERSeny
2021.07.20.A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.
-
Táborok
Szép Szó Műhely Vajdaság
2021.07.29.A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →
-
Versenyek
V. Baranyi Ferenc szavalóverseny
2021.07.20.A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.
-
Táborok
MAdT Vajdaság
2021.07.29.A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →
-
Versenyek
Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny
2021.07.20.Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.
-
Versenyek
Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese
2021.07.20.Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →