Barion Pixel
Connect with us

Örök Pódiumon Veszprémben

Hírek

Örök Pódiumon Veszprémben

Pintér Tibor versmondóra, drámapedagógusra emlékeztünk az Örök Pódiumon elnevezésű versmondó versenyen a Veszprém Agórában, több mint száz versmondó részvételével.

Az egykori alkotó, aki a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad alapítója is egyben, a tehetséggondozásnak szentelte életét. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Veszpém Agora szervezésében megvalósult találkozón részt vett az alkotó két gyermeke, Pintér Éva és Pintér Tibor színművész, s a verseny alapítója, Ferencz Zsuzsanna is. A hat fős zsűrit Lutter Imre előadóművész, költő vezette, mellette Sz. Csordás Éva előadóművész, Felföldi Gábor színháztörténész, Keresztesi László színművész, Kosiczky Anett művelődésszervező és Szennik Éva kommunikációs szakember értékelte a produkciókat. Az abszolút fődíjat, az Örök Pódiumon emlékérmet Parragh Eszter Angelika kapta, amelyhez az orfűi Horizont-idéző ParkMotel és Versparkban évente megszervezett Színház- és Versművészeti Táborok: versmondó szekciójába kapott meghívást és 30 ezer forintos kedvezményt. Őt Kiss Judit Ágnes költő készítette fel, Filotás Karina: Nagyanyám ezt mondta, ő macska lesz, ha elmegy, és Nemes Nagy Ágnes: A szabadsághoz című versét adta elő. A klasszikus és kortárs verseket felvonultató seregszemlén Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, József Attila, Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Radnóti Miklós, Heltai Jenő, Vörösmarty Mihály, Tóth Árpád és Szabó Magda művei szép számmal voltak jelen, de Romhányi József, Nemes Nagy Ágnes, Arany János, Karinthy Frigyes, Illyés Gyula, Rab Zsuzsa, valamint a kortársak közül Tóth Krisztina, Lackfi János, Mrena Julianna, Borbély Szilárd, Kemény Zsófi, Kányádi Sándor, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Gabnai Katalin, Székely Szabolcs, Kiss Judit Ágnes, Buda Ferenc, Orbán János Dénes, Lutter Imre, Erdős Virág, Vörös István és Locker Dávid versei és prózai is elhangzottak.

Az eredmény az alábbiak szerint alakult:

Az általános iskolás alsós kategóriában:
1. Bíró Andor Lizander
2. Bartalos Boglár
3. Borbély Szonja

Általános iskola, felső tagozat:
1. Kiss Miklós
2. Gyömörei Janka
3. Molnár Vencel

Különdíjat kapott: Horváth Bendegúz

Középiskolások:
1. Parragh Eszter Angelika
2. Szabó Lilla
3. Szabó Glória Izabella

Felnőtt korosztály:
1. Károlyi Klára
2. Marosvölgyi Gergely
3. Pelikán Péter

Szépkorúak:
1. Strich Lászlóné
2. Holló Lászlóné
3. Nagy Éva

Gratulálunk minden versenyzőnek!
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

#versmondoverseny #veszprem #agora #orokpodiumon #pintertibor

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top