Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Ha itt lennél velem…

By 2025.05.06.

Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv, amely Bódi László Cipő slágere nyomán az élet valódi történeteit, az emberi lélek kulisszáit tárja elénk, a Ha szeretsz... című, népszerű verses interjúkötet folytatásaként 25 újabb ismert ember ismeretlen történetét meséli el, ahol a versek életutat törtek, vagy épp utat mutatnak.

  • Hírek

    Rivalizálás? Koltai Róbert a húgával versenyzik

    By 2021.07.20.

    Koltai Róbert és Koltai Judit mindketten színészek, ám együtt nagyon ritkán látni őket. Eljött a nagy pillanat, amikor egymás után lépnek fel ugyanazon a színpadon, ám korántsem közös előadásukon fáradoznak, épp ellenkezőleg: most egymás riválisai lesznek! Móricz Zsigmond bőrébe bújik TOVÁBB →

  • Hírek

    Funky, pop-rock, slágerek: kedden hangulatváltó buli

    By 2021.07.20.

    Ritka az, amikor a folk, a funky, a jazz és az énekelt vers megfér egymás mellett, mi több, olyan színes program keveredik belőle, hogy a néző/hallgató csak kapkodja a fejét! És itt van: a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál tömény koncertnappal nyit TOVÁBB →

  • Hírek

    Ikerablak – versek párhuzamosan

    By 2021.07.20.

    Nem pusztán egy kiállítást, hanem a költészet párhuzamos dimenzióit is megnyitotta a Kaleidoszkóp VersFesztiválon Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus kedden este, a művész mai magyar verseket és világukat formabontóan bemutató grafikai-tipográfiai kiállításán. A versplakátokat mindössze egy hétig, a VersFesztivál alatt láthatja a TOVÁBB →

  • Hírek

    Dupla-kávészünet a VersFesztiválon

    By 2021.07.20.

    Sikerrel indult a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál egyhetes művészeti programsorozata Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. Már az első két előadás, a Kávészünet zenekar és Huzella Péter verszenei koncertje telt házzal indította útjára a hangulatváltóként beharangozott nyitónapot, amelyen fokos, funkys, jazz-es és TOVÁBB →

  • Hírek

    Irodalmi szócikk-író verseny

    By 2021.07.20.

    Irodalmi szócikk-író verseny indul a Wikipédián. A versenyben bárki részt vehet, aki november 20-ig új szépirodalmi témájú szócikket hoz létre. Pályázni lehet többek között irodalmi művekről szóló és életrajzi cikkekkel, jelentette az egyesület közleményben. A pályázat célja, hogy új szerkesztőket TOVÁBB →

  • Hírek

    Nagyító alá kerül Pilinszky és József Attila

    By 2021.07.20.

    Új megvilágításba helyezi Pilinszky János és József Attila életművét az október 9-én, kedden induló Kaleidoszkóp VersFesztivál négy önálló versszínházi és zenés előadása. Igazi kuriózum a költészet, a színház és a zene kedvelőinek, hogy a két költő alkotásait több feldolgozásban is TOVÁBB →

  • Hírek

    Szépíró kurzus

    By 2021.07.20.

    A Magyar Író Akadémia nem hagyományos egyetemi képzést indít. A Szépíró mesterkurzuson mesterségbeli tudást, írói technikákat és módszereket sajátíthatnak el hallgatóink, és mindezek mellett megismerkedhetnek a kortárs irodalom nagyjainak életpályájával, írói műhelytitkaival. Folytatja szépírói mesterképzését a Magyar Író Akadémia, amely hazánk legolvasottabb TOVÁBB →

  • Hírek

    Visszaszámlálás: kedden startol a VersFesztivál!

    By 2021.07.20.

    Politikamentes, értékalkotó és egyedi vershét elé néz Nyíregyháza: október 9-én, kedden útjára indul a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál a Móricz Zsigmond Színházban. Sztárok, közismert színészek, filmesek, előadóművészek, társulatok és zenekarok lépnek színpadra a Magyar Versmondók Egyesületének jóvoltából. A képernyőről is jól TOVÁBB →

  • Hírek

    Százezer költő a változásért

    By 2021.07.20.

    Az év egy napján szerte a világban mintegy 100 ezer költő azért olvassa fel az írását, hogy történjen valami változás. Szeptember 29–én 115 országban 700 költészeti eseményre kerül sor. A költők ezen a napon a legfőbb értékekről beszélnek. Így állnak TOVÁBB →

  • Hírek

    A céh kitüntetése a dráma napján

    By 2021.07.20.

    A magyar dráma napján, szeptember 21-én este a Katona József Színházban adták át a dramaturg céh által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat, melyet Szálinger Balázs műve nyert el, valamint a Szép Ernő-jutalmat, melyet Szakonyi Károly, Spiró György TOVÁBB →

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By 2025.05.06.

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjakat 2025. május 12-én adják át.

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By 2025.04.15.

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By 2025.04.11.

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace produkció és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az egyedülálló park, amely szálláshelyként és irodalmi szórakoztató központként is működik a jövőben, májusban kezdi meg üzemszerű működését.

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By 2025.03.28.

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By 2025.03.28.

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By 2025.03.15.

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

  • Hírek

    BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE

    By 2025.02.22.

    MEGHÍVÓ A TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT A DEBRECZENI TIBOR RENDEZŐ ÁLTAL VEZETETT BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE (1968-1980) CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA IDŐPONT: 2025. MÁRCIUS 10. 18 óra HELYSZÍN: TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári u 47. TOVÁBB →

  • Hírek

    Elhunyt Taxner-Tóth Ernő

    By 2025.02.10.

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. január 27-én elhunyt Taxner-Tóth Ernő (1935–2025) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, akadémiai doktor, professor emeritus.

  • Hírek

    Váci Mihályra emlékeztünk

    By 2024.11.30.

    Születésének centenáriumában Váci Mihályra emlékezünk, az ő szellemét idézi a nevével hirdetett országos vers- és prózamondó verseny, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület szervezésében.

  • Hírek

    Nagyszabású bemutató: Lutter Imre új kötete

    By 2024.11.13.

    December 3-án mutatják be Lutter Imre vadonatúj, Test és tudat című verseskötetét az Operettszínház Kálmán Imre színpadán, sztárvendégek közreműködésével.

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By 2021.07.20.

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

  • Táborok

    Bella István Versművészeti Szeminárium

    By 2022.01.03.

    Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.

  • Táborok

    Latinovits Színész Felkészítő Műhely

    By 2022.01.02.

    Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.

  • Táborok

    Kiss László Gyermekversmondó Tábor

    By 2023.04.02.

    Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.

  • Versenyek

    Nemzeti VERSeny

    By 2021.07.20.

    A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

  • Táborok

    Szép Szó Műhely Vajdaság

    By 2021.07.29.

    A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By 2021.07.20.

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Táborok

    MAdT Vajdaság

    By 2021.07.29.

    A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →

  • Versenyek

    Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny

    By 2021.07.20.

    Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By 2021.07.20.

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top