Az olasz fővárosban olvassa fel verseit Kányádi Sándor magyar  költő, aki egyik művét Ferenc pápának is átadta. Az erdélyi születésű  Kossuth-díjas költő a költészet világnapja alkalmából érkezett Rómába. 
Kányádi Sándor március 21-én este a Balassi Intézet – Római Magyar  Akadémián (RMA) tizenkét európai költőtársával olvassa fel verseit  eredeti nyelven, kivetített olasz feliratozással.
Az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete (EUNIC)  szervezte költői esten Kányádi mellett Karl Lubomirski (Ausztria),  Jekatyerina Joszifova (Bulgária), Sarah Zuhra Lukanic (Horvátország),  Ulrike Draesner (Németország), Tomaso Binga (Olaszország), Wojciech  Bonowicz (Lengyelország), José Tolentino Mendonca (Portugália), Petr  Borkovec (Cseh Köztársaság), Daniela Crasnaru (Románia), Katarína  Kucbelová (Szlovákia), Dusan Sarotar (Szlovénia), Zingonia Zingone  (Spanyolország) versei hallhatók.

Kányádi Sándor a Szent Péter téren tartott szerdai audiencián is  részt vett és személyesen nyújtotta át a Dél keresztje alatt című  versének spanyol fordítását az egyházfőnek. A költő erről az Római  Magyar Akadémián a helyi magyar közösséggel tartott találkozóján számolt  be. A beszélgetést Cinzia Franchi, a padovai egyetem magyar  irodalomtanára vezette.
Kányádi kötetlenül beszélt Erdélyről, irodalomról, verseiről. Többek  között elmesélte, hogy az egyik erdélyi kis faluban sírt emeltek Petőfi  Sándornak arra hivatkozva, hogy “ilyen nagy költőnek mindenhol lehet  sírja”, ahogyan az ókorban görög földön Homérosszal is történt.

A Kossuth-díjas költő március 15-én  az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége. Kányádi Sándor sok  verset el is mondott a műsorban, például a legendás “rigó-verset”.
“Gondolta a fene!” A hiedelem Arany Jánosnak tulajdonított és sokat idézett gondolatával Kányádi Sándor  is egyetért. Beszélt a  legendás fekete rigóról, amelyet ő azért írt bele a verseibe, mert a  gyerekek is szeretik a jellegzetes téli képet, amit a fehér havon látszó  fekete madár kontrasztja nyújt. A kisebbségi lét nyomasztó élménye  azonban számos erdélyi magyar számára a rigót a megőrzendő magyarság  szimbólumává növelte: “A rigó, azért az megmaradt feketének! Tudjuk mi,  miről van szó!”
“Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.”
Kányádi  arról is beszélt, hogy ismét szükség lenne nyelvújításra! A hivatali  nyelvben például felbukkannak furcsaságok. A költő hozzátette: “Megőrülök  ezektől!”
“A betyár életbe! Úgy megbuktatnák nálunk a református gimnáziumban, ha ilyet mondana”: meg lett mutatva!
 
A költő komorabb versei közül is elmondott egyet, a Májusi kétségbeesés címűt, amelyet 1957-ben írt:
Mintha szögesdrótot hullatnának
a láger-álmú sötét felhők:
szúr, sziszeg az eső, szinte ráz,
mintha árammal volna töltve,
s hurkolódik pocsolyás
utakra, fákra, tetőkre.
Hol az ég?
A törpeség mindent beborít,
s az ember olyan gyámoltalan:
ijedten szökken kapualjtól kapualjig,
akinek útja van.
Hol az ég?… Hol az ég?…
Sehol egy résnyi rés,
egy repedés
a pacsirtás kedvű messzeség
felé.
Úgy sír, sajog az ég,
hogy a föld is sír belé.
Sírnak a rügybe hervadt álmok;
sír az ázott szélben riadtan ringó
ágak hegyén az esőcsepp pattintotta bimbó,
a parkokban, a tereken
zokog a szerelem.
A kegyetlen ég
fölitta a padokról édes melegét,
és napok óta
csak ontja, csak ontja:
ömlik sűrűn a sziszegő
szögesdrót-sűrűség.
Ez lenne hát a májusi áldás,
az áldott kenyérhozó
“Ó, irtóztató, irtóztató!”
Fuldokolnak a pocsolyák,
fojtogatják a tavak.
Szennyes kedvében
folyóvá dagadt
a patak.
Sír a sár.
Állok az ablaknál,
szemem könnybe lábad,
szánom a szerelmeseket
és sajnálom nagyon
a gyümölcsfákat.

(forrás: MTI, Info Rádió)