Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Meghalt Czigány György

A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Győri bencés gimnáziumban végezte. A Zeneakadémián Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész diplomát szerzett 1956-ban, majd 20 éven át a Magyar Rádió munkatársa, később zenei főosztályvezetője volt. Munkája mellett rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. 1969-től 2007-ig műsorvezetője volt az ikonikus Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című rádióműsornak; alapítója volt a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című adásának.

1976–96 között a Magyar Televíziónál dolgozott. Riporterként személyesen beszélgetett többek között Szent-Györgyi Alberttel, Illyés Gyulával, Ferencsik Jánossal, Kodály Zoltánnal, Ottlik Gézával, Pilinszky Jánossal, Solti Györggyel, Friedrich Dürrenmatt-tal. 1993–96 között olyan zenei műsorok stúdióvezetője volt, mint a Csak a derű óráit számolom, a Zene, zene, zene, illetve a Szó, zene, kép. Irodalmi pályafutása korán indult, már 1946-ban megnyerte a Zászlónk katolikus ifjúsági folyóirat novellapályázatát. Első versei a Vigiliában, Jelenkorban, Kortársban jelentek meg a ’60-as években. Több tucat verseskötete mellett sokoldalú prózaírói munkásságával is gazdagította irodalmunkat; publikált novellákat, esszéket, operaszövegkönyveket, interjúköteteket. Összegyűjtött verseit Itt lubickol fénye címmel 2024-ben adta ki a Magyar Napló. Rendkívül termékeny pályáját számos rangos elismeréssel díjazták. 1970-ben Erkel Ferenc-díjat, 1988-ban érdemes művész címet, 1996-ban József Attila-díjat, 1999-ben Aranytollat kapott. 2000-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki több évtizedes művészi munkássága, zenetudományi tevékenysége elismeréseként. 2006-ban Prima Primissima díjjal ismerték el, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2017-ben a Budapestért Díjat, 2022-ben a Dohnányi Ernő-díjat. Czigány György a Magyar Írószövetség örökös tagja, Óbuda-Békásmegyer díszpolgára volt.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Forrás: Magyar Írószövetség

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top