Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Alföldi és Závada: két nem

Korábbi tervével ellentétben nem megy el Alföldi Róbert, a Nemzeti direktora a parlament kulturális és sajtó tevékenységét ellenőrző albizottság ülésére – értesült a Népszava a Nemzeti Színháztól.

A lap azt írja: Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója azzal indokolta döntését, hogy leváltásáról nem illetékes napirenden tárgyalni az említett albizottság. Hétfőn a Fidesz képviselői is közölték, hogy nem vesznek részt a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának csütörtökre tervezett ülésén, amelyre a testület jobbikos elnöke, Novák Előd meghívta Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját.

Az Alföldi Róbert leváltását sürgető jobbikos lendület akkor indult be, amikor kiderült: a Nemzeti Színház igazgatója az épületet bérbe adta a román nagykövetségnek, hogy állófogadással egybekötött előadás keretében ünnepeljék november 30-án az anyaország nemzeti ünnepét, Erdély Romániához csatolásának 92. évfordulóját. Alföldi később közleményben kért elnézést azoktól, akiknek érzékenységét megsértette ezzel, és visszamondta az eseményt.

Závada Pál eközben nem kapott magyarázatot, miért száműzték a Művészetek Palotájából a Magyar ünnepet. A háború előtti és alatti szélsőségeket és az 50-es éveket idézi számára az Alföldi Róbert elleni kirohanás. A mai politikával nem óhajt kollaborálni, és úgy véli, össze kell fogniuk a demokráciáért aggódóknak. A Závada Pállal készült interjút elolvashatja: ITT, kattintson!

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top