Barion Pixel
Connect with us

„Versünnep a Kurca partján”

Hírek

„Versünnep a Kurca partján”

Versírók és Versmondók III. Találkozóját rendezték meg Baka István emlékére Szentesen a Városi Könyvtárban február 21-én. Az esemény fővédnöke és egyik főszereplője Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke volt. Kossuth- és József Attila-díjas költők találkoztak.

A program változatos volt: nemcsak az irodalom mélyebb érzelmű kedvelőinek, de a témában kevésbé járta közönségnek is szólt. Már a címek is sokat sejtetőek:

február 20-án, pénteken
Versek pohár borok fölött a Páterházban

február 21-én, szombaton
Versírók és versmondók a Városi könyvtárban

A megnyitón Szirbik Imre, Szentes Város polgármestere mondott beszédet. A műsorban közreműködött: Fabulya Andrea, dr. Horváth György és Mihály Béla (klarinét)

A főszerkesztők kerekasztal-beszélgetésén a folyóirat-kerekasztal résztvevői a verskedvelőket, versmondókat az irodalmi újságok szerkesztésének rejtelmeibe avatták be. Az eseményt Versmondó Gála zárta.

A versnap különlegessége volt, hogy a Kárpát-medence több régiójának jeles irodalmi képviselője találkozott Szentesen. Erdélyből Markó Béla költő, aki 2009-2012 között Románia miniszterelnök-helyettese volt, Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke, Zilahról Daniel Săuca, a Caiete Silvane költő-főszerkesztője, Fejér László, a Hepehupa – Szilágysági Művelődési Folyóirat főszerkesztője, a Székelyföld folyóirat szerkesztői, Lövétei Lázár László és Fekete Vince költők, valamint Elek Tibor a Bárka, Füzi László a Forrás, és Kiss László, a Versmondó főszerkesztője is megjelent.

Költő vendégek: Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, Markó Béla József Attila-díjas költő, Fekete Vince József Attila-.díjas költő, Lövéti Lázár László József Attila-díjas költő, Mirtse Zsuzsa költő, Daniel Săuca,  Szentmártoni János József Attila-díjas költő, Szepesi Attila József Attila-díjas költő, Veszelke Attila költő, Farkas Wellmann Éva költő.

Versmondó vendégek: dr. Antal Anikó, Fabulya Andrea, Gulyás Zsuzsanna Herbály Jánosné, (Radnóti-díjas), dr Gémesi Márta (Radnóti-díjas), Kató Hajnalka, Kerekes Edit,Tóth Benedek Ernő, Kosztolányi József, Szémán Emese Rózsa, Paulovics Tamás

A széles összefogással megvalósult irodalmi rendezvény házigazdája Paulovics Tamás és a Krúdy Gyula Baráti Társaság volt.

A védnökök

Buda Ferenc költő, A Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke
Bozó Zoltán a Csongrád Megyei Közgyűlés Pénzügyi Bizottságának elnöke
Kiss László a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke
Lövétei Lázár László a Székelyföld főszerkesztője
Markó Béla József Attila-díjas költő
Szirbik Imre Szentes Város polgármestere
Szentmártoni Jánost költő, a Magyar Írószövetség elnöke
Szűcs Ildikó a Szentes Városi Könyvtár ügyvezető igazgatója

Támogatók:

Szentes Város polgármestere
Areión Kulturális Egyesület
Árpád Agrár Zrt
Baka István Alapítvány
Csongrád Megyei Közgyűlés
Gulyás Ferenc borász
Hunor Coop Zrt.
Mészáros Zoltán
Tirpák János

Médiatámogatók:

Bárka folyóirat
Forrás folyóirat
SzegediLap
Szentesi Gyors
Szentesi Élet
Szentesi Mozaik
Szentes TV
Versmondó folyóirat
Vers.hu portál

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top