Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Népdaltalálkozó határok nélkül

Itthoni és határon túli fiatal népdalénekeseket felvonultató fesztivál zajlik több helyszínen. A rendezvény 150 résztvevőjét fogadta Lezsák Sándor, a Ház alelnöke és felesége, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke a Parlamentben, Hoffmann Rózsával közösen szentmisén vettek részt, és persze vetélkednek. Kulturális csemegék tömkelege virgáoztatja a kultúrát a fesztivál alatt, amelynek szervezője Tündik Tamás, Csokonai-díjas művész, pedagógus.

Határokon átívelő népdaltalálkozót rendeztek a Domokos Pál Péter Általános Iskolában. A Virágok vetélkedésére tizenötödik alkalommal gyűltek össze Moldvából, Erdélyből, Kárpátaljáról és Csángóföldről az általános iskolások, hogy megmutassák népdalkincsük és egyedi énekstílusuk legjavát. A gyerekek a hat nap alatt zenei fesztiválokon lépnek fel, az őket elszállásoló családok pedig városnézésre és kulturális programokra viszik őket.

A programsorozat első állomásaként a TEMI Fővárosi Művelődési Házában táncházat tartottak ismerkedési est keretében, Csángó és Csíki muzsikával, szíveslátással. Az est fénypontja mindannyiuk számára az volt, hogy itt minden énekes gyermek énekelhetett egy bemutatkozót.

Budaörsön Király Nóra alpolgármester az önkormányzat épületében köszöntötte azokat a határon túli gyerekeket és kísérő tanáraikat, akik XIV. Virágok vetélkedése című rendezvényre ékeztek a Domonkos Pál Péter Általános Iskolába.

A Domokos Pál Péter Általános Iskolában a rendezvény 150 résztvevőjét két külön teremben hallgatta meg a neves népművészekből álló zsűri. Mivel a virágok vetélkedése nem verseny, az ítészek csak véleményt formáltak, tanácsokat adtak, de nem állítottak rangsort.

Az ötnapos fesztiválon első osztályos általános iskolás és főiskolai hallgató egyaránt fellépett. A legtöbb induló Erdélyből és Székelyföldről érkezett, de Moldvából, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Vajdaságból is jöttek diákok, sőt, bukovinai székelyek is felléptek a rendezvényen. A Kárpát-medencei népdalénekes találkozón azok a fiatal énekesek és tanáraik vehette részt, akik a szülőfalujukban rendezett énekversenyen dobogós helyezést értek el. A szervező Gyepük Népe Alapítvány kuratóriumának elnöke, Tündik Tamás elmondta, hogy év közben is ápolják a kapcsolatot a határon túli magyarokkal, a népdal találkozóra pedig megszervezték a diákok utazását és programját.

A Virágok vetélkedése című népdalverseny megnyitója a Polgármesteri Hivatal nagytermében volt. Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére tavaly óta az önkormányzat is vendégül látja az énekeseket, akiknek a kötetlen beszélgetések alkalmával lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást.

Molnár László alpolgármester a megnyitón elmondta, az esemény kiváló lehetőség arra, hogy a fiatal tehetségek megmutassák hagyományaikat és tudásukat. A többek között Székelyudvarhelyről, Gyimesből, Varjasról és Nyárádmentéről érkező csoportok mindegyike beszámolt arról, hogy fontos nekik a Kárpát-medence kulturális kincseinek egymás közti megosztása. A gyimesi vagy moldvai csángó éneklési technikák elsajátításánál pedig segítséget jelent, ha testközelből is látják, hallják az autentikus hagyományőrzőket énekelni.

Tündik Tamás Csokonai-díjas művész, pedagógus 15. éve szervezi a Virágok vetélkedését, azaz a Népdalénekes Palánták és Fiatalok Kárpát-medencei találkozóját, éltetve és élesztve a közös és egyedülállóan gazdag népdalkincsünkben rejlő, a szétszakítottságban is összeabroncsozó lelki-szellemi erőt. A néptáncpedagógus a rendezvény minden programján kézenfogva vezeti a gyerekeket a kultúra mezsgyéjén.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top