Barion Pixel
Connect with us

Új költőnk versei

Hírek

Új költőnk versei

A Rím Könyvkiadó pavilonjában, a Vörösmarty téren, június 9-én este 6 órakor kerül sor Molnár József költő könyvbemutatójára a 84. Ünnepi Könyvhéten. A kötet címe: Csillagok, akácok. A szerző a Magyar Versmondók Egyesületénél indult. Eddigi útjáról a vers.hu-nak írt, Szerencsepróba címmel.


Szerencsepróba

Eleinte hidegen hagy, hogy írok. Majd elmúlik, gondoltam. Nem így lett. S ebben látható és láthatatlan segítőimnek nagy az érdemük. Mint ahogy azoknak is, akik nemkíváncsiságukkal ösztönöznek az írásra. Daccal, azért is!

Már a katonaság alatt mozgatom a tollat. Ez a szokásos levél a távoli kedveshez, iker fiaim anyjához, feleségemhez. Minden alkalommal megédesítve egy verssel. Azokat is vállalom, magam, magunk előtt, hogy tudjam, tudjuk, honnan indultam . Valamelyik fiók mélyén ülnek. Évek telnek el, néha fellobbanások jönnek, szösszenetek, aztán sokáig csendben figyelek, készülök.. S vezetem a mozdonyt, hegyekre, völgyekbe.
1998-at írunk. Ekkor már felforrósodik a levegő bennem, egyszerre több minden érdekel. Megfog Dr. Bíró Dénes istenkeresése, újságíró képzőbe járok, de már jelennek meg cikkeim a Váci Naplóban és az Új-Pest Megyeiben, verseim a Vasutas világban Mindehhez segítők kellenek. Büki Attila, költő, festőművész az újságírás rejtelmeibe és a költészetbe egyaránt beavat, végtelen nyugalma, kiapadhatatlan tudása mély kút.
Károly György költőt, szonettköltőnek is nevezik, nála a jambus egyfajta éltetőerő-szükséglet. Természetszeretete rám ragad. Ekkor belépek az általa vezetett Kármán József Irodalmi Társaságba, ahol izgatottan felolvasok..

Károly György Vácról elköltözése, az egyik irodalmi lapnak küldött korai bemutatkozásom csalódáshoz, több elhallgató évhez vezet.
Semmi sem tart örökké!

Elérkezünk az internet világába, nincs idő s türelem. Az írásra hajlandó már nem képes heteket, hónapokat várni egy-egy bíztató elutasításra, neki az olvasó válasza kell – azonnal.
Fontos a visszajelzés! – jelenti ki Péter Péter, váci költő barátom, és milyen igaza van. Elszaporodnak a netes műhelyek, itt különböző színten lévő alkotók éreznek magukban késztetést. Poet, majd Fullextra, itt már szerzőként szerepelek. Ekkor M.Fehérvári Judit, debreceni költőnő ajándékba kap egy oldalt, s eldönti, legyen neve is, így születik meg a www.Allegória Irodalmi, Művészeti – és Közösségi Portál. Ahol meghívott szerzőként szerepelek. Judit szeretete, összekovácsoló tudása újabb emelkedőre visz.

Visszakanyarodva az internethez, jó látni, eljutottam valami kezdethez, de ez nem elég, több kell! Új szereplőket, új irányt keresve, megtalálom azt a színpadot, ahol már egy-két dadogós jelenetkét rám bíznak. Elindulok szerencsét próbálni!

Neszmélyen kötök ki, egy hétig hajón élve, megismerkedem olyan nevekkel, amelyekről már hallottam, Turczi István, Kukorelli Endre írók, költők, és olyan nevekkel, akik azóta is biztatva, mellettem állnak, Kiss László rendező, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Lutter Imre előadóművész, a nagy sikerű VersFesztiválok igazgatója. Erről azonban akkor még semmit nem tudok, szerény embereket látok, akiknek lenne mire verni a mellük.

Nem teszik.
Helyette megvívják saját harcaik, melyekhez önmaguk és isten előtt felesküdtek, egy mára már istentagadó, művészetnemtámogató világban, amelyben tehetségek éheznek.
A tábor erős kapocs lesz, nem számít, ki hány éves, formálódik, fejlődik, akiben ott van az a pici isteni szikra.
Párbaj-feladataink közben látom-hallom a leendő színészek próbatételeit, képzeletben magam is utánuk mondom a nyaktekerő szöveget.
Jobb, más ember leszek. Írásaim felpörögnek, egy szuszra leírt mondataimat érdekesnek találják.
Járok az Írószövetség Open Readingjeire, Turczi István műhelye ösztönöz megmutatni a kitörni készülő költőt. Aki egyre bátrabban, magabiztosabban olvassa fel szövegeit a neves névtelenek mellett, után.
A már említett Péter Péter költő ajánlására felvesznek a David Arts Műhelybe. Dávid felügyeli a tagok írói, költői tevékenységét, rendszeres foglalkozásokat tart. Glenn Maya festőművész tárlatmegnyitójára felkér vers megírására, Őszülő végtelen címmel, június 2-án, 17 órakor az Union Hotelben a helyem.

Szerencsepróbám felém simogatja Kelebi Kiss István költő, grafikusművészt, önéletrajzomban is megemlítem, útmutatása egy magasabb szintet jelent.
Várhatók írásaim: Kelet felől, Dunakanyar, Mura-Vidék, Agria irodalmi folyóiratokban, s több antológiában szerepelve, az Arcok és Énekek színvonalas kötete kapcsán megismerkedem Madár János költő, esszéíróval, aki Rím Könyvkiadó képviselőjeként önálló megjelenésem szorgalmazza. Teszi ezt azzal a céllal, hogy mint Embert, megismerjenek. Ehhez az első lépést le tudva, az idei ünnepi könyvhéten Csillagok, akácok címmel bemutatkozom.

 


A Magyar Versmonk Egyesülete a tehetségkutatás és a tehetséggondozás keretében idén is elindítja nyári verstáborait Neszmélyen. Bővebb információ: vers.hu/taborok

Az Ünnepi Könyvhetet 1929 óta, Supka Géza eredeti javaslatának szellemében, az alapító Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezi. Az országos könyvhét időpontja minden esztendő júniusának eleje, amelynek pontos idejét az MKKE a rendezvény előtt 4 hónappal köteles nyilvánosságra hozni.

A könyvhét 5 napig, csütörtöktől hétfő estig tart. A 84. Ünnepi Könyvhét és a 12. Gyermekkönyvnapok 2013. június 6 -10. között kerül megrendezésre. Az Ünnepi Könyvhét központi helyszíne az V. kerületi Vörösmarty tér, valamint a térbe torkolló utcák térhez közeli része.

Az Ünnepi Könyvhét – nyolc évtizedes hagyományának megfelelően – elsősorban a kortárs magyar irodalom közreadásának ünnepe. Könyvheti mű lehet minden élő magyar szerző első kiadású műve, a klasszikus magyar irodalom új kiadásai.

Az idei Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok központi rendezvényének hivatalos megnyitója a budapesti Vörösmarty téren 2013 június 6-án, 16 órakor lesz. A díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar koncertje után a könyvhetet a József Attila- és Márai-díjas Háy János nyitja meg. A székesfehérvári országos megnyitót ugyanezen napon, délelőtt 11 órakor – ugyancsak a Tűzoltózenekar felvonulása után – Csukás István Kossuth-díjas író, valamint Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg.

A nyitónap délutánján, 17.30-kor kerül sor a Szép Magyar Könyv 2012 Verseny elismeréseinek, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve Díjainak átadására.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top