Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Bárdy György

Hírek

Elhunyt Bárdy György

Életének 93. évében, hétfőn elhunyt a Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. Az elmúlt évtizedek számtalan színházi és filmes szerepe szólalt meg Bárdy György baritonján. Haláláig a Vígszínház társulatának tagja volt.

Markáns, férfias, ironikus alkata, drámai ereje intrikus szerepekre predesztinálta, de utánozhatatlan sármja és fanyar humora minden szerepét átitatta – méltatta a színészt a Vigszínház társulata.

Bárdy György május 26-án töltötte be 92. életévét. Haláláig a Vígszínház társulatának tagja volt, utoljára 2008-ban lépett fel az Egy csók és más semmi című előadásban.

Fotó: mult-kor.hu

Fotó: mult-kor.hu

Bárdy György 1921-ben született Budapesten. Már tizenhárom évesen a helyi református templom kertjében lépett fel saját színjátszó csoportjával. Várkonyi Zoltán, a neves színész és rendező véletlenül látta meg a 16 éves fiút egy előadásban, és megígérte: le fogja szerződtetni majdani társulatához. 1945-ben le is szerződtette a frissen alakult Művész Színházba. Elsőnek Grumio szerepét kapta a Makrancos hölgyben. A színházi előadások után rendszeresen fellépett a Casanova és az Arizona Irodalmi Varietében, ahol óriási sikerrel parodizálta Csortost, Latabárt, Jávort.

1946-ban Jób Dániel szerződtette a Vígszínházba, ahol 1949-ig játszott. 1949-51-ben a Vidám, 1951-től 1958-ig a Madách, 1958-59-ben a Nemzeti Színházban lépett fel, majd három évig erdészként dolgozott. 1962-ben a kecskeméti Katona József Színházban folytathatta pályáját. 1964-ben újra a Vígszínház művésze lett.

Jumurdzsák szerepében az Egri csillagokbanJumurdzsák szerepében az Egri csillagokban Emlékezetes szerepe volt Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Ficsúr (Molnár Ferenc: Liliom), Oscar (Neil Simon: Furcsa pár). Színházi fellépésein kívül több mint 60 film- és tévészerepben nyújtott felejthetetlen alakítást. Legnagyobb sikere a Jumurdzsák volt az 1968-ban bemutatott Egri csillagokban, de játszott a Valahol Európában, A csodacsatár, A tettes ismeretlen, a Ripacsok és a Retúr című filmekben. Sokat szinkronizált: az ő hangján szólalt meg például Máris szomszéd is a Mézga családban.

1958-ban Jászai Mari-díjat kapott. 1983-ban érdemes művész lett. Ugyanebben az évben nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat. 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta, 2000-ben kiváló művész lett. 2003-ban a 34. Magyar Filmszemle életműdíját kapta. 2005-ben Kispest díszpolgárává választották. 2006-ban ismét megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. 2008-ban elnyerte a Gundel Művészeti Díjat.

Két évvel ezelőtt, 90. születésnapján a Vígszínházban köszöntötték. Akkor azt üzente a közönségnek, tartsák meg továbbra is szeretetükben a Vígszínházat.

Bárdy Györgyöt 90. születésnapján köszöntik (Fotó: vigszinhaz.hu)

Bárdy Györgyöt 90. születésnapján köszöntik (Fotó: vigszinhaz.hu)

Búcsúztatása a művész és családja kérésére szűk, családi körben történik – tudatta a színház hétfő esti közleménye.

(forrás: Kultúrpart)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

To Top