Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Pataki András újabb kihívása

Három jelentkező közül Pataki Andrást választották meg a soproni képviselők a Pro Kultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. Így a Soproni Petőfi Színház igazgatása mellett globális feladatot vállalt. Pataki András jelenleg is a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke, a soproni teátrum irányítása előtt pedig a Forrás Színház igazgató-rendezője volt.

Sopron város képviselőterstülete zárt ülésen tűzte napirendre, hogy kit válasszanak meg az elkövetkezendő öt évre a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. A posztra előzetesen hárman pályáztak, személyesen azonban ketten jelentek meg. A képviselők Pataki Andrásnak, a Petőfi Színház jelenlegi vezetőjének szavaztak bizalmat.

(Horváth Zoltánné, a jelenlegi ügyvezető igazgató megbízatása pedig közös megegyezéssel megszűnik). A Soproni Kommunikációs Központ Kft. igazgatója Harka Zoltán lett.Az új ügyvezető február 1-jétől töltheti be tisztségét a Soproni Petőfi Színházat és a Fertőrákosi Barlangszínházat is működtető intézmény élén. Pataki András a közgyűlés döntése után kiemelte: rendkívül széles körű feladatot kell ellátnia a színházi működéstől kezdve a művelődési ház mindennapi tevékenységének irányításáig.

Képtalálat a következőre: „liszt ferenc kulturális központ sopron

Ahhoz, hogy a legújabb kihívásoknak is megfelelhessen a szervezet, paradigmaváltásra van szükség filozófiájában – mondta. Majd hozzátette: a szolgáltatás mellett a közösség szolgálatának, a közérdek érvényesülésének, a nyitottságnak és a transzparenciának kell érvényesülnie a mindennapi működésben. A leendő ügyvezető az intézményen belül három nagy területet kijelölését tervezi, amelyek ügyeivel majd egy-egy igazgatóság foglalkozik, élükön a gazdasági, a közművelődési és a művészeti vezetővel.

A gazdasági igazgatóságon belül egy önálló értékesítési osztály alakul – tette hozzá Pataki András.

A Fertőrákosi Barlangszínház irányítása, a Soproni Petőfi Színházzal együtt a művészeti igazgató hatáskörébe kerül. Ez a feladatkör pedig magában foglalja a főrendezői teendőket is, amelyet Pataki András a jövőben is ellát majd.

Pataki András 2012 óta a Soproni Petőfi Színház igazgatója, főrendezője. Megbízatása a Pro Kultúra élén 2022. január 31-ig szól. Rátermetteségét a színház élén, sőt, a 15. jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztivál soproni megrendezésekor is bizonyította.

Képtalálat a következőre: „pataki andrás kaleidoszkóp

A Magyar Versmondók Egyesülete sikereket kíván szakmai alelnökének, és a jövében is segíteni fogja.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top