Vers Karácsonykor

Az ünnepnapok a legtöbb helyen masszív ünnepléssel telnek, ilyenkor a közösségi oldalak karácsonyfa fotója mellé biggyesztett idézetein túl csak kevesen fordulnak a költészet felé, olvasnak vagy hallgatnak verset.

Akik mégis, azok azt mondják, hogy egészen más körülmények, túl sok idő és túl nagy nyugalom szükséges a versolvasáshoz, a befogadáshoz, a „csodák föntjére följutáshoz”. Ez talán így van, de próbálkozni azért szabad. Mert mikor nincs idő, nyugalom, csönd, béke, és mikor engedhetünk teret az érzéseinknek, ha nem Karácsonykor? A vers.hu belemélyedt Hevesi Judit írásába, amely a Magyar Narancsban jelent meg.

Legyen a választott idén Ady, mert ebben az évben (is) ő és A hosszú hársfa-sor (1913 júliusi a vers, megjelent a Ki látott engem? c. kötet Az elveszett családok ciklusában, 1914-ben) volt legtöbbet a fejemben, általában szorongásoldóként mormolom magamban. Kicsit még optimista is ez a szöveg, hogy hárson virág, meg lesz vasúttal érkező, sőt, csók is annak, aki várja – persze kicsit bezavar az a tegnapelőtt.

Ám hiába adja magát két híres vers: a Kis karácsonyi ének A menekülő Élet kötet istenhez hanyatló árnyék ciklusából (megjelenés: 1912) és a Karácsony – Harang csendül , ami 1898-ban – Ady ekkor 21 éves – jelent meg a Debreczeni Hírlapban, nem lenne igazán találó, mert bármilyen jól összerakott, kimunkált szövegek is, Ady ezeknél messze újítóbb volt. Noha ő azt mondja az olvasónak, hogy Vajda meg Petőfi az előd, de ez nem annyira fontos, hiszen a nyelvi eszközeit, a formai elemek újszerűségét tekintve páratlan. Ahogyan izgalmas a testiség erős jelenléte, ábrázolása a szerelmes versekben, megkapó az is, milyen végletesen szeret: mennyire más a Léda-szerelem és a Csinszka-szeretet; az egyikkel felborzolt tollakkal, csókokkal, szerelmesen az avaron, a másikkal meg riadtan várva, kézen fogva és vénülve, kissé lemondón. De ez csak az egyik oldal. A 41 éves korában meghalt költő összegyűjtött verseit végigolvasva a kiválasztottság-tudat (amit szokás azzal összekötni, hogy mindkét kezén hat ujjal született, furcsa fülekkel, rossz látással, gyenge lábakkal), és az istenes verseiben megjelenő erős személyesség is az újítást igazolja, s talán csak politikai-társadalmi tematikájú versei mutatnak egyfajta hagyománykövetést. De most ez mindegy, most karácsony van.

Íme a vers,  ami 110 éve, 1906-ban jelent meg először:

Ady Endre: Egy jövendő karácsony

Jön a Karácsony fehéren
S én hozzám is jön talán majd
Valaki a régiekből.

Csöndesen lép a szobámba
S én köszöntöm: „Béke, béke.”
A küszöbön sápadt orvos.

És szorongva szól a vendég:
„Ma Karácsony van, Karácsony,
Emlékszel a régiekre?”

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
„Ma Karácsony van, Karácsony.”

És szorongva szól a vendég:
„Valami tán fáj a múltból?”
Megmozdul a sápadt orvos.

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
„Hiszen én még sohse éltem.”

És hörögve mondom én majd:
„Ki a szobámból, pogányok.”
Döng az ajtóm és bezárul.

És hörögve mondom én majd:
„Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.”

És a nagy, szomorú házban
Zsoltárokat énekelve
Hajnalig várom az angyalt.

Legyen a karácsony valamilyen, de karácsony. Amennyire csak lehet, amilyen körülmények között lehet, már csak azért is, mert ilyenkor általában együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk vagy szeretni próbálunk, és/vagy akik szeretnek vagy szeretni próbálnak minket.

Bella István:
Fényhedt karácsony

Karácsony, fényhedt karácsony.
Jobb lenne lenni máshol.
Ott ahol közel és távol,
Édesanyám, szíved a jászol.
Nem kell még semmit akarnom,
csak kettőnk dobaját hallnom,
magadhoz még úgy szorítasz,
ahogy a fényét a csillag.
Szájam is néma. Pirinkó,
dacoló oá-tilinkó.
Hallgat. Ha rákezdi: sírt ás.
Megszületik, meg, a sírás.
De most még csak Te. És én, én.
Ég árad számban. És fény. Fény.
És mosolyogsz. Jövős eleimben
szövi rám szád kicsi ingem.
Karácsony, fényhedt karácsony.
jobb lenne lenni máshol.
Édesanyám, szíved a jászol.
Édesanyám, szíved a jászol.