Barion Pixel
Connect with us

180 éves a Szózat

Hírek

180 éves a Szózat

Vörösmarty Mihály 180 éve, 1836 decemberében írta meg a Szózatot, ennek megünneplésére több mint 250 diák együtt szavalta a költő sorait a Székesfehérvári Vörösmarty Színház színpadán.

Vörösmarty Mihály 180 éve, 1836 decemberében írta meg a Szózatot, amely a Himnusz mellett második nemzeti énekünkké vált. December 19-én, hétfő délelőtt 10 órakor több mint 250 diák a Vörösmarty Színház színpadán Kozáry Ferenc színművész közreműködésével együtt szavalta a Szózat sorait.

A Vörösmarty Színház vezetősége felhívással fordult a reformkori költőnk nevét viselő két székesfehérvári, egy kápolnásnyéki oktatási intézményhez és a Ciszterci Szent István Gimnáziumhoz, hogy advent negyedik hetében az iskolák diákcsoportjai a színházban együtt mondják el Vörösmarty Mihály Szózatát.

A Vörösmarty Színház elindítója és házigazdája volt ezen ünnepi alkalomnak. Az esemény előtt Szikora János igazgató elmondta, hogy nem csak a kerek évfordulókon, de a jövőben minden év decemberében ily módon emlékeznének a Szózat megszületésére, a kezdeményezéssel hagyományt szeretnének teremteni.

A színház igazgatója bemutatta a diákoknak Káliz-Sajtos Józsefet, a Magyarok Világszövetségének Fejér megyei vezetőjét, aki a nemzet sorskérdéseivel foglalkozó emberként kezdeményezője volt annak, hogy ilyen formában is megemlékezzenek a Szózat születéséről. A lélekemelő eseményen Kozáry Ferenc színművész „vezényelte” a fiatalokat és segítette őket Vörösmarty sorainak életre keltésében.

(forrás: színház.org)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top