Barion Pixel
Connect with us

Örkény Színház: Élő Költőkkel

Hírek

Örkény Színház: Élő Költőkkel

Verspremierekre készül videón az Örkény István Színház, saját társulatának művészeivel. Nemcsak a kötelező versekre vagyunk kíváncsiak, hanem a kortárs költészetre is – áll a színház közleményében.

A kezdeményezésről – Az Örkény Színház ajánlója:

Ezért az Anyám tyúkja (2) -re készülve felkértünk 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset társulatunk tagjainak.

Hogy ki kinek, azt évadnyitó társulati ülésünkön sorsoltuk ki. Nem kötöttük meg, ki miről írjon, vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. Csak azt kértük, hogy a szöveg számoljon azzal, hogy ki mondja majd, és hogy még meg nem jelent szöveget kapjunk, mi legyünk az első közlők, továbbá, hogy a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort.

A verseket videókon tesszük nyilvánossá, melyek naponta jelennek majd meg 2016. december 29. és 2017. január 22. (a magyar kultúra napja) között facebook-oldalunkon és a honlapunkon – illetve a hvg.hu is közzéteszi őket.

Reméljük, hogy az élő költők társaságának és az Örkény társulatának találkozásából emlékezetes versek és versmondások születnek.

A Költő-színész párok:

Balla Zsófia – Bíró Kriszta
Csukás István – Máthé Zsolt
Erdős Virág – Dóra Béla
Arany János – Znamenák István
(2017 – Arany János emlékév)
Závada Péter – Kerekes Viktória
Várady Szabolcs – Novkov Máté
Rakovszky Zsuzsa – Kerekes Éva
Podmaniczky Szilárd – Vajda Milán
Kürti László – Csuja Imre
Kiss Judit Ágnes – Jéger Zsombor
Ferencz Győző – Szandtner Anna
Kemény István – Nagy Zsolt
Báthori Csaba – Für Anikó
Kántor Péter – Zsigmond Emőke
Kukorelly Endre – Gálffi László
Zalán Tibor – Takács Nóra Diána
Varró Dániel – Epres Attila
Térey János – Tenki Réka
Nádasdy Ádám – Patkós Márton
Lator László – Kókai Tünde
Aczél Géza – Mácsai Pál
Lackfi János – Ficza István
Szabó T. Anna – Hámori Gabriella
Tóth Krisztina – Pogány Judit
Kovács András Ferenc – Polgár Csaba

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Balassi-emlékkardot kapott Zalán Tibor

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve 27. alkalommal adták át Bálint napján a Balassi Bálint-emlékkardot Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet Boldog Bogdánffy Szilárd termében. Az emlékkarddal a magyar...

  • Hírek

    Magyar idolok és költők párhuzamos élete

    By

    Mi a közös Geszti Péter, Pásztor Erzsi, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Balázs Klári, Szabó Győző és Miklósa Erika életében? Mindannyiuknál volt egy sorsdöntő pillanat, amikor a vers fontossá vált. Ezt a helyzetet,...

  • Hírek

    Magyar idolok és költők párhuzamos élete …

    By

    Mi a közös Pásztor Erzsi, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Geszti Péter, Balázs Klári, Sváby András és Szabó Győző életében? Mindannyiuknál volt egy sorsdöntő pillanat, amikor a vers fontossá vált. Ezt a helyzetet,...

  • Hírek

    Ismeretlen Kölcsey-verset tett közzé az OSZK

    By

    A költő a szöveget igyekezett olvashatatlanná tenni, de ez nem sikerült. Eddig ismeretlen vers is szerepel Kölcsey Ferenc azon digitalizált kéziratai között, amelyeket a Hymnus című költemény bicentenáriuma alkalmából tett közzé az Országos...

  • Hírek

    Közös évzáró, díjátadó gála

    By

    Közös évzáró díjátadó gálát tartott a hazai színház- és pódiumművészet, valamint a drámapedagógia alapjait gondozó négy országos szakmai szervezet, a Magyar Szín-Játékos Szövetség, a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Magyar Versmondók Egyesülete és...

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top