

Hírek
Ha itt lennél velem…
Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv, amely Bódi László Cipő slágere nyomán az élet valódi történeteit, az emberi lélek kulisszáit tárja elénk, a Ha szeretsz... című, népszerű verses interjúkötet folytatásaként 25 újabb ismert ember ismeretlen történetét meséli el, ahol a versek életutat törtek, vagy épp utat mutatnak.
-
Hírek
Shakespeare-i Vihar a litvánoktól
2021.07.20.A világhírű litván rendező, Oskaras Korsunovas mutatta be vilniuszi társulatával Shakespeare, Vihar című drámáját Miranda címmel a Gyulai Várszínházban vasárnap este – közölte a teátrum igazgatója sajtótájékoztatón szombaton Gyulán. Gedeon József elmondta: a produkció világpremiernek számít, hiszen ezt követően a TOVÁBB →
-
Hírek
Színművészetisek nemzetközi sikere
2021.07.20.Különdíjat kaptak a IV. évfolyamos színművészetisek egy varsói nemzetközi versenyen. A varsói MFST ITSelF – VI. Színiskolák Nemzetközi Fesztiválján külön elismerésben részesült a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves színművész osztálya (osztályvezető: Máté Gábor), miután június 28-án nagy sikerrel mutatta be TOVÁBB →
-
Hírek
Eladó a rejtélyes írónő háza
2021.07.20.400 ezer fontért, azaz mintegy 122 millió forintért kínálják eladásra azt a házat, amelyben a Harry Potter könyvek írója, J.K. Rowling töltötte gyermekkorát. A hírek szerint az épület komoly inspirációt nyújtott az írónő számára. A kelet-angliai Tutshill városában található az TOVÁBB →
-
Hírek
Áramszünet: Tűzraktér és harc
2021.07.20.Július 12-én indul az a per, amelyet a Terézvárosi Önkormányzat indított a Tűzraktér Független Kulturális Központot és Alkotóházat üzemeltető Art Sector Alapítvány ellen, miután az áprilisi testületi határozat ellenére az alapítvány nem hagyta el a Hegedű utcai épületet. A múlt TOVÁBB →
-
Hírek
Az építészmérnök Latinovits
2021.07.20.Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született a városligeti Gundel sörkertje felett. Később volt diák, asztalos, hídmunkás, anyagátvevő, kőművestanuló, gépkönyvelő, egyetemi hallgató, építészmérnök és színész. A Műegyetemen született rajzaiból, vázlataiból rendeztek kiállítást a HAP Galériában. Meglepő-e vagy sem, hogy egy színész TOVÁBB →
-
Hírek
Tóth Krisztina próza kötete
2021.07.20.Tóth Krisztina, akit korábban költőként ismerhettünk, 2006-ban, Vonalkód címmel jelentkezett először prózakötettel. Legújabb, Pixel című könyvét a 82. Ünnepi Könyvhéten mutatta be a Magvető Kiadó. „Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő” – olvashatjuk a harmincadik, záró fejezetben. – „Az emberi TOVÁBB →
-
Hírek
El a kezekkel a Kulturális Alaptól!
2021.07.20.A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) költségvetésének esetleges csökkentése, a rajta keresztül kulturális támogatásra fordítható összegek megvonása visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatna el a magyar kulturális életben, és egyes művészeti ágak ellehetetlenüléséhez vezetne – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet neves művészek és kulturális TOVÁBB →
-
Hírek
Színházak határok nélkül
2021.07.20.Különleges együttműködési megállapodást írt alá Márta István, az Új Színház igazgatója és Bozidar Djurovic, a belgrádi Nemzeti Színház főigazgatója a szerb fővárosban. A minőség és kölcsönösség elvére épülő, határozatlan időre szóló szerződés vendégjátékokról, művészek cseréjéről, közös nemzeti és európai pályázatokról TOVÁBB →
-
Hírek
Hemingwayt az FBI kergette halálba?
2021.07.20.Ernest Hemingwayt az állandó FBI-megfigyelés kergette az öngyilkosságba – állította a Nobel-díjas író közeli barátja és munkatársa az író halálának ötvenedik évfordulóján. A. E. Hotchner szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda kubai kapcsolatai miatt figyeltette az írót, és ezzel “lényegesen TOVÁBB →
-
Hírek
Múzeumot nyitnak az eltűnt írónak
2021.07.20.Több mint hatvan évvel halála után múzeumot szentelnek A kis herceg című világhírű történet szerzője, Antoine de Saint-Exupéry emlékének Franciaországban. Az emlékhely a család vidéki kastélyában, a kelet-franciaországi Saint-Maurice-de-Remensben kap helyet, az író gyakran töltötte ott szabadidejét. “Csaknem húsz éve TOVÁBB →
-
Hírek
Artisjus Irodalmi Nagydíj
2025.05.06.Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjakat 2025. május 12-én adják át.
-
Hírek
Ledöntötte valaki Kormos István szobrát
2025.04.15.Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.
-
Hírek
Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn
2025.04.11.Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace produkció és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az egyedülálló park, amely szálláshelyként és irodalmi szórakoztató központként is működik a jövőben, májusban kezdi meg üzemszerű működését.
-
Hírek
Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze
2025.03.28.Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
-
Hírek
Meghalt Tolnai Ottó
2025.03.28.A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.
-
Hírek
Petőfi életében eladta saját verseinek jogát
2025.03.15.Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.
-
Hírek
BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE
2025.02.22.MEGHÍVÓ A TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT A DEBRECZENI TIBOR RENDEZŐ ÁLTAL VEZETETT BME VÁRI IRODALMI SZÍNPAD TÖRTÉNETE (1968-1980) CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA IDŐPONT: 2025. MÁRCIUS 10. 18 óra HELYSZÍN: TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári u 47. TOVÁBB →
-
Hírek
Elhunyt Taxner-Tóth Ernő
2025.02.10.A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. január 27-én elhunyt Taxner-Tóth Ernő (1935–2025) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, akadémiai doktor, professor emeritus.
-
Hírek
Váci Mihályra emlékeztünk
2024.11.30.Születésének centenáriumában Váci Mihályra emlékezünk, az ő szellemét idézi a nevével hirdetett országos vers- és prózamondó verseny, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület szervezésében.
-
Hírek
Nagyszabású bemutató: Lutter Imre új kötete
2024.11.13.December 3-án mutatják be Lutter Imre vadonatúj, Test és tudat című verseskötetét az Operettszínház Kálmán Imre színpadán, sztárvendégek közreműködésével.
-
Versenyek
“REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG
2021.07.20.Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.
-
Táborok
Bella István Versművészeti Szeminárium
2022.01.03.Ez egy alkotótábor, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség.
-
Táborok
Latinovits Színész Felkészítő Műhely
2022.01.02.Magyar Versmondók Egyesülete intenzív kurzust hirdet azon fiataloknak, akik a színházat vagy a pódiumművészetet leendő hivatásuknak tekintik, színésznek vagy előadóművésznek készülnek.
-
Táborok
Kiss László Gyermekversmondó Tábor
2023.04.02.Egy kellemes üdülés keretében, a vers- és prózamondás szakmai ismereteinek megalapozásán, illetve továbbképzésén kívül személyiségfejlesztő gyakorlatokat, műelemzéseket, irodalmi bemutatókat és rengeteg játékot tartalmaz.
-
Versenyek
Nemzeti VERSeny
2021.07.20.A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.
-
Táborok
Szép Szó Műhely Vajdaság
2021.07.29.A Szép Szó Műhely a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében, augusztus közepén ad otthont a verseket, versmondást kedvelő tizenegy és huszonöt év közötti fiataloknak Bácsfeketehegyen. A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget TOVÁBB →
-
Versenyek
V. Baranyi Ferenc szavalóverseny
2021.07.20.A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.
-
Táborok
MAdT Vajdaság
2021.07.29.A szervezők által – érthető okokból – konzekvensen MAdT táborként emlegetett amatőr és diákszínjátszó tábort a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezi meg Zentán, tizenöt és harminc év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek a színjátszás TOVÁBB →
-
Versenyek
Dsida Jenő versmondó és verséneklő verseny
2021.07.20.Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart.
-
Versenyek
Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese
2021.07.20.Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS PILINSZKY JÁNOS VERSMONDÓ VERSENYT, amelyre ezúton is szeretettel TOVÁBB →