Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Shakespeare-i Vihar a litvánoktól

A világhírű litván rendező, Oskaras Korsunovas mutatta be vilniuszi társulatával Shakespeare, Vihar című drámáját Miranda címmel a Gyulai Várszínházban vasárnap este – közölte a teátrum igazgatója sajtótájékoztatón szombaton Gyulán.

Gedeon József elmondta: a produkció világpremiernek számít, hiszen ezt követően a litván társulat a lengyelországi Gdanskban, majd pedig a romániai Craiovában vendégeskedik ezzel a darabbal. A Korsunovas vezette társulat már a harmadik alkalommal mutatkozik be a július 7-én kezdődött, immár hetedik Shakespeare fesztiválon, hiszen 2006-ban a Szentivánéji álom, majd pedig két éve a Rómeó és Júlia című darabot adták elő nagy sikerrel. A rendező újraértelmezte az eredeti művet, ugyanis a gyulai bemutatón csak két színész, Miranda és Prospero szerepével jeleníti meg a darabot, akiket négy táncos egészít ki. Korsunovas erről úgy vallott a Várszínház programfüzetében, hogy a Vihar különféleképpen értelmezhető. Igen gyakran felnőtteknek szóló tündérmeseként, tündérdrámaként viszik színpadra.

A vilniuszi vendég a Viharban a hatalomért folyó véget nem érő, abszurd küzdelemtől szóló társadalmi drámát látja. Mint írta, az embereket mindenkor szokás volt kies szigetekre száműzni, és ilyen szigetek a hatóságok szemében “kellemetlen” emberek számára mindenütt létesültek. A Szovjetunió kies szigetek hatalmas területeiből tevődött össze, amelyek a legjelentősebb alkotók otthonai voltak. Ezek mindegyike tele volt élettel, minthogy a száműzöttek törekedtek szellemi életük védelmére. Povilas Budrys, aki a darabban Prosperót alakítja, ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az előadás díszletei is a brezsnyevi kort fogják megidézni, sőt a táncosok alakítása is kötődni fog egy-egy korabeli eseményhez. Audra Zukaityte, a társulat menedzsere a vilniusi társulatról szólva azt közölte, hogy a Korsunovas vezette színház 11 éve működik a vilniusi önkormányzat támogatása mellett, ám független színháznak tartják magukat, nagyfokú művészi önállóság mellett.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top