Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Meghalt Bodor-Palkó Pál

Megint búcsúzunk valakitől. Fájdalommal tudatjuk, hogy Bodor-Palkó Pál, a Magyar Versmondók Egyesületének korábbi elnöke, a Kondor Béla Közösségi Házban működő P136 Színpad megalapítója, vezetője meghalt.

Bodor-Palkó Pál 1986-ban kapta a Radnóti Biennálé keretében a versmondói Radnóti-díjat, később előadóművészként is tevékenykedett. Hosszú időn keresztül volt Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának munkatársa, közművelődési referensként dolgozott az OKSI-n. Tehetséges és sokrétű ember volt: gyakran lépett fel saját előadóestje mellett moderátorként, konferansziéként, máskor zsűritagként üdvözölhettük valamely vers- és prózamondó versenyen, mindeközben szakértőként több más kulturális projektben vett részt.

2004-ben, rövid ideig vezette a Magyar Versmondók Egyesületét, amelynek korábban alelnöke is volt. Táborvezetőként a bajai versmondó táborban két évtizeden át közreműködött, és részese volt a Magyar Versmondók Egyesülete által a Magyar Művelődési Intézettel közösen szervezett előadóművész képzésnek. Egyesületi tevékenysége alatt szerzőként volt jelen a Versmondó szakmai folyóiratban, és egyéni felkészítést is vállalt a vers- és prózamondó tehetségek esetében.

Hosszú ideje betegeskedett, barátai Karácsony előtt beszélgettek, bolondoztak vele betegágyánál. Emlékét őrizzük. Nyugodjon békében!

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Halálának 50. évfordulóján a színészkirályra emlékezve egész hétvégés verstalálkozót rendezett Balatonszemesen a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A XXXI. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny keretében átadták a Latinovits-díjat és...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top