Barion Pixel
Connect with us

Parnasszus bemutató

Hírek

Parnasszus bemutató

A Parnasszus költészeti folyóirat téli számának élő bemutatója február 9-én, kedden volt a Magyar Írószövetség Klubjában. A lapszámbemutató Centrumában Czigány György volt ez alkalommal a vendég. Az est házigazdája Turczi István, a folyóirat főszerkesztője, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke volt.

A Parnasszus egy magyar irodalmi folyóirat, amelyet 1995-ben alapított Turczi István. A folyóirat főszerkesztőjeként feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt.

Az ezredfordulót követő években megindult a Parnasszus Könyvek három könyvsorozata: az Új vizeken a fiatal, pályakezdő költők köteteinek sorozata, a Magaslesben kritika-, esszé- és tanulmánykötetek jelennek meg fiatal szerzőktől, illetve fiatal szerzőkről, az Átjáró pedig versfordításköteteknek ad otthont. Ehhez járult a már befutott, ismert költők műveit megjelentető P’Art Könyvek széria.

A február 9-ei esten folyamán Czigány György olyan kiváló költőkkel beszélgetett, mint a József Attila díjas Kemsei Istvánnal, a Fiatal Írók Szövetségének tagjával Sütő Csaba Andrással, valamint a Kossuth- és József Attila-díjas magyar íróval, Szakonyi Károllyal. Az est házigazdája a főszerkesztő Turczi István volt.

12647660_1015882568457529_2004339057_n

A bemutatón hallhattuk Pitti Katalin operaénekest, akit zongorán kísért Hegedűs Valér és Szersén Gyula színművész.

A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

————————————-

Czigány György

Erkel Ferenc-díjas, Liszt Ferenc-díjas és József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész. Budapesten született 1931. augusztus 12-én, Czigány Károly és Plachtovics Ilona gyermekeként. Győrben élt 1943-ig, a Győri bencés gimnázium diákja volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járt 1951-1956 között, ahol zongoraművész tanári diplomát szerzett, Kadosa Pál tanítványaként.

A Magyar Rádió munkatársa illetve zenei főosztályvezetője volt 1956-tól közel 20 évig. Közben rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. A Magyar Televízió munkatársa volt 1976-1996 között. Ez idő alatt 1990 januárja és áprilisa között az elnökség tagja, 1990-1992 között művészeti producere, 1993-1996 között a zenei műsorok stúdióvezetője volt. Írószövetség költői szakosztályának elnöke lett 1999-től.

Számos díjban részesült, többek között magáénak tudhatja: Liszt Ferenc-díjat (1970), Erkel Ferenc-díjat (1971), Érdemes művész díjat (1988), József Attila-díjat (1996), Pro Literatura-díjat (1997) és az Aranytoll díjat is (1999).

 

(forrás: kultura.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

To Top