Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Képvers-tárlat Eifert Jánostól

A fotográfus egy hét alatt három tárlaton is bemutatkozik. A kedden nyílt Képversek címűről, a fotók történetéről az MTI-nek elmondta, hogy 1993-ban víz öntötte el a pincét, ahol a most kiállított képek negatívjai voltak és egész addigi életműve, több tízezer darab a szutykos víz áldozata lett. Az első gondolata az volt, hogy kidobja valamennyit a kukába, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Kivett a nedves zsákokból pár diát és kísérletezni kezdett velük. Korábban már próbálkozott savval, lúggal, napsütéssel, más természeti elemekkel, de maga sem gondolta, hogy a koszos víz, a penész, a por, a hideg így együtt az alkotótársává válnak. A nedvesség, a penész föllazította a képeket, összefolytak. Különleges világ bontakozott ki a fotókon, egyedi, megismételhetetlen és szürreális, olyan újfajta “képnyelv”, amely a nézőtől egyensúlyozást kíván a valóság és a képzelet peremén – fejtette ki a művész.
“Számomra a fotográfia nagyon komoly játék, a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot nyújtja, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem” – fogalmazott Eifert János.
A kiállítás december 16-áig tart nyitva a Cultiris Galériában.
A fotográfusnak a Fotóhónap 2010 programja keretében szombaton a Nemzeti Táncszínház kerengőjében Hármasképek címmel nyílik tárlata. A fotók témája az érzelem, a gondolat és a képzelet hármas egységére épül, a hétköznap világába enged bepillantani.
November 11-én, csütörtökön a nagyváradi Euro Photo Art Galériában Képnovellák címmel nyílt 25 nagyméretű fotójából tárlat. Olyan történeteket mesél el a kamera segítségével, amelyeket szavakban nehéz lenne elmondani, ilyen például a Fekete tánc című kép, két táncos mozdulatai látszanak, különös jelmezben vannak, feszültség, dráma sugárzik a fotóról – magyarázta. A nagyváradi kiállítás november 25-ig lesz nyitva.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top