Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kell egy Angyal!

Hungarikon-avatást tartanak vasárnap Budapesten: az eseményen Makláry Lilla képzőművész Kell egy angyal! című alkotását leplezik le, amellyel az egy éve elhunyt Garas Dezsőre emlékeznek. Faludy György botja, Tolnay Klári jelmeze is megtekinthető.

Kárpáti Tamás Hungarikonok elnevezésű képzőművészeti gyűjteményében híres magyarok emblematikus tárgyaiból készült szobrok, festmények találhatóak. Az újságíró, műgyűjtő az MTI-nek elmondta, hogy Garas Dezső december 9-én lenne 78 éves. Ebből az alkalomból avatják fel vasárnap a gyűjteményének új darabját, amely a színész emlékezetes alakításának egyik kellékét, Minarik Edeként viselt kalapját felhasználva készült.

Hozzátette: Makláry Lilla alkotásának címe is – Kell egy angyal! – Sándor Pál Régi idők focija című 1973-ban készült filmjének szállóigévé vált mondatára – “Kell egy csapat!” – rímel. A Hungarikon-gyűjtemény tulajdonosa elmondta: az új szobor egy szabász-próbababa – amelyre a művész nonfiguratív festményt alkotott -, egy angyal kalappal, szárnyakkal, a film végét idézve. Az avatást a Hilton Budapest Icon termében tartják vasárnap, az esemény díszvendégei pedig a nemzet színészei lesznek. A teremben a gyűjtemény több darabja is látható, köztük a Papp László ökölvívó kesztyűjéből és a Jancsó Miklós filmrendező pipájából készült alkotás.

Kárpáti Tamás felidézte: a képzőművészeti alkotások alapját adó darabokat öncélúan kezdte el gyűjteni, köztük olyan tárgyakat, mint gróf Széchenyi István gyógyszerkeverő tálkája, Faludy György botja, Solti György karmesteri pálcája, Aba-Novák Vilmos pipája, Tolnay Klári jelmeze vagy Psota Irén charleston sapkája.

Mint mondta, pusztán praktikus, biztonsági okokból született a tárgyak kortárs alkotásokba ágyazásának ötlete. Hogy ezek a tárgyak a bizonytalan jövőben ne vesszenek el, megkérte képzőművész barátait, hogy készítsenek belőlük műalkotást. “Egy magánmitológia jópofa megzenésítéseként indult, időközben nemzeti ereklye-gyűjtemény lett belőle” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy minden darabhoz eredet-igazolás is tarozik.

Elmondta, azóta is általában megpróbálja összehozni a különböző relikviákat azokkal a művészekkel, akikről úgy gondolja, hogy inspirációt érezhetnek az adott tárgy kapcsán az alkotásra. Sokszor a véletlen segíti ezt a folyamatot – tette hozzá.

Szólt arról, hogy a gyűjtemény első darabját Fehér László készítette Barcsay Jenő ecsetjéből, a legutóbbi darab pedig Jakatics-Szabó Vera munkája, amely a Pető Intézet alapítójának és módszerének állít emléket.

Az első kiállítás – az akkor még jóval kisebb gyűjteményből – 2009-ben volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a vándorkiállítást azóta számos helyen bemutatták itthon és külföldön. Legutóbb a londoni olimpia alatt volt látható a gyűjtemény 24 darabja: 12 olimpiai bajnok és 12 világhírű magyar művész és tudós relikviáiból készült hungarikonokat mutattak be. Elmondta: a gyűjtemény 100. darabja jövőre születhet meg, akkor újra Budapesten mutatják be az alkotásokat.

(forrás: prae.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top