Barion Pixel
Connect with us

Gyászhír: elhunyt Wahl László

Hírek

Gyászhír: elhunyt Wahl László

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Wahl László Latinovits- és Radnóti-díjas versmondó, a Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja, korábbi elnökségi tag. Aktívan részt vett az Első Magyar Versszínház munkájában is.

Wahl László a kezdetektől tagja volt a Magyar Versmondók Egyesületének. Katonás kiállása, kiváló orgánuma, ösztönös versmondása révén a vers- és prózamondó versenyek sokaságát nyerte meg. Számos alkalommal tartott önálló előadóestet. Az Első Magyar Versszínház megalakulását követően Radnóti Miklós születésének százéves évfordulója alkalmából szerkesztett „Az én Radnótim” című előadás egyik főszereplője volt. Az egyesület tevékenységét nyolc éven át elnökségi tagként segítette, Hosszú ideje betegeskedett, de minden nehézség ellenére részt vett a „Versmondók 20” jubileumi gálaesten 2012 áprilisában. Ott találkoztunk vele utoljára. A család és a költészet tartotta benne a lelket. Egészen máig…

Saját írásával, Radnóti-díjának átvétele alkalmával írt érzéseivel,
és egy videóval búcsúzunk tőle. Nyugodjon békében!

Baka István: Én itt vagyok – előadja: Wahl László

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top