Egész hétvégés versprogram lesz a III. Nemzeti VERSeny döntője november 10-én és 11-én. A Nemzeti Színházban lép fel az anyaország, a Kárpát-medence és az óceánon túli magyarság 31 legjobb versmondója, akiknek a versklipjeit is levetítik. A nézők a képernyők előtt is izgulhatnak!
A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház 2016 óta rendezi meg a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, élő szuperdöntőt tartanak a Nemzeti Színházban, amit a közönség mellett a VERSeny facebook oldalán is élőben nézhetnek az érdeklődők.
A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2018-ben kiemelt figyelemmel a nagy háború, vagyis az első világháború végének centenáriuma révén a háború és a béke költészetére. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember.
A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező négy klasszikus és kortárs magyar költő versével jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 31 fős döntő, akiknek versklipjeit eddig már 45 ezren nézték meg a YouTube közösségi videó-megosztó portálon.
A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát, a döntőbe jutott 32. versenyző, a legidősebb, 94 éves Jobák Márta, aki tavaly és tavalyelőtt is döntős volt, sajnálatos módon időközben elhunyt. A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci, angliai és amerikai magyar versmondó egyaránt. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.
A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 10-én és 11-én. 1918 11. hónapjának, 11. napján, a 11. órában ért véget az I. Világháború. November 11-én, délelőtt 11 órakor 2 perce a világon sokfelé megáll az élet, hogy így emlékezzenek azokra, akik feláldozták az életüket. Így lesz ez a döntőn is, ahol ebben az időpontban performansszal szakítják mega VERSenyt. A döntő teltház előtt zajlik. Itt a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség. A programokat Dunai Csenge színész moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.
NOVEMBER 10. SZOMBAT 9:00-tól 9:40-ig érkezés, vendégfogadás, regisztráció 10:05 III. Nemzeti VERSeny összefoglaló videó levetítése 10:10 köszöntés (Vidnyánszky Attila, Lutter Imre) 10:20 Jobák Márta (a döntő előtti hetekben hunyt el) videoklipének vetítése, ezzel emlékezés 10:25 VERSeny I.: versklipek vetítése és háború/béke versek előadása 13:00 szünet 14:00 VERSeny I.: versklipek vetítése és háború/béke versek előadása folyt. 18:00 várható aznapi befejezés
NOVEMBER 11. VASÁRNAP 9:00-tól 9:40-ig érkezés, vendégfogadás, regisztráció 10:00 köszöntés (Szabó László) 10:05 VERSeny II.: szabadon választott klasszikus és kortárs versek előadása 11:00 szünet, s ezzel együtt rövid performansszal emlékezés arra, hogy 1918 11. hónapjának, 11. napján, a 11. órában ért véget az I. Világháború 11:30 VERSeny II.: szabadon választott klasszikus és kortárs versek előadása folyt. 13:00 szünet 15:00 eredményhirdetés, díjátadás 15:30 várható aznapi befejezés
Az élő szuperdöntő résztvevői, akik alfabetikus sorrendben lépnek színpadra a Nemzeti Színházban:
1. Baranyi Liána 2. Bari Fatima 3. Bukovszky Orsolya 4. Dobos Eszter 5. Dunca-Stadler Márk Zoltán 6. Dupák Fanni 7. Endes-Ábrahám Ákos 8. Fitos Réka 9. Gáspár Sándor 10. Horváth Ábel Olivér 11. Horváth Bendegúz 12. Jakab Gabriella 13. Jónás Olivér Attila 14. Kató Hajnalka 15. Kerékgyártó Viktória 16. Kocsis Bertalan Emil 17. Kurucz Ádám Konrád 18. Ledő Barnabás 19. Nagy Regina 20. Rási Zorka Panna 21. Rutka Gergő 22. Sinágel József 23. Starkné Nagy Jusztina 24. Szaka Attila 25. Szalay Tímea 26. Szirmai Marcell 27. Tabajdi Anna 28. Tajti Ferenc 29. Tóth Benedek Ernő 30. Tőke Domonkos 31. Zarka Nelli Virág
A VERSeny támogatója többek között a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.
A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja.
Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.
Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...
A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.
Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.
A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.