Hírek

Hétvégén élőben jön a szuperdöntő a Nemzetiben!

Published on

Egész hétvégés versprogram lesz a III. Nemzeti VERSeny döntője november 10-én és 11-én. A Nemzeti Színházban lép fel az anyaország, a Kárpát-medence és az óceánon túli magyarság 31 legjobb versmondója, akiknek a versklipjeit is levetítik. A nézők a képernyők előtt is izgulhatnak!

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház 2016 óta rendezi meg a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, élő szuperdöntőt tartanak a Nemzeti Színházban, amit a közönség mellett a VERSeny facebook oldalán is élőben nézhetnek az érdeklődők.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2018-ben kiemelt figyelemmel a nagy háború, vagyis az első világháború végének centenáriuma révén a háború és a béke költészetére. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező négy klasszikus és kortárs magyar költő versével jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 31 fős döntő, akiknek versklipjeit eddig már 45 ezren nézték meg a YouTube közösségi videó-megosztó portálon.

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát, a döntőbe jutott 32. versenyző, a legidősebb, 94 éves Jobák Márta, aki tavaly és tavalyelőtt is döntős volt, sajnálatos módon időközben elhunyt. A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci, angliai és amerikai magyar versmondó egyaránt. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.

A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 10-én és 11-én. 1918 11. hónapjának, 11. napján, a 11. órában ért véget az I. Világháború. November 11-én, délelőtt 11 órakor 2 perce a világon sokfelé megáll az élet, hogy így emlékezzenek azokra, akik feláldozták az életüket. Így lesz ez a döntőn is, ahol ebben az időpontban performansszal szakítják mega VERSenyt. A döntő teltház előtt zajlik. Itt a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség. A programokat Dunai Csenge színész moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.

A Nemzeti VERSeny facebook oldalának címe, amelyen az élő közvetítés nézhető lesz:
https://www.facebook.com/nemzetiverseny/

TERVEZETT PROGRAM:

NOVEMBER 10. SZOMBAT
9:00-tól 9:40-ig érkezés, vendégfogadás, regisztráció
10:05 III. Nemzeti VERSeny összefoglaló videó levetítése
10:10 köszöntés (Vidnyánszky Attila, Lutter Imre)
10:20 Jobák Márta (a döntő előtti hetekben hunyt el) videoklipének vetítése, ezzel emlékezés
10:25 VERSeny I.: versklipek vetítése és háború/béke versek előadása
13:00 szünet
14:00 VERSeny I.: versklipek vetítése és háború/béke versek előadása folyt.
18:00 várható aznapi befejezés

NOVEMBER 11. VASÁRNAP
9:00-tól 9:40-ig érkezés, vendégfogadás, regisztráció
10:00 köszöntés (Szabó László)
10:05 VERSeny II.: szabadon választott klasszikus és kortárs versek előadása
11:00 szünet, s ezzel együtt rövid performansszal emlékezés arra, hogy 1918 11. hónapjának, 11. napján, a 11. órában ért véget az I. Világháború
11:30 VERSeny II.: szabadon választott klasszikus és kortárs versek előadása folyt.
13:00 szünet
15:00 eredményhirdetés, díjátadás
15:30 várható aznapi befejezés

Az élő szuperdöntő résztvevői, akik alfabetikus sorrendben lépnek színpadra a Nemzeti Színházban:

1. Baranyi Liána
2. Bari Fatima
3. Bukovszky Orsolya
4. Dobos Eszter
5. Dunca-Stadler Márk Zoltán
6. Dupák Fanni
7. Endes-Ábrahám Ákos
8. Fitos Réka
9. Gáspár Sándor
10. Horváth Ábel Olivér
11. Horváth Bendegúz
12. Jakab Gabriella
13. Jónás Olivér Attila
14. Kató Hajnalka
15. Kerékgyártó Viktória
16. Kocsis Bertalan Emil
17. Kurucz Ádám Konrád
18. Ledő Barnabás
19. Nagy Regina
20. Rási Zorka Panna
21. Rutka Gergő
22. Sinágel József
23. Starkné Nagy Jusztina
24. Szaka Attila
25. Szalay Tímea
26. Szirmai Marcell
27. Tabajdi Anna
28. Tajti Ferenc
29. Tóth Benedek Ernő
30. Tőke Domonkos
31. Zarka Nelli Virág

A döntősök versklipjei előzetesen az alábbi csatornán nézhetők meg:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLX_7vp_oZBeJVD19x40puSFeVnwoxiD1a

A VERSeny támogatója többek között a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.

A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja.


 

Exit mobile version