Elhunyt Bánffy György

Legutolsó szerepében, a Hallo, hallo! című közismert sorozat színpadi adaptációjában, egy szenilis, nőkre éhes tábornokot alakított. Sokszor kellett olyan szerepet megformálnia, amelyben az volt a humor forrása, hogy az öreg kecske is megnyalná a sót. Méltósággal teljesítette ezeket a feladatokat. Nem élt ripacskodó eszközökkel, nem remegtette a kezét, nem rezegtette a hangját, szálfaderekú maradt öregkorára is. Ő, aki valaha volt Lear király, Othelllo, meg III. Richard, aki számtalanszor tartott önálló estet, fajsúlyosan veretes szövegeket mondva, gyakran szerepelt könnyed zenés vígjátékok, bohózatok epizodistájaként. Látszott, hogy nem feltétlen boldog ettől, de állta a sarat, gyakorolta hivatását, tudott mókás is lenni, ha erre volt szükség.

Imádta a magyar nyelvet. Sokat szavalt tévében, rádióban, a pódiumon egyaránt. Nem ritkán, ha szerepet játszott, akkor is kieresztette öblös hangját, előfordult, hogy túl patetikus, “szavalós” volt. A legnagyobb magyar című monodrámában Széchenyiként láthattuk, ebben az emlékezetes, szinte védjegyévé vált szerepében keverte az egyszerű és patetikus beszédet.

Pályája elején sokfelé játszott, a Nemzetiben, az Állami Bábszínházban, az Operett Színházban, Pécsett igazán nagy szerepeket kapott, ott sokan még most is emlékeznek egykori alakításaira. Több mint 50 filmben játszott, olyanokban, mint például a Mephisto, a Redl ezredes, a Magasiskola. A rendszerváltáskor belépett az MDF-be. Majdnem egy évtizedig országgyűlési képviselő is volt. Politikai nyilatkozatai olykor vitára adtak alkalmat. Színészként viszont általában szerették. Korfun érte a halál.

Léner Péter művészeti vezető – aki június végéig a József Attila Színház igazgatója volt – elmondta, az egész társulatot megrázza ez a halálhír, Bánffy György ugyanis olyan tagja volt az együttesnek, aki számára ez a “létforma” nem pusztán személyes ügy volt, felelősséget érzett a kollégáiért. A figyelmet és felelősséget színészi és emberi példájával, kollegialitásával deklarálta, a szó legnemesebb értelmében úriember volt – hangsúlyozta Léner Péter. Felidézte, hogy ő rendszerváltás után került a József Attila Színház igazgatói székébe, amikor sok minden megváltozott, Bánffy Györgyre – aki közéleti szerepet is betöltött, hiszen parlamenti képviselő is volt – mindig számíthatott. “Nagyon fog hiányozni a társulat és az én életemből is” – fűzte hozzá.

Sára Sándor filmrendező, aki a Tüske a köröm alatt című, 1987-es filmben rendezte a Kossuth-díjas színészt, elmondta: végtelenül sajnálja, hogy Bánffy György csak egy filmjében szerepelt, mert élmény volt vele dolgozni. Tehetséges, pontos és felkészült színész volt. Élvezettel figyelte őt, ha más kolléga munkájában látta – mutatott rá a rendező, példaként Gaál István Magasiskoláját emelve ki. “Azért is nagyon tiszteltem, amit ő folyamatosan tett a magyar nyelv védelme érdekében, nagyra tartottam azokat az estjeit, amikor különböző verses összeállításokkal lépett pódiumra, és a színészi hivatás egyik fontos, szerintem igazán magasrendű formáját adta a közönségnek. Nagyon sajnálom, hogy itthagyott bennünket” – hangsúlyozta Sára Sándor.

Szeretnivaló személyiség volt Bánffy György, akiért okkal rajongott a közönség, tüneményesen tudott hatni a pódiumon – emlékezett a pénteken elhunyt Kossuth-díjas színészre Újréti László, aki majd négy évtizeden át volt kollégája a József Attila Színháznál. “Nagyon bensőséges, jó kapcsolatban álltunk, én már a főiskola után, ő később Pécsről szerződött ide, de így is több évtizedet töltöttünk együtt. És sokat is játszottunk együtt, legutóbb a Halló, halló című brit komédiában, Méhes László rendezésében” – idézte fel Újréti László.

Mint mondta, rengeteget beszéltek, nem volt mondat, gondolat, amelyet másnap ne tudtak volna folytatni, annyira hasonlóképpen vélekedtek a világról. “Közel állt hozzá és hozzám is a keresztényi gondolkodás – ez is összekötött és témát adott” – tette hozzá Újréti László.

Szeretnivaló személyiségként emlékszik kollégája Bánffy Györgyre, akinek sokszor hibájául rótták föl, hogy túl jó modorú.  “E tartás mögött hatalmas szeretet volt, tisztelte a nőket, de nem volt régi vágású, ellenkezőleg: nagyon modern felfogású férfi volt” – árulta el Újréti László.

A közönség okkal rajongott érte, hiszen míg mások viszonylag könnyű sikert arattak népszerű zenés számokkal, ő például egy karácsonyi “haknin” is magas színvonalú összeállítással rukkolt elő, amelyben Szép Ernő- és Kosztolányi Dezső-verseket mondott. “De nem szomorúakat, hanem az alkalomhoz illőeket és persze vastapsot kapott. Tüneményesen tudott hatni a pódiumon.”