Barion Pixel
Connect with us

A 80-as mozgalom egyik nagy öregje ment el

Hírek

A 80-as mozgalom egyik nagy öregje ment el

83 éves korában meghalt Máté Lajos rendező, az Új Színház örökös tagja, az 1970-es, 1980-as évek színházi és versmondó amatőr mozgalmának legendás alakja. Nagy életművet hagyott maga után.

Máté Lajos még húszéves sem volt, amikor már rendezőasszisztens volt a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban. Néhány félbehagyott bölcsészettudományi szemeszter után ragadt a színház világában, ahonnan soha többé nem szabadult: rendezőként, színésznevelőként, pályakezdőket útjukra bocsájtóként tevékenykedett – olvasható az Új Színház közleményében.

A Művész Színház megszüntetése után a Major Tamás vezette Nemzeti Színházban dolgozott. Közben hivatalos bizottság előtt levizsgázott a rendezés tudományából. Rendezőként Győrben és Békéscsabán dolgozott, majd otthagyta a hivatásos színházi világot és amatőr társulatok pártfogója lett, az akkoriban Népművelési Intézetnek nevezett hivatal képviselőjeként .A

Criticai Lapok Könyvek kiadásában 2005-ben jelent meg Máté Lajos naplója, a Samesz voltam a Művész Színházban. Ma az Új Színház működik abban az épületben, és e könyv megjelenésekor lett Máté Lajos tizenegy művésztársával az Új Színház örökös tagja.

Máté Lajos temetéséről később intézkednek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top