Barion Pixel
Connect with us

Bajor Gizit idézik

Hírek

Bajor Gizit idézik

Királynő volt, állandó udvartartással, sok szerelmes férfivel, három férjjel, ezer és ezer rajongóval – Bajor Gizi életét idézik meg a Katona József Színházban Darvasi László új darabjával, ami Az utolsó tíz év, Bajor Gizi címet viseli.

Horthy éppúgy rajongott érte, amiként Gobbi Hilda, Major Tamás, Herczeg Ferenc vagy Zilahy Lajos. Legjobb barátnőjét kihozta a nyilasházból, aztán Rákosi börtönéből. Harmadik férjét, Germán professzort származása miatt bújtatta a vészterhes időkben. Kora dívája, nagy jelleme. Életének utolsó tíz éve kordokumentum. Erről az izgalmas és bátor emberről szól Darvasi László új darabja.

Bayor Gizi önmagáról…
“Az én egyéniségem akkor jelentkezik igazán, amikor az apámról beszélek. Olyan imádat volt bennem, mint a kis Dorritban. Halála a legnagyobb csapás volt számomra. Alig tudtam egy percre is elfelejteni. Egy nagyon okos ember azt írta nekem, hogy addig élünk, amíg emlékeznek ránk. Ez megvigasztalt egy kissé, mert én mindig emlékezem… Tulajdonságaim? Rengeteget pasziánszozok. Igen lassan, sokat elmélyedve olvasok. Sokat heverek a díványon, szeretek gondolkozni, töprengeni. Az öltözködést viszont nem tartom fontosnak. Szeretek csatangolni az utcán. Ha kérdezik, hogy miért nem törődöm többet a divattal, ezt felelem: – Minek, beljebb nem látnak?”

“.. Ismerek olyan színésznőt, aki az életben is színésznő, egy kicsit. De hány nemszínésznő-úriasszony is színészkedik az életben! A színészkedéssel is úgy vagyunk, hogy vagy hisznek nekünk, vagy nem. Én borzasztóan félek a feltűnéstől. Amikor a városban járok, szemembe húzott kalappal, szürkén és észrevétlenül igyekszem a házsorok között végigsurranni. Lehet, hogy erre is azt mondják csinálom. Talán, őszintébbnek látják azt, aki lobogó hajjal, kutyával, virággal, autóval úgy viharzik végig a korzón, mint a forgószél. Nekem ez a színésznő imponál – megvallom – de ehhez nincs tehetségem…”

“… hogy ki az őszinte, azt az emberek fantáziája dönti el. Kezdő koromban jó modorom volt, senkiről sem mondtam rosszat, sem a szemében, sem a háta mögött. Ezt afféle főzőcskének minősítették. Amikor a Fehér felhőkben, az angyalt játszottam, Hegedűs Gyula megkérdezte egyik íróbarátunktól: Mit szól ehhez a kislányhoz? – Az író erre azt válaszolta: Vigyázz, ez mindenkit főz! Kétségbeesetten fordultam Hegedűshöz: Mondja igaz ez? Hegedűs az orra alatt dünnyögte: Engem azzal főz, hogy nem főz. – Mindegy mit csinálunk a világ, mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam”.

“…engem viszont nem érdemes megrágalmazni, úgyis kikotyogok magamról mindent. Valaki azt mondta rólam, hogy önmagam detektívje vagyok, mert mindig kiadom magamat. A hazugságban nem hiszek. Egyszer valahol az asztalunkhoz telepedett egy rendkívül feltűnően viselkedő, bolondos ember. Amikor elment, a társaság egy része azt mondta rá, hogy bolond, a másik meg azt, hogy játssza csak a bolondot. Herczeg Ferenc erre csöndesen megjegyezte: Ha játssza, akkor csakugyan bolond! Ilyennek látom a hazugságot. ha az utcalány azt akarja velem elhitetni , hogy ártatlan, elhiszem neki, mert érzem, hogy az szeretne lenni, aminek magát hazudja. És ha a tisztaság iránt való vágy megvan benne, máris tisztább. Minden hazugságban van valami igazság is…”
“… az egyéni művészet fejlődési vonala nem tűri, hogy valaki megállva, esetleges elért sikerekben gyönyörködjék, mert ez a fejlődés akadálya, az érzések megszegényítése és ennek megfelelően természetesen a tartalmatlanság veszélyének határára sodorja a művész játékát”

Darvasi László: Az utolsó tíz év, Bajor Gizi
Bemutató: 2011. november 2.
Rendező: Máté Gábor
Rendező munkatársa: Tóth Judit
Dramaturg: Török Tamara
Szereplők: Tasnádi Bence e.h., Pálos Hanna e.h., Fullajtár andrea, Takátsy Péter, Olsavszky Éva, Ötvös András, Pálmai Anna, Mészáros Béla, Lengyel Ferenc, Bodnár Erika, Pelsőczy Réka, Dankó István, Rajkai Zoltán

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top