Barion Pixel
Connect with us

Hírek

A vers a BNV-n is ott volt

Saját standdal várta a BNV-n az érdeklődőket a Magyar Versmondók Egyesülete. A Kaleidoszkóp Könyvek mellett a Versmondó folyóirat és a Keltsd életre című módszertani kiadvány is kedvezményesen volt megvásárolható , október 23-án pedig a Kávészünet zenekar lépett fel.

Gyerekeknek szóló programokkal is várták az október 19-23. között megrendezett BNV idején a családokat. A Kölyökparádé – amely a BNV utolsó három napján, október 21-23. között tartott nyitva – igazi gyerekparadicsom volt, de a szülőknek is bőven kínált hasznos és érdekes programot.

A „mi leszek, ha nagy leszek” kérdésre segítettek választ adni a Kölyökparádén bemutatkozó szakmák képviselői. Rendőr, autóversenyző, pék, orvos és futballsztár is lehetett bárki, aki meglátogatta a mesterségek standjait. Volt rádióstúdió, ahol a kis látogatók riporterekké válhattak egy napra. Másutt „kétkezi újságírást” tanítottak, a legügyesebb riportereknek pedig szerkesztőségi látogatás volt a díja. Varrónőként is kipróbálhatták magukat a kicsik, akik hímezhettek és díszíthettek, a munkákat pedig haza is vihették.

Az álmok megvalósítása közben másfelé is érdemes volt körülnézni.

A szervezők a szülőkről sem feledkeztek meg. A gyereknevelés rázós kérdéseire kaphattak választ szakemberektől, ahol szó volt többek között a biztonságos internet használatról, az iskolaérettségről, a kamaszkori problémákról, táplálkozási- és egészségügyi gondokról.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top