Barion Pixel
Connect with us

Zenében a vers

Hírek

Zenében a vers

Kortárs költőink rólunk, nekünk, velünk írnak, klasszikusaink verseit pedig életre keltik az olvasók, a versmondók és a zene. Ezt bizonyította a Szilágyságban a Kávészünet zenekar, amelynek legújabb videoklipjében Kiss László az egyik főszereplő.

Többek között ezzel a gondolattal köszöntötte szeptember 15-én az irodalom- és zenekedvelő közönséget  Szabó Alexandra, a zilahi Gheorghe Şincai Pedagógiai Líceum XI. osztályos diákja, akinek ötlete nyomán  a Szilágysági Magyar Napok keretén belül találkozhattak a környékbeliek a Kávészünet zenekarral. Azzal az együttessel, amely Kaleidoszkóp különdíjas, s amelynek Itt van az ősz, itt van ujra című klip premierét a Petőfi Rádió és a Petőfi TV egyaránt közvetítette. A videóklip egyik főszereplője a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Kiss László.

Eseménybeszámoló a helyszínről, Sepsi Melinda, a zilahi Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum tanulójától.

A Kávészünet zenekar egyenesen Budapestről érkezett hozzánk, elhozva nekünk kortárs, valamint egykori költőink, klasszikusaink megzenésített verseit és nem csak. Bár a költészet napjainkban  néha talán kissé háttérbe szorul, a Kávészünet zenekar – célját elérve –  egyedi értelmezésben osztotta meg  a zilahi közönséggel a magyar költészet  néhány jól ismert versét, valamint párat saját dalaik közül is. A zenekar pályafutása 2005-ben kezdődött, hobbiként, amikor az együttesnek összesen csak két tagja volt:  a jelenlegi énekes, Popovics György, valamint a gitáros, Németh Ferenc. A versekkel való ifjúkori, bensőséges találkozásuk által céljukká vált, hogy minél több emberhez eljuttassák, valamint megszerettessék velük az emberi lét két alapvető élménykifejezőjét és élményforrását: a zenét és a verset. Bár az évek során az együttes tagjainak száma nőtt, céljuk ugyanaz maradt.

A színpadra lépés által a zilahi nézők egy négy tagú, „álarc nélküli” zenekart láthatott  a színpadon. Az előbb említett énekes és gitáros mellé társult a ritmusról felelő dobos, Komáromi Kristóf, valamint a billentyűs s egyben basszusgitáros, Belegrai Gábor. A zilahi koncerten a színvonalas zene által a hangulat egyre élénkebbé és élménydúsabbá vált. A különböző hangulatú és stílusú dalok érdekfeszítővé és egyedivé varázsolták a koncertet.  Az esemény befejezése előtt a zenekar lábra, majd táncra késztette az akkorra már derűs és vidámmá varázsolt hallgatóságot. A fellépés alatt több ismert, valamit az iskolákban is „kötelező” verset hallhattunk megzenésítve, mint például  József Attila: Mama, uő: Tiszta szívvel, Juhász Gyula: Milyen volt…, Ady Endre: Párisban járt az ősz és még sorolhatnám. Nagy sikere volt Hollós Korvin Lajos Csonka vers c. megzenésített alkotásának. Ám az ismert versek mellett saját dalok és feldolgozások is felzendültek az est folyamán. Természetesen a közönség a koncert befejezésekor nehezen bírt elválni a megkedvelt „Kávészünettől”, így a hosszú vastaps után a nemrég megzenésített, népszerű  Itt van az ősz, itt van ujra című Petőfi-verssel köszöntek el egy rövid szünet erejéig, amit közönségtalálkozó követett.

Szünetben fotózkodhattunk az együttes tagjaival, ezt követően a közönségtalálkozót az esemény ötletgazdája, Szabó Alexandra vezette, akinek kérdései által jobban megismerhettük úgy a zenekar történetét, mint a zenekar tagjainak életét is. Az első és elengedhetetlen kérdés a név eredetéről szólt, ami szerintem mindannyiunk érdeklődését felkeltette. A fiúk megállapítása szerint a nevet egy tehetségkutató műsor előtt választották ki, amikor még kevésbé lendületesen zenéltek. A gitáros, Németh Ferenc szerint jelenleg a Kávészünet elnevezés a koncertek hangulatát tekintve napjainkra inkább egyfajta koffeinbombát jelent.

Alexandra a versek kiválasztásának a folyamatáról is érdeklődött, s megtudtuk, hogy eleinte nagyon spontán módon választottak verset, ilyen például a Csonka vers, viszont ma már szeretnének hatni a fiatal közönségre, ezért leginkább „kötelező”, valamint kortárs verseket is megzenésítenek, de nem idegenek számukra más nemzetiségű költők sem. Sőt olyan dalaik is adódnak, amikben Popovics György, a zenekar szólistája svédül énekel. Kedves, személyes ismerőseik néhányan kortárs költőink közül, akiknek verseit megzenésítették már, ilyen például Varró Dániel, Lackfi János és Juhász Magda is. Azonban a megzenésített versek mellett sok átdolgozás is helyet kap a zenekar repertoárjában, ilyen például a Körúti a reggel, amit a sokak által ismert Tóth Árpád – Körúti hajnal inspirált. A zenekar az átdolgozások által is a jelenkori szövegkörnyezetnek, a mai befogadásnak  a fontosságát hangsúlyozza.

A klipek forgatásáról megtudta a közönség, hogy nagyon sokszínű  folyamat tud lenni.

A beszélgetésben helyet kapott a menedzserükkel, Kovács Krisztiánnal való megismerkedésük története, ami egy tehetségkutatóra vezethető vissza, de jóval túlmutat azon. Sőt előfordul, hogy a menedzserük egyben szövegírójuk is, hiszen ő maga is irodalom- és verskedvelő ember. Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogyan ismerkedtek meg Kiss Lászlóval, a Magyarországi Versmondók Egyesületének elnökével, akivel együtt forgatták az Itt van az ősz itt van ujra… klipjét, s akit Zilahon a Költészet tavasza fesztivál zsűrielnökeként is ismerünk.

Soron következő terveik közül megtudtuk ,hogy október elsején újabb lemezbemutató koncertjük lesz Budapesten, novemberben játszanak majd az MR2Akkusztik meghívottjaiként s természetesen továbbra is turnéznak rendhagyó irodalomóráikkal. Sok sikert kívánunk nekik innen Zilahról, s azt, hogy mihamarabb láthassuk még itt őket.

Szerintem nagyon fontos, hogy a költészetet ilyen módon is hallgassuk, és minél több érzékeny olvasóhoz eljussanak a klasszikus, valamint kortárs versek is. A Kávészünet koncertje újra bebizonyította számomra, hogy a már korábbról ismert versek is tudnak újszerűen hatni az ember érzéseire, főleg ha azok különleges és egyedi módon, kortárs zenestílusokban megzenésítve kerülnek színpadra. A zene és a költészet mindig is fontos volt az emberi lélek számára. Örülök, hogy a több mint 200 fős közönség hallhatta a minőségi s ugyanakkor nagyon is „menő” dalokat, s feldolgozásokat.

Az esemény ötletgazdája, Szabó Alexandra és Kovács Tünde magyartanárnő fordultak anyagi és szervezési segítségért a megyei RMDSZ-hez, hogy végül eljöhessen az együttes Zilahra. Tehát  nagy köszönettel tartozunk az RMDSZ zilahi és megyei szervezetének, a Szilágyság Kulturális Egyesületnek és a Szilágy Társaság Kulturális Egyesületnek, de külön köszönet jár a nagylelkű támogatóknak is, azaz a Communitas Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Zilahi Polgármesteri Hivatalnak, a Zilahi Városi Kultúrház és a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ részére is. A koncert sikere a hangosításban s a világításban segítkező Ölvedi Árpádnak és csapatának is érdeme. Az esemény médiapartnerei pedig a Szilágyság hetilap és a City Rádio voltak.

Fotók: Máté Borbála

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top