Barion Pixel
Connect with us

Amerikában: Bíbor parázson

Hírek

Amerikában: Bíbor parázson

Szeptember 1-jén San Diegoban, szeptember 3-án Los Angelesben mutatja be a Bíbor parázson című dupla korongos hangoskönyvét a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház. Lutter Imre és Olt Tamás művészek Las Vegasban újabb előadáson vesznek részt.

A Bíbor parázson Radnóti-albumot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, valamint Neszmélyben, a református templomban is bemutatták már a közreműködő művészek.

A magyarországi telt házas előadások Bakos-Kiss Gábor színművész, a Nemzeti Színház társulati tagjának énekével indultak, majd Radnóti Ikrek havának egy-egy részletével folytatódtak Olt Tamás Nemzetis színművész részéről. Az Előhang egy “monodrámához” című verssel futott be Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, s az est innentől kész dramaturgiával, változó feszültséggel, színes hangulatokkal ment végig. A különleges est mindhárom szereplője nyíregyházi kötődésű, Lutter Imre például ott született és tanult, néhány éve Radnóti Miklós özvegyével, Gyarmati Fannival együtt kapta meg a költőről elnevezett díjat előadóművészi tevékenységének elismeréseként.

A művészek azt mondják, hogy nem csak egy újabb Radnóti által ihletett anyag közkinccsé tételéről van szó. A duplakorongos hangoskönyv első lemezén a költő legismertebb és kevésbé ismert versei hallhatóak újszerű hangvételben, prózai és megzenésített kivitelben. A második albumon kortárs szerzők Radnóti által ihletett művei hallhatóak zongoraszerzemények közé csomagolva.

Az amerikai turné alkalmával az előadás Radnóti és három kortársköltő: Turczi István, Vass Tibor és Kovács-Cohner Róbert versei, prózái mellett József Attila, Ady Endre, Juhász Gyula és Karinthy Frigyes alkotásait tartalmazza. A San Deigoban és Los Angelesben megtartott előadást követően Las Vegasban a Cirque de Soleil Michael Jackson-showján is részt vesznek a művészek, és ellátogatnak a Universal Stúdióba Hollywoodban.

A Bíbor parázson első bemutatója Sopronban volt, a Kaleidoszkóp Versfesztiválon. Az alábbi videóban az alkotók a szabolcsi megyeszékhelyen tartott premier kapcsán beszéltek:

Az előadás alapját képező esten közreműködött Olajos Gábor, az album egyik zeneszerzője, míg a lemezen Jávori Ferenc ‘Fegya’, a Budapest Klezmer Band vezetője,  Földes László Hobo és a Ghymes egyik frontembere, Szarka Tamás is szerepel. A nyíregyházi premier jelentőségét növeli, hogy mindhárom főszereplő nyíregyházi kötődésű: Bakos-Kiss Gábor a szabolcsi megyeszékhelyen tanult, Olt Tamás pedig több évig Nyíregyházán játszott és rendezett, jelenleg mindketten a Nemzeti Színház társulatának tagjai. Lutter Imre, aki az albumot produkciós vezetőként is jegyzi, Nyíregyházán született és tanult, két éve, Radnóti özvegyével, Gyarmati Fannival együtt kapta meg a Radnóti-díjat, előadóművészi tevékenységének elismeréseként. Mellettük a lemez zenei anyagának művészei közül is többen nyíregyháziak.

holokauszt és Radnóti Miklós (1909-1944) halála egy és azonos dátum, a történelem és az emberi, költői sors elválaszthatatlan összefonódása és közös tragédiája. Ennek apropóján azonban nem pusztán egy újabb, Radnóti által ihletett anyag közkinccsé tételéről van szó. Az első lemezen a költő legismertebb és kevésbé ismert versei újszerű hangvételben, prózai és megzenésített formában hangoznak el, míg a második korongon a Napló és az Ikrek hava közé zárva Turczi IstvánVass Tibor és Kovács-Cohner Róbert kortárs szerzők Radnóti által ihletett költeményei kerültek, Jávori Ferenc ‘Fegya’ új zongoraszerzeményeivel.

A három főszereplő a lemezen és az olvasószínházi esten is követi a költő útját. Ahogy fogalmaznak: „Akárhányszor újra olvassuk Radnótit, a műveit, annyiszor találjuk meg bennük az élet és az ember újabb színeit, harmóniáit, ellentmondásait, küzdését és gyarlóságát. Mert egyszerre volt ember és költő. Az átélt borzalmak és a megélt szerelem is túlélte őt. És bennünket is túl fog. Ő a verseket hagyta ránk, mi a versei nyomán hagyunk valamit az utókorra, kortársaink, színészek, zenészek és költők révén. A két lemezen Radnóti korát és állandóit idézzük meg, Radnóti Miklós ismert verseivel, prózáival, és három kortársköltő általa ihletett művével.”

Az album szerzői: Radnóti Miklós, Kovács-Cohner Róbert, Turczi István, Vass Tibor

Előadói: Bakos-Kiss Gábor, Földes László Hobo, Lutter Imre, Olt Tamás

Zene (CD1): Olajos Gábor (gitár), Szarka Tamás (hegedű), Kiss Attila (dob), Lahocsinszky Ágnes (fuvola), Schroff Szilárd (trombita)

Zene (CD2): Jávori Ferenc ‘Fegya’

A hangoskönyv megvásárolható a vers.hu oldalán, a webáruházban!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top