Barion Pixel
Connect with us

Hírek

XIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozó zajlott Debrecenben

A Debreceni Művelődési Központ, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, és a Csokonai Színház idén immár XIX. alkalommal szervezte meg december 11-e és 13-a között a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, amely hagyományosan a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje. Öt országból (Magyarország, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia) 40 hagyományőrző csoportot hívtak meg a találkozóra, amely összesen több, mint 600 főt jelent.

A betlehemes csoportok műsorát a Kossuth téren, a Belvárosi Közösségi Házban, az adventi városrészi családi rendezvényeken, kulturális, oktatási, szociális intézményekben, óvodákban és templomokban is tekintehtték meg az érdeklődők.

A Nemzetközi Betlehemes Találkozót először 1991-ben szervezték meg. Négy éven át Kecskemét, később Budapest lett a rendezvény helyszíne.
2006-ban került a találkozó Debrecenbe. Azóta ez a nemzetközi rendezvény évről évre egyre jobban szervesül a térség adventi programjába is. A város és környéke települései, közösségei a kezdetektől örömmel fogadták az érkező betlehemes csoportokat és nagy szeretettel várják őket minden decemberben.

A jelentkező hagyományőrző csoportok egy hétvégét töltöttek Debrecenben. December 11-én 17 órától a város főterén, a Kossuth téren nyitották meg a Találkozót, ahová együtt vonultak ki a betlehemesek, és az itt felállított színpadon több csoport is bemutatkozott.

Szombaton és vasárnap a Debreceni Művelődési Központ pódiumtermében folytatódtak és reggeltől késő estig tartottak a a nagy közönségsikert aratott bemutatók.

Bővebben: http://www.debrecenimuvkozpont.hu/

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top