Barion Pixel
Connect with us

Januári Versmondó Klub

Hírek

Januári Versmondó Klub

Január 9-én folytatja munkáját a Budapesti Versmondó Klub. A decemberi foglalkozáson egyéni és társas játékokkal, fejlesztő gyakorlatokkal várta az érdeklődőket a Magyar Versmondók Egyesülete.

A Versmondó Klub havonta egy alkalommal jelentkezik a Budapesti Művelődési Központban, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője szakmai irányításával.

Jelenleg a versmondók felkészítésének egyetlen folyamatosnak tekinthető alkalma és formája a versmondó műhelyek lehetősége. Nem beszélve arról a ma már kimondhatatlanul fontos és ritka lehetőségről, hogy a diákok maguk vállalják föl egymást és magukat, tehát a drámaműhelyt. Így a műhely kínálta intenzív gyakorlási és tanulási lehetőségek sok tekintetben segítik a versmondók felkészülését a képzési jegyzékben szereplő vers- és prózamondó előadóművészeti képesítés megszerzésében, és ezen kívül is hatással vannak későbbi teljesítményükre. A többéves tapasztalatok alapján állítható, hogy már rövidtávon komoly eredmények mutatkoznak mind a versmondó fiatalok szakmai tevékenysége, mind a hallgatók életfelfogása, életvitele terén: a vers önálló egyéniséget ad, irányt szab jellemfejlődésüknek, és biztonságérzetet nyújt. Úgy a versmondó versenyeken történő szerepléseknél, mint a magánéletben. Ezt mutatja az is, hogy versmondóink nem minden esetben foglalkoztak korábban a versmondással, de olyan közösséget hoztak létre, amelynek tagjaival a mindennapi életben is folyamatosan tartják a kapcsolatot. A csoporttagok egymás bizalmát példaértékűen élvező, kiemelkedő társadalmi munkásságú emberekké válnak. Ma ez nagyon ritka – mondta el Wiegmann Alfréd vezető. Bővebb információ: a Műhelyek linken.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

  • Hírek

    Meghalt Sohár Pál Ferenc műfordító

    By

    Életének 87. évében elhunyt a Balassi Műfordítói Nagydíj-as fordító, Kányádi Sándor és Faludy György műveinek angolra ültetője.

To Top