Barion Pixel
Connect with us

Verstáborok és színházi műhely

Hírek

Verstáborok és színházi műhely

Mesebeli környezetben, a Neszmélyi Hajóskanzenben rendezi meg versművészeti táborait a Magyar Versmondók Egyesülete 2013. július 13-tól 20-ig. Kinizsi Ottó és Aradi Balázs egykori táborozók, színészek, valamint ismert költők és előadóművészek is csatlakoztak a szakmai csapathoz, akik a fiatalokkal együtt táboroznak.

Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész-drámapedagógus és Szennik Évi diákszínjátszó-rendező vezetésével valódi alkotótábort, művészi légkört és komplex képzést ígér a Magyar Versmondók Egyesülete, ahol sztárelőadók nemcsak a versmondás, a színházművészet és a költészet szakmai fortélyait tanítják majd, hanem az élet különböző helyzeteinek megoldási lehetőségeit is kipróbálják a különböző helyzetgyakorlatokban.

A verstáborok olyan alkotótábort jelentenek, ahol az ország legkülönbözőbb pontjaiból érkező fiatalok azt gondolják, hogy a vers, az irodalom, a színház nem szégyen, hanem segítség. Egy műhely, ahol megtanulhatják az érzéseket kezelni és reprodukálni, a gondolatokat művészi nyelven, hétköznapi módon kinyilvánítani. Észrevétlenül, játékos módszerekkel segítjük a táborozók egymás iránti érzékenységét, problémamegoldó képességét, nyitottságát, kommunikációs készségét, miközben elsajátíthatják a versmondás szakmai alapjait. A táborokban lehetőség van tutajozásra, fürdésre, úszásra is!

Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező és az Aphonia-Sajtkukacz verszenei együttes is részt vesz a versmondók, színjátszók, művészi pályára készülők képzésében a 34 éves szakmai múltra visszatekintő táborokban, ahol három szekcióban várják a jelentkezőket.

A Versművészeti Szemináriumba érkező diákok, hallgatók hangképzést, beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban, helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik meg. Hangképzés keretében légzés- és beszédtechnikai gyakorlatokkal, színészmesterség keretében drámai készségfejlesztő gyakorlatokkal, az előadói attitűd kapcsán a színpadi viselkedés, a koncentráció, a felkészülés és az előadás, valamint a közönségismeret tematikáját ismerhetik emg a táborozók, helyzetgyakorlatokkal. A különböző pódiumi technikák – stílusjegyek, értelmi és érzelmi elemzés, formai megvalósítás, mimika, mozgás, gesztikuláció – improvizációs gyakorlatok és egyéni versmondások kapcsán ismerhető meg és sajátítható el a táborban. A drámajátékok mellett verszenével fejlesztjük a zene és a zeneiség felismerését, a komponálást.

A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely azoknak szól, akik a színházművészetet és az előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A színészmesterség mellett klasszikus és kortárs művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és beszédképzés folyik a műhelyben, amely nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgájára. A tábor végén, a csoportos próbákat követően, konkrét darabbemutatót tart a szekció.

A legkisebb korosztálynak rendezik meg a Gyermekversmondó Tábort. A tematikus órák felhőtlen hangulatban, kifejezetten gyerekekre épített módszerek szerint zajlanak, neves szakemberek: művészek és pedagógusok közreműködésével. A kurzus hasznos felkészítést nyújt a különféle iskolai- és egyéb költészeti rendezvényeken való részvételhez, versenyekhez. Mindemellett a tábor a sajátos drámapedagógiai módszertan miatt egyén- és közösségépítő jellegű. A versmondó palánták a tábor végén közös, nyilvános gálaműsort adnak. A kurzus hasznos felkészítést nyújt a különféle iskolai- és egyéb költészeti rendezvényeken való részvételhez, valamint versmondó versenyekhez. A tábor a sajátos drámapedagógiai módszerek alkalmazásával egyén- és közösségépítő jellegű. A versmondó a tábor végén közös, nyilvános gálaműsort adnak.

A foglalkozások a hajón, a Művelődési Házban és a Makovecz-iskola közösségi tereiben zajlanak. A táborok részvételi díjai tartalmazzák a napi három étkezést, a szállást, a szakmai foglalkozások, előadások és fakultatív programok díjait is. A részvételi díjat az iskolák, intézmények és cégek is átvállalhatják!

A szervezők külön oldalt hoztak létre a facebook közösségi portálon Versművészeti Táborok néven. A részleteket a vers.hu oldal közli a Táborok menüpontban, de bővebb információ kérhető a verstaborok@gmail.com címen is.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top