A Weöres-életmű utolsó kötete

Weöres Sándor költészetének kevéssé ismert vonulatait, a politikus költőt, a magánéleti lírikust, az utolsó időkből származó verseket ismerheti meg az olvasó a Helikon Könyvkiadónál megjelent új kötetből, amelynek bemutatójával hivatalosan is elindult a Weöres Sándor centenáriumi év.

Halmos Ádám, a Helikon Könyvkiadó ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a kiadó a 2000-es évek elején kezdte el a Weöres-életművet feldolgozni és kiadni, az utolsó kötet az elhagyott, kiadatlan verseket tartalmazza.

Steinert Ágota irodalomtörténész – több mint ötven Weöres-kötet szerkesztője – elmondta, hogy maga Weöres Sándor vetette fel, hogy ki kellene bővíteni az egybegyűjtött írásait tartalmazó kötetét, a könyv megjelenését azonban az alkotó már nem élhette meg. Felidézte, barátként rá hárult a feladat, hogy az életművet sajtó alá rendezze, ami nem volt könnyű feladat, hiszen több mint 30 ezer oldalt kellett feldolgoznia. Mint megjegyezte, Weöres Sándor és felesége, Károlyi Amy „nem a polgári rend szerint éltek”, lakásukban mindenhol kéziratok hevertek „fantasztikus összevisszaságban”, ráadásul nemcsak a házaspár művei, hanem más íróké is.

Kiemelte, az Elhagyott versek megjelenésével teljesítettnek tudhatja Károlyi Amynak tett vállalását, a kötettel egy több mint 12 éve tartó munka ért véget. A több mint hétszáz oldalas könyvről elmondta, hogy a címnek kettős értelme van, hiszen egyszerre utal a tudatosan kihagyott és az elkallódott versekre. Szerinte Weöres Sándor sok kéziratát elajándékozta, ezért még számos szöveg lappanghat.

Szólt arról is, hogy az Elhagyott versek szövegeit a költő nem minőségi okokból hagyta ki a korábbi válogatásokból. A most megjelent fiatalkori versek például akkoriban rangos irodalmi lapokban láttak napvilágot – mutatott rá a kutató.

Elhagyta azokat a műveket is, amelyeket túlságosan személyes hangvételűnek ítélt, például a feleségéhez vagy a kortársaihoz írt verseket. Ezt a szerkesztő a weöresi költészetfelfogással indokolta, mondván a költő a mindenséget és nem a személyeset akarta tükröztetni verseiben. Az irodalomtörténész szerint Weöres – a közhiedelemmel ellentétben – nem volt apolitikus költő, több művet írt például az 1956-os forradalom idején. Ilyen témájú versei azonban most olvashatók először kötetben.

Az Elhagyott versek című kötettel lezárult a kiadó Weöres-életműsorozata. A kötetet bemutató sajtóreggelin Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bejelentette: a művet várhatóan ősszel Braille-írással és hangoskönyvként is megjelentetik.

Az államtitkár kiemelte: a politikának az értékmegőrzés is feladata, ezért nem maradhatott a Weöres Sándor-évforduló kormányzati szerepvállalás nélkül. Mint fogalmazott: a költő életműve maga a teljesség, „generációról generációra öröklődik, olyan, mintha a vérünkben, a génjeinkben lenne”.

Balatoni Monika a centenárium programjairól szólva elmondta, hogy terveznek Weöres-témavonatot, a Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet ad ki és terveik szerint a határokon túl is lesznek programok. Az emlékév költségvetését mintegy 50-100 millió forintra becsülte. Az emlékév következő eseményének a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ad helyet, itt nyílik június 7-én a Weöres Sándor Színháza című kiállítás, amely az alkotó színházi műveit dolgozza fel archívumok anyagaiból merítve.

Weöres kevéssé ismert arcát mutathatják a közérzeti versek – hangsúlyozta Steinert Ágota, aki szerint ezekben a művekben Weöres „rossz közérzete” érhető tetten. A szerkesztő szerint az alkotót bántotta, hogy méltatlanul háttérbe szorították, például a Kossuth-díjnak is csak a második fokozatát kaphatta meg, miközben az irodalmi Nobel-díj esélyeseként emlegették.

Az olvasók a könyvből megismerhetik az utolsó időszakban született szövegeket is, amelyek főleg az öregségről, betegségről, az élet elmúlásáról szólnak – ismertette a művet a szerkesztő, hozzátéve, hogy Weöres életművének kiadása ezzel a kötettel még nem zárulhat le, hiszen több mű lappanghat archívumokban, könyvtárakban, magánszemélyeknél.

Weöres Sándor-szobor, Szombathely

Weöres Sándor édesapja, id. Weöres Sándor hivatásos katona, huszártiszt, földbirtokos volt; édesanyja, Blaskovich Mária nagyszebeni, gazdag szerb polgárcsaládból származott.

A pápai evangélikus elemi iskolában kezdte meg, majd a csöngei evangélikus elemi iskolában (1919-1923) folytatta tanulmányait. Csöngén azonban rossz egészségi állapota miatt hamarosan magántanuló lett, az elemi iskolát így végezte el. 1924-ben beiratkozott a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumba, ebben az időszakban Pável Ágoston kosztos diákja volt, és Pávellel a későbbiekben is fennmaradt atyai jó viszonya. 1928 júliusában a szombathelyi Hír közölte első novelláját (Egyszer régen…), ősszel négy verse jelent meg az Erőben. Elküldte első verseit Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének is, aki kedvezően fogadta őket. 1929-ben, a hatodik osztályból még bizonyítványosztás előtt kimaradt, attól félve, hogy úgyis megbuktatják. 1929 nyarán felkereste Kosztolányi Dezsőt a Logodi utcában, valamint személyesen is kapcsolatba került Babits Mihállyal. Még ebben az évben átment Győrbe, ahol magántanulóként újra el kellett végeznie a hatodik osztályt, s ettől kezdve már nyilvános, rendes tanulóként folytatta tanulmányait. 1931-től Sopronban tanult, ahol 1932 júniusában érettségizett. 1931 végen néhány versét elküldte Babitsnak, aki a Nyugat 15-16. számában kinyomtatta Hajnal című versét (amelyet Weöres 1934-ben Cselédlányok címmel vett fel első kötetébe). 1931 telén két újabb verset (Jajgatás, Kicsinyesek) is megjelentetett, 1941-ig, a folyóirat fennállásáig pedig összesen 64-et.

Az érettségi után másfél évig apja gazdaságán dolgozott. 1933 őszén Pécsre utazott, és beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, majd átiratkozott a bölcsészkarra (földrajz-történelem szakra), végül filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába is bekapcsolódott. Ekkoriban kötött barátságot Takáts Gyulával, Tatay Sándorral és Fülep Lajos professzorral, valamint szoros kapcsolatot ápolt Csorba Győzővel, a Budapesten élő Vas Istvánnal, Jékely Zoltánnal és a debreceni Kiss Tamással is. Egyetemi évei alatt megalapította a Pécs jelképére utaló Öttorony című folyóiratot. 1934-ben Kárpáti Aurél Új Magyar Líra című válogatásában már Weöres Sándor is helyett kapott, 1935-ben pedig napvilágot látott a tizenkét fiatal költőt felvonultató Korunk című antológia. 1935-ben Weöres Baumgarten-jutalomban, egy évvel később Baumgarten-díjban részesült, amelyből későbbi utazásait fizette. 1935 nyarán észak-európai, 1937 elején pedig hosszú távol-keleti utazást tett: A genovai kikötőben szállt hajóra, onnan Nápolyon át Egyiptomba vezetett az útja, majd az arab és az indiai vizeken áthaladva Bombay következett, végül India és a mai Srí Lanka területét elhagyva eljutott Szingapúrba, Manilába és Sanghajba is. Az egyetem elvégzését követően Halasy Nagy József vezetésével írta meg doktori disszertációját (A vers születése). 1939-ben doktorrá avatták, doktori disszertációját pedig még ugyanebben az évben kiadta a Pannónia című egyetemi folyóirat.

Pécsen 1941-ben állították fel a Városi Könyvtárat, amelynek megszervezésével és vezetésével Weöres Sándort bízták meg. Mivel ehhez a munkához neki sem könyvtárosi végzettsége, sem gyakorlata nem volt, ezért a gyakorlóév egy részét Várkonyi Nándor mellett a pécsi egyetem könyvtárában, másik részét a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában töltötte. A Nyugat 1941. augusztusi megszűnése után Weöres a Sorsunkon kívül elsősorban a Magyar Csillagban, a Válaszban, később pedig a Diáriumban közölte verseit. Eközben az Öttorony szerkesztőségén belül már 1941-től – leginkább esztétikai, irodalmi jellegű – ellentétek alakultak ki. Weöres Sándor és Csorba Győző formálisan kiváltak a szerkesztőségből, de 1942 nyaráig továbbra is részt vettek annak munkájában. 1942 júliusában Weöres végképp kivált a szerkesztőségből.

A költő 1943 őszén Budapestre költözött, és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. A második világháború befejezésekor viszont már Csöngén tartózkodott, és a következő évet is az apai birtokon töltötte, majd rövid ideig Székesfehérváron dolgozott múzeumi tisztviselőként, és az ottani Vörösmarty Társaságban is tevékenykedett. 1946-ban Weöres házasságot kötött Károlyi Amyval, akivel első utazásuk Rómába vezetett. Olaszországból visszatérve Weöres a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában dolgozott, itt ismerkedett meg Lator Lászlóval. A házaspár ekkoriban a Törökvész út 3/c szám alatti erkélyes házban lakott. Weöres 1959-ben két hosszabb utazást is tett feleségével: májusban Kínába, ősszel pedig Görögországba látogattak. A 60-as évek elején eljutottak Dubrovnikba, 1965-ben pedig New Yorkba. 1966 júliusában a házaspár elutazott Londonba, ahol Weöres felolvasást tartott a Szepsi Csombor Kör estjén.

1970-ben megkapta a Kossuth-díjat, valamint az osztrák állam elismerő díját is. A Kossuth-díjjal járó pénzösszegből Pásztor Béla emlékére díjat alapított. 1970-ben jelent meg Weöres első angol nyelvű versválogatása Edwin Morgan fordításában, amelyet egy évvel később a német Suhrkamp Kiadó által készített Der von Ungarn című kötet követett. 1972-ben feleségével elköltöztek a Muraközi utca 10/A szám alatti kertes házba, Weöres itt lakott haláláig. Utolsó nagy fellépése 1980-ban volt, amikor Károlyi Amyval, Juhász Ferenccel és Nemes Nagy Ágnessel közösen felolvasást tartott a londoni River Side Studióban. 1982-ben Forintos-díj elismerésben részesült. Elveszített eszmélettel 1989. január 22-én halt meg Budapesten. Február 9-én temették el Farkasréten.

(forrás: MTI, wikipedia)