Barion Pixel
Connect with us

Latinovits köztünk van

Hírek

Latinovits köztünk van

Erős mezőny, kivételesen jó versek és előadók jellemezték a XIX. alkalommal megrendezett Latinovits Találkozót Balatonszemesen, ahol mindent áthatott a Színészkirály szellemisége. A legjobb előadók komoly nyereményekkel tértek haza.

Június második hétvégéjén rendezte meg 19. alkalommal a Latinovits Zoltán Országos Vers- és Prózamondó Találkozót Balatonszemesen az Önkormányzat, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Latinovits Alapítvány és a Művelődési Ház. A találkozó keretében több mint félszáz versmondó lépett színpadra klasszikus és kortársköltők verseivel és prózáival. A szombati elődöntőről továbbjutott versenyzők vasárnap délelőtt újabb verssel mutatkoztak be, köztük népszerű és kevésbé ismert alkotásokkal.

Június 7-én, pénteken a résztvevők és Balatonszemes lakói közös megemlékezésen vettek részt, ahol megkoszorúzták a színész sírját, és gyertyát gyújtottak a találkozó egykori létrehozójának, Csonka Mártának a sírja előtt. Latinovits nyughelyénél Lutter Imre Radnóti- és Wlassics-díjas előadóművész mondott beszédet.

Lutter Imre a megemlékezésen elmondta: “Latinovits a stílusteremtő, a mai modern, az egyszerre tudatos és érzelmes művész, aki százezrek hitét erősítette a költészet és a pódiumi estek révén. Ő, aki a mai versszínház alapjait megteremtette, soha semmit nem vett félvállról. Mindig mindenben ott volt, testestől-lelkestől. Ha ma kimondom Latinovits nevét, óhatatlanul megborzongok. Ám miközben a színház és a pódiumművészet örök és legnagyobb csillagát ismerhetjük benne, a fiatalok egy része már jó, ha a nevével egyáltalában találkozott. Holott a művészet mellett az életre is taníthatná őket. Akkor, amikor saját identitásunkkal is meg kell küzdenünk. Amikor külső nyomások, külsőségek, felfújt kifejezések, rigmusok és jól csengő rímek, ritmusok üldöznek és kiáltanak égbe árulást, ha nem sodródunk az árral. Ha nem uniformizálódunk. Ha nem vagyunk olyanok, amilyennek elvárja a hatalom, a társadalom, vagy a pénz. Ha merjük megtalálni saját értékeinket, és egyáltalán merünk magunk lenni. Ma ez a legtöbb embernek nem megy. A legtöbbünket vezetni kell, még akkor is, ha megvezetnek. Kell, hogy kimondják helyettünk a szót, amit nem merünk, vagy épp sohasem akarnánk. Kell, hogy azt érezzük, nem vagyunk egyedül, mert félünk a sötétben. Kell, hogy megfogják kezünket, még akkor is, ha beláthatatlan az út vége. Ez az, amiben Latinovits Zoltán különbözik a jelen embereinek többségétől. Egy, a magyarsága mellett európaiként is gondolkodni tudó, merész és hívő ember volt, aki nem sebezhetetlen, és nem tévedhetetlen, de képességes. A művészet erejében, és az ember erejében hitt.”

Lutter Imre beszédét hamarosan közli a Versmondó folyóirat és a vers.hu. Kiss Lászlóval, a Magyar Versmondók Egyesületének elnökével közösen helyezték el a Versmondók koszorúját. Takács József polgármester és Róka László, a Latinovits Művelődési Ház igazgatója virággal és gyertyával emlékezett a zarándokhelynél.

A következő két napon is tartalmas programban volt része a találkozó résztvevőinek. A vers- és prózamondó találkozó zsűrijében helyet foglalt Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, dr. Lutter Imre előadóművész, a Kaleidoszkóp VersFesztivál igazgatója, Linka Ágnes műsorvezető, a Magyar Rádió munkatársa, Tomanek Gábor színművész és Tolnai Mária, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának docense, a színművész-képzés mestertanára.

A verseny két kategóriában zajlott. Az ifjúsági szekció és a felnőttek mezőny keretében is rendkívül sok tehetséges előadó lépett pódiumra. A legeredményesebb ifjúsági versenyzők a nyári Versművészeti Táborokba nyertek igen jelentős kedvezményeket, a díjazottak mindkét kategóriában képzőművészeti alkotásokat, balatoni wellness hétvégéket kaptak jutalmul, emellett minden résztvevő könyvjutalomban részesült.

A XVIII. Latinovits Zoltán vers és prózamondó találkozó
2013. évi eredményei:

Felnőtt kategória:
Latinovits-díjat idén a zsűri adott át.
II. helyezett: Jánosi Márton, Barna László
III. helyezett: Gyulay Zsuzsanna, Rizsányi Attila

Különdíjasok:
Jobák Márta
Perdy Fazakas Brigitte
Török Péter
Horváth Róbert

Ifjúsági kategória:
I. helyezett: Tóth Benedek Ernő
II. helyezett: Szondi Tamás
III. helyezett: Somorjai Réka, Horváth Csenge

Különdíjasok:
Balla Zsuzsanna
Szanyi Ákos
Szalay András

Szeretettel gratulálunk mindenkinek, akik e rangos versenyen
részt vettek és különösen a díjazott versmondóknak.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

To Top