Hírek
Ezt is elviszem magammal…
Erdős Virág “az egyik leghíresebb magyar író“, aki a 83. Ünnepi Könyvhéten soron következő kilencedik kötetével örvendeztette meg az irodalomkedvelő közönséget. Két beszélgetést közlünk a politikai költészetben is egyedülálló hangvételű költővel.
Hermann Virág interjúja, Dívány.hu
Erdős Virágból az utóbbi években – nincs erre jobb szó – igazi költőceleb lett: verseit olyanok is szorgosan osztják meg a közösségi oldalakon, akik amúgy az általános óta nem vettek a kezükbe verseskötetet, Kollár-Klemencz Lászlóval közösen jegyzett dala, az Ezt is elviszem magammal valóságos himnusszá vált, rendszeres vendége a Rájátszás programsorozatnak és slam poetry esteknek egyaránt. A héten jelent meg Ezt is el című új verseskötete, ennek apropóján beszélgettünk vele az Ünnepi Könyvhéten, nem csak erről.
Amikor jöttem idefelé, észre sem vettem, hogy folyamatosan az Ezt is elviszem magammal jár a fejemben. Elképesztően sikeres, a csütörtöki könyvbemutatón együtt énekelte veletek a közönség. Hogyan született ez a dal?
Van egy Rájátszás nevű projekt, amely azért jött létre, hogy összehozza a könnyűzenét a kortárs költészettel. A költők közül rajtam kívül Karafiáth Orsolya, Szálinger Balázs, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény István vesz benne részt. A zenészek közül ott van Kollár-Klemencz László a Kistehénből, Beck Zoli a 30Y-ból, Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, de néha Másik János is feltűnik közöttünk. Folyamatosan alakul a névsor, amikor én bekapcsolódtam, már jónéhány fellépésen túl voltak. Általában vagy az történik, hogy a zenész megzenésíti a költő egyik versét, vagy pedig a költő ír egy létező sláger zenéjére új szöveget. Mikor mi Kollárral összekerültünk, egy harmadik megoldást választottunk. Laci fejében épp ott motoszkált egy dallam és egy sor: “ezt is elviszem magammal.” A refrén tehát az ő szellemi tulajdona, ezt a kötetben is jeleztük. Ehhez a refrénhez és az e-mailben átküldött zenéhez kellett nekem megírnom a dalszöveget. A dal azon túl, hogy rákerült – a Bookline által nemrég kiadott Rájátszás-könyv mellékleteként kapható – CD-re, a Kistehén tavalyi lemezén is szerepel. A vers refrén nélküli változata pedig helyet kapott a mostani kötetemben.
A hatását, a hangulatát sokan hasonlítják Cseh Tamás-dalokhoz.
Ez azért találó párhuzam, mert a Rájátszás-dalokban a szöveg és a zene egyenértékűek, akárcsak Cseh Tamás régi dalaiban. Egyébként jó pár dal van a Rájátszásban, amiből szerintem előbb-utóbb sláger lesz, teljesen véletlen, hogy idáig leginkább ebből lett.
Több helyen hallottam, hogy ez a dal valójában nem egy hazáját elhagyni készülő, hanem egy haldokló ember búcsúja. Azért kell elmenni, mert különben itt meghalunk. Ez érvényes olvasat?
A félreértés abból származik, hogy a versben szerepel ez a sor: “viszek egy lassú burjánzásnak indult sejtet“. Sokan ebből arra következtettek, hogy rákos vagyok, mások pedig arra, hogy terhes. Az már önmagában is vicces dolog, hogy a költőt magát kapásból azonosítják a vers beszélőjével, de természetesen semmi ilyesmiről nincsen szó. Jelentem: se rákos, se terhes nem vagyok. Legalábbis nem tudok róla.
Miért talált be ennyire ez a vers? Miért érzik tömegek azt, hogy azonosulni tudnak vele?
Valószínűleg minden okuk megvan rá, hogy ezt érezzék. Maradjunk annyiban, hogy nem túlságosan prespektivikus a helyzet, ami most körülöttünk kialakult.
Talán éppen emiatt újra virágkorát éli a közérzeti költészet, amelyhez a közelmúltban megjelent verseid, és azok sikere is jelentősen hozzájárultak.
Miközben újra és újra fölmerül a kérdés, hogy az irodalomnak szabad-e egyáltalán ezekkel a témákkal foglalkoznia. Pedig szerintem pont az a baj, hogy egy időre elfeledkezdtünk a költészet ilyesféle közösségi funkciójáról. Arról a fontos feladatáról, hogy érzékenyen és felelősen reagáljon mindarra, ami körülöttünk zajlik.
Mikor kezdtél el írni?
A pesti bölcsészkarra jártam és esztétika szakon volt egy Írói Műhely című szeminárium, amit Lengyel Péter, az egyik legnagyobb magyar író tartott. Azt hiszem, ott kezdődött minden.
Eddig melyik művedre vagy a legbüszkébb?
Tavaly, a Móra Kiadó gondozásában jelent meg a Pimpáré és Vakvarjúcska című verses mesekönyvem. Talán ez az a könyv, ami a legközelebb áll a szívemhez. De a Magvetőnél megjelent korábbi prózaköteteim is fontosak a számomra, nem is beszélve a Palatinus által kiadott és immár második kiadást megért Trabantfejű nőről.
Meg lehet élni az írásból?
Ezt sokszor kérdezik tőlem, de mióta kiderült, hogy akár havi 47 ezerből is vígan meg lehet, azóta nyugodt szívvel mondok igent. Ha nagyon igyekszem, ennyit azért általában sikerül összehoznom.
Az egyik legnépszerűbb, legolvasottabb kortárs szerző vagy. A kritikák jelentős része azt is kiemeli, hogy több műfajban is nagyon erős vagy. Van kedvenc műfajod?
Folyton változik, hogy éppen melyik műfajban érzem magamat leginkább otthon. Ez a típusú versírás például egészen új fejlemény nálam, és erősen kötődik az elmúlt egy-két évhez. Minden időszakhoz és szituációhoz meg kell találni az adekvát nyelvi formát, ezért is fontos számomra, hogy ezzel a kötettel most szimbolikusan is lezárhatok egy korszakot. Ezt a fajta verselést ugyanis én most ebben a felállásban folytathatatlannak gondolom, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy előbb-utóbb új hangot kell találnom még akkor is, ha érzem, hogy sokan az eddigiekhez hasonló stílusú verseket várnak tőlem. Mindig is képtelen voltam az üzemszerű működésre, most is arra törekszem, hogy megtaláljam azt a műfajt, stílust, hangnemet, amit a saját mércém szerint hitelesnek érzek. Váltok, ha úgy érzem, váltani kell, még akkor is, ha ezzel ellene megyek a várakozásnak, és sok olvasómnak esetleg csalódást okozok.
Könnyen írsz?
Nehezen. Főleg a ráhangolódás a nehéz, megteremteni azt a helyzetet, amiben képes vagyok koncentráltan az írással és csakis az írással foglalkozni.
Rendszeresen feltűnsz slam-esteken előadóként. Szerinted miért ennyire népszerű mostanában a slam poetry?
Mert a slam az “az élő szó, amin / nem fog a formalin”, ahogy ezt Simon Marci a “Hagyományos költő” című zseniális rap-szövegében megfogalmazta. A költészet írott szövegként végül is halott anyag. Egy slam-est viszont alkalmat teremt számunkra — költők és “olvasók” számára egyaránt –, hogy bizonyos értelemben “megtörténjék” velünk a vers. Ebben a vonatkozásban egyébként a slam-poetry és a Rájátszás filozófiája nagyon is közel áll egymáshoz.
Az Ezt is el kötet szerkezete nagyon pontos, nagyon letisztult. Hogy alakult ki a versek végleges sorrendje?
A szerkesztője Király Levente volt, aminek azért is örültem nagyon, mert tizenhárom évvel ezelőtt az első Magvetős kötetemet, a Lenni jó-t is ő szerkesztette. Levente egyetlen ponton javasolt változtatást az eredetileg kigondolt sorrendhez képest, de ez tényleg jót is tett a kötetnek. Én leginkább arra törekedtem, hogy a picit vidámabb, és, ha lehet ilyet mondani, optimistább hangvételű versek a kötet végére kerüljenek. A könyv ugyanis nem azt állítja, hogy a helyzet reménytelen, hanem pusztán azt, hogy tarthatatlan. Nem azt, hogy rossz, hanem hogy legyen jobb. Hogy az imént idézett Simon Marci egyik elhíresült sorával éljek: “Itt az ideje kihányni a linzert.”
|
Erdős Virág: Na most akkor… ..mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson, kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel-irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe. |
Milojev Zsanett interjúja, kultúra.hu
Erdős Virág „az egyik leghíresebb magyar író”, aki a 83. Ünnepi Könyvhéten soron következő kilencedik kötetével örvendeztette meg az irodalomkedvelő közönséget. Az Ezt is el című versfüzér apropóján mesélt nekünk a könyv „szükségképpen provokatív” nyelvezetéről, arról, milyen relációja van a kötetnek a katasztrófaturizmushoz, és a nagybetűs irodalomról is vallott nekünk, amelyet a civil kontroll legfontosabb eszközének tart.
„Nem tervezem, hogy még valaha az életben verset írok, sőt, a szövegeim önkéntelen líraiságát is egyre inkább nyűgnek érzem, mintsem erénynek” – nyilatkozta ezt 2000-ben, a Lenni jó kötetének megjelenése kapcsán adott interjúban. Azóta megjelent a Trabantfejű nő, és most egy újabb lírai szövegcsokorral jelentkezik a könyvhétre. Miért tűnik aktuálisnak az, hogy Erdős Virág versekkel jelentkezzen?
Azóta több próza-kötetem is megjelent, ilyen volt a Másmilyen mesék (Magvető, 2003), az Eurüdiké (Magvető, 2007), illetve született egy dráma-kötet (A merénylet, Palatinus, 2009), és egy, a szívemhez különösen közel álló verses mesekönyv is (Pimpáré és Vakvarjúcska, Móra, 2012). Az utóbbi egy-két évben viszont annyira megváltozott körülöttünk a világ, hogy úgy éreztem, ehhez egy radikálisan új megszólalási formát kell találnom. Ezek a versek nem akarnak árnyalt társadalomképet festeni, ahogy azt egy intelligens nagyregény vagy akár egy szenvedélyes drámai szöveg tehetné, viszont arról, amit első blikkre tűrhetetlennek és tarthatatlannak gondolnak, ki akarják mondani, hogy tűrhetetlen és tarthatatlan. “Álljon meg a menet!”, szokta mondani az apukám. Valami ilyesmit szeretne mondani ez a könyv is.
Az Ezt is el című új kötetet hogyan jellemezné? Mennyiben újszerű verselésében, tematikájában vagy hangvételében, mint az eddigiek?
Ez a kötet végül is azt a vonalat folytatja, amit A Trabantfejű Nő című, 2011-ben megjelent és azóta már egy második kiadást is megért verseskötetem néhány versével kezdtem el. A Márciusi kesergő, a Hol, az Édes Hazám című versek, illetve a most megjelent Ezt is el kötet írásai arra a konkrét helyzetre próbálnak meg a maguk kezdetleges és mondhatni „dadogós” módján reagálni, ami mostanra körülöttünk kialakult. Ezek a szövegek gyakorlatilag a „pillanat hevében” születtek, egy adott kor „belső használatra” szánt lenyomatai.
| Erdős Virág: Ezt is elviszem magammal… viszem a régen viszem a tutit apuka titkát viszem a bankot viszek egy csúnyán |
Ennyiben és csakis ennyiben tekinthetők „haza-verseknek”. Rólunk szólnak, nekünk, és nem tesznek mást, mint a közös dolgainkról való együtt-gondolkodásra késztetnek a maguk szükségképp provokatív nyelvezetén. Az ábrázolt jelenségek természetesen nem egyik napról a másikra alakultak ki, a velük való szembesülés mégis sokunk számára felért egy alapos fejbeverődéssel. Olyasmi ez, mint mikor az ember mondjuk egy régóta fenyegető, mégis hirtelen támadt természeti katasztrófa kellős közepébe csöppen. Kétségbeesésében és tehetetlenségében nem tud mást tenni, előkapja a fényképezőgépét, és megpróbál annyi képet ellőni, amennyit csak tud. Nincs ideje komponálni, vacakolni a beállítással, ráadásul mivel maga is részese a történéseknek: remeg a keze. A dokumentálás igyekezete persze senkit sem mentesít a cselekvés kényszere alól, az alól, hogy segítsek, ha a szomszédomnak a szemem láttára omlik össze az élete. De adott esetben az is a segítség egy formája lehet, ha egyszerűen csak elmondom, amit láttam. Ha szólok, hogy baj van. Szólok neked, másoknak és mindenekelőtt azoknak, akik még mindig bárányfelhőket vizionálnak a villámok szabdalta égre.
Kollár Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere slágert írt Ezt is elviszem magammal címmel, az Ön verséből. Azóta részese lett a Rájátszás névre hallgató kezdeményezésnek, amely a költészet és a zene jótékony, egymást kiegészítő, inspiráló fóruma lett. Ez jó reklám, kellemes szórakozás, vagy produktív alkotói együttműködés az Ön számára?
Leginkább talán az utóbbi. Az említett vers például meg se született volna, ha nincs a Rájátszás. Maga a kezdősor és egyben a refrén (“Ezt is elviszem magammal”) Laci ötlete volt, ezt küldte át nekem a zenei alappal együtt. Ehhez kellett megírnom a dalszöveget. A szöveg refrén nélküli változata végül vers formájában a mostani kötetbe is bekerült.
Az Édes hazám című versét blaszfémiaként interpretálták, a Na, most akkor címűt új nemzeti dalként aposztrofálták, a Van egy ország fogadtatása és fogyasztása is erőteljesnek bizonyult. A társadalmi folyamatokra való reflektálás miért fontos Önnek? Mit ér a líra fegyvere a társadalom, egy mindenkori kormány ellen?
A költészet nem a „mindenkori kormány” politikájára hat, hanem az emberek szívére. Márpedig ez egy óriási sansz, tulajdonképp a legdurvább arroganciával kiépített államgépezet sem álmodhat ilyen korlátlan és ilyen totális hatalomról. Ez nyilván kissé naiv és romantikus megközelítésnek tűnik, pedig komolyan gondolom, hogy az irodalom tulajdonképp a „civil kontroll” egyik legfontosabb terepe. A „fékek és ellensúlyok” sokat emlegetett rendszerének leglelkesebb őrzője és egyben leghatékonyabb aktora ugyanis – hangozzék mégoly költőien is – a szívével gondolkodó ember.
Jellemző Önre a sokszínűség: a dráma, a próza vagy mesejáték is szerepel köteteinek műfaji hovatartozásai között. Mitől függ Önnél, hogy milyen formába bújtatja az aktuális mondanivalót? Erdős Virág költő vagy író?
Ezeknek a címkéknek nincs jelentőségük. Az ember próbál adekvát formát találni az aktuális fixa ideáihoz, a többi pedig jön magától. Én ezzel a könyvvel most lezártam magamban egy korszakot és próbálok új utakat keresni a magam számára még akkor is, ha ezzel esetleg csalódást okozok azoknak, akik az eddigiekhez hasonló verseket várnak tőlem. Nyáron egy MOME-s fiatalok által szervezett projekt keretében néhány hétre leköltözöm Bódvalenkére, azt remélem, hogy az ott szerzett élmények új inspirációt jelentenek majd.
A Kistehén zenekar Ezt is elviszem magammal című Erdős Virág-vers feldolgozását a vers.hu főoldalán, a videóboxban nézhetik, hallgathatják meg.
