Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Versmondó táborok

Mesebeli környezetben, a neszmélyi hajóskanzenben rendezi meg idén is versművészeti táborait a Magyar Versmondók Egyesülete 2012. július 14-től 21-ig. Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész-drámapedagógus és Szennik Évi diákszínjátszó-rendező vezetésével valódi alkotótábort, művészi légkört és komplex képzést ígérnek, sztárelőadókkal.

Major László világbajnok táncművész, a Frenák Pál Társulat tagja, Kinizsi Ottó és Deutsch Anita színészek, Varró Dániel költő, Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező és az Aphonia-Sajtkukacz verszenei együttes is részt vesz a versmondók, színjátszók, művészi pályára készülők képzésében a 34 éves szakmai múltra visszatekintő táborokban, ahol három szekcióban várják a jelentkezőket.

A Versművészeti Szemináriumba érkező diákok, hallgatók hangképzést, beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban, helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik meg.

A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely azoknak szól, akik a színházművészetet és az előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A színészmesterség mellett klasszikus és kortárs művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és beszédképzés folyik a műhelyben, amely nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgájára.

A Magyar Író Akadémiával közös Írásművészeti Műhely célja, hogy a nem professzionális írók, költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdő szerzők verstani, írástechnikai, költészet- és prózaesztétikai ismereteit bővítsék, a szemináriumi jellegű speciális feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljék, értékeljék.

A táborok bárki számára nyitottak, a leendő résztvevők május 15-ig kedvezményes részvételi díj mellett jelentkezhetnek. A szervezők külön oldalt hoztak létre a facebook közösségi portálon Versművészeti Táborok néven. A részleteket a vers.hu közli a Táborok menüpontban, de bővebb információ kérhető a verstaborok@gmail.com címen is.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top