

Műhelyek
TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad
A Váci Mihály Irodalmi Színpad az ismeretterjesztést, az igényes szórakoztatást tekinti fő missziójának. Saját szerkesztésű és rendezésű műsoraikat gyakorta zenei közreműködőkkel adják elő.


Műhelyek
SzAFT
A Magyar Szín-Játékos Szövetséget (illetve jogelődjét, a Szabad Színjátszásért Egyesületet) évek óta foglalkoztatta egy központilag (a civil szervezet által) életre hívott színházi képződmény lehetősége.


Események
Életjel Irodalmi Élőújság
A szabadkai Életjel Irodalmi Élőújságot 1958 októberében alakította Urbán János, Galamb János, Burkus Valéria és Dévavári Zoltán.


Események
Budapesti Versmondó Klub
2004 novemberében elindult, kis szünet után 2009-ben folytatódik a Budapesti Versmondó Klub. Kötetlen, bárki részt vehet rajta, aki szeretne komolyabban foglalkozni a versmondással, a színházzal.


Események
Győri Versmondó Stúdió
A Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete 1998-ban alakult meg. Ekkor kezdte meg munkáját a Versmondó Stúdió, az egyesület bázisintézményében, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.


Események
EGY MASZK drámaműhely
Az EGY MASZK 1997-ben indult el, és hosszú éveken át meghatározó szereplője volt a Miskolci Egyetem, majd Miskolc város kulturális életének.


Események
Győri Előadóművész Stúdió
A Győri Előadóművész Stúdió 1987-ben alakult meg a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ művészeti csoportjaként.