Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Verseltek Pakson Ki mit tudott?

Két ország húsz településéről érkezett mintegy félezer gyerek összesen 167 produkcióval lépett színpadra Pakson, a Ki mit tud?-on. A paksi úttörők és a városi művelődési központ hetedszer rendezte meg a seregszemlét. A legnépesebb mezőny a vers-, mese- és prózamondó kategóriában volt. Az irodalomkedvelőkön kívül a zene és tánc műfajában szárnyaikat bontogató ifjú tehetségek is bemutatkozhattak.

Azzal, hogy 1983-ban a Szélkiáltó együttes megnyerte kategóriájában a Ki mit tud?-ot, elindult a karrierje, lemezt, filmet készíthettek, külföldön léphettek fel. A győzelem nagyon sok lehetőséget jelentett, ezt az együttes egyik tagja, Lackner László idézte fel szombaton a paksi Ki mit tud?-on, ahol a diákok zenei produkcióit értékelő zsűri munkájában vett részt.

Mint mondta, minden olyan alkalom, amikor közönség elé kell állni, edzettséget ad a kis előadóművészeknek. Az is öröm, ha valaki otthon zenélget, de az öröm megsokszorozódik, ha nemcsak magának, hanem másnak is játszik.

Lakner Tamás szerint nagyon jól szerepeltek a zenei kategória résztvevői, színes volt a paletta, a népzenétől a komoly zenén át a jazzig mindenféle muzsikát hallhattak az érdeklődők. S ami fontos, szinte minden esetben nagyon jó előadásban. Két versenyzőt, Borzavári Rózát és Klopcsik Klaudiát külön kiemelte a zsűri tagja.

A vers, próza és mesemondók szereplését a Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Szennik Éva diákszínjátszó-rendező és Bakos-Kiss Gábor színművész, az Egyesület művész tanára, a Kaleidoszkóp VersFesztivál egyik alapítója értékelték.  Bakos-Kiss Gábor elmondta, megdöbbentő, hogy milyen nagy az érdeklődés ebben a műfajban, és Pakson ennek mostmár nagyszerű hagyományai vannak.
Az pedig külön örömmel töltötte el az ítészeket, hogy a felkészítők, versenyzők megfogadták a korábbi években elhangzott tanácsokat, és korban a szavalókhoz illő műveket választottak.

A tánckategóriában is változatos volt a „felhozatal”, modern táncot, néptáncot, cigánytáncot egyaránt láthatott a zsűri és a közönség. Nagy sikert aratott és arany minősítést kapott a viski Tisza Táncegyüttes. Kárpátaljai tánccal, huculkával léptek színpadra.

Aranyminősítést összesen 17 produkció kapott, közülük egy tucatot a gálán ismét megnézhetett a közönség. A paksi Ki mit tud?-on több mint félezer fiatal lépett színpadra.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top