Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Umberto Eco a bojkott ellen

Umberto Eco az irodalmi bojkott ellen emelt szót a jeruzsálemi könyvvásáron annak kapcsán, hogy brit írók arra szólították fel honfitársukat, Ian McEwant: utasítsa vissza a neki ítélt izraeli irodalmi díjat tiltakozásul Izrael palesztinokkal szembeni politikája ellen.

A Vágy és vezeklés Booker-díjas szerzője ugyan átvette a jeruzsálemi könyvvásár irodalmi díját, de beszédében kemény kritikával illette a palesztinokkal szemben alkalmazott izraeli politikát.

Mint azt Umberto Eco újságíróknak elmondta, rá nem próbáltak nyomást gyakorolni kollégái, hogy maradjon távol az izraeli könyvvásártól, és nem is támogatja az ilyen jellegű bojkottokat.

“Teljes őrültségnek, és alapvetően rasszistának találom, hogy egy tudóst, egy egyszerű állampolgárt kormánya politikájával azonosítsanak” – mutatott rá a 79 éves olasz író, aki olyan könyvekkel vált világhírűvé, mint A rózsa neve vagy A Foucault-inga.

Umberto Eco, akit saját bevallása szerint mindig izgatott a zsidó kultúra, az izraeli politikáról alkotott véleményét firtató kérdésekre óvatosan válaszolva azzal viccelődött: annyi bírálnivalója van az olasz kormány politikáját illetően, hogy nem marad ideje az izraeli kormányról beszélni.

Elismerte ugyanakkor Jeruzsálem politikai komplexitását. Mint fogalmazott, Jeruzsálem “kénytelen három vallás városa lenni”, és “nagyszerűsége egyben a problémája is”. “Jeruzsálem nem a tiétek, az emberiséghez tartozik” – mondta a helyi közönségnek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top