Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Tolsztoj 100 éves, de hiába

Szergej Sztyepasin, az Orosz Könyvszövetség elnöke fordult az orosz ortodox egyházfőhöz abból az alkalomból, hogy szombaton van Tolsztoj halálának 100. évfordulója. Felvetette, hogy ha a kiközösítést nem is lehet visszavonni, legalább azt az együttérzést nyújtsa a kételkedő embernek, amelyre éppen az egyház képes.

A válaszban a patriarkátus emlékeztetett rá: a kiközösítésről szóló, 1901. február 20-án hozott határozatával a Szent Szinódus csupán konstatálta a tényt, hogy Tolsztoj gróf maga közösítette ki magát az egyházból, teljes mértékben szakított vele, és ezt nem is tagadta, sőt, minden lehetséges alkalommal hangsúlyozta.

A levél azonban rámutat: az ortodox egyház mély együttérzéssel van az író lelki sorsa iránt, és a magukat száz éve tartó híresztelésekkel szemben semmiféle anatémát nem mondott ki rá és nem átkozta ki. “Az ortodox hívők változatlanul tisztelik Tolsztoj kimagasló írói tehetségét, de változatlanul nem fogadják el kereszténység-ellenes eszméit” – állapította meg a dokumentum.

Sztyepasin a Komszomolszkaja Pravda című lapban pénteken kijelentette: elégedett a patriarkátus levelével, másként nem is válaszolhattak. “A lényeg, hogy egyházunk ma kifejtette Tolsztojjal kapcsolatos álláspontját, és kiemelkedő orosz íróként értékelte, olyan emberként, aki sokat tett az orosz irodalom és kultúra fejlesztéséért” – mondta.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top