Barion Pixel
Connect with us

Toboroz az idei VersFesztivál

Hírek

Toboroz az idei VersFesztivál

A Magyar Versmondók Egyesülete és tagszervezete, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál közbenső évében három napon át, különkiadással jelentkezik: jön a KaleidoszKópia! Ezúttal már nem a Merlinben, hanem a Repeta Sarokban, azonban a megszokott színvonalú versennyel.

A főszervező Magyar Versmondók Egyesülete az alapító Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület tavaly ünnepelte 10 éves jubileumát. A Kaleidoszkóp idén is hű marad mottójához: „vers, ahogy még nem ismered” – a szlogen jegyében ezúttal viszont a klasszikus versmondásé a főszerep. A versszínházi előadások meghívásos alapon kapnak majd helyet. Az Első Magyar Versszínház programjaként jelentkezik az „emlék és varázslat” című verskoncert, fellép többek között a KB35 társulata, Huzella Péter zeneszerző-előadóművész, Bakos-Kiss Gábor színművész, Turczi István József Attila-díjas költő, Kinizsi Ottó színész, Lutter Imre előadóművész, a fesztivál igazgatója. A zsűriben pedig a Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei mellett a tavalyi év hivatásos művész kategóriájának Kaleidoszkóp-díjasa, Mátyás Zsolt Imre is helyet foglal majd.
A VersFesztiválról tévéfelvétel készül, amelyből részleteket a Magyar Televízió sugároz, hangfelvétel formájában pedig az ugyancsak ősszel megújuló Versrádió tesz közzé. A legnívósabb produkciók előadóit a rangos Kaleidoszkóp-díjak mellett különdíjak várják.

A KaleidoszKópia aktuális felhívása a Versenyek menüpont alatt érhető el. A jelentkezési határidő november 20-a, a nevezéseket időrendi sorrendben, a jelentkezési díj megfizetésével fogadják a szervezők.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top