Barion Pixel
Connect with us

Teret nyer a zenés költészet

Hírek

Teret nyer a zenés költészet

Egyre inkább teret kap a hagyományostól eltérő zenei stílusban tálalt megzenésített vers. A fiatalok körében a verszene legaktívabb és talán legnépszerűbb képviselője a Kávészünet együttes, de már a Göncölszekér is havonta rendez klubestet.

A Kávészünet tagjai, Popovics György és Németh Ferenc 2005 tavaszán, egy kollégiumi klubhelyiségben ültek, és versesköteteket olvasgattak. A kollégiumban évekig szobatársak voltak, így már jól ismerték egymást. Korábban külön-külön is foglalkoztak már zenével, de közös pályafutásuk itt vette kezdetét. Bár különböző stílusú, műfajú zenéket kedvelnek, akkor a klubszobában jamelésbe kezdtek, melyet valami hirtelen jött gondolattól vezérelve a versekkel is összekapcsoltak. Ebből rendszeres tevékenység vált, így születtek meg első megzenésített verseik, például a Csonka vers, a Mama.

Kicsivel később a kollégiumi diákok számára műsort adtak, és ennek sikerén felbuzdulva más kollégiumokban, iskolákban is felléptek megzenésített verseikkel, ahol nagyon jó fogadtatásban részesültek. Ezután versenyekre, tehetségkutatókra jelentkeztek, és rendszerint kiemelkedő eredményeket értek el. Saját számokat is előadtak néha, de elsősorban a versekre fektették a hangsúlyt, melyeket mindig közösen választottak ki. Ekkor még nem volt neve a duónak, a Kávészünet nevet a Csillag Születik című tehetségkutató műsorra való jelentkezéskor találták ki. A név abból ered, hogy az általuk előadott zene kellemes, megnyugtató, épp egy kávé elszürcsöléséhez ideális. A műsor ideje alatt és után jelentősen megnőtt a felkérések száma, azóta kávézókba, éttermekbe, ünnepi eseményekre járnak egy szál akusztikus gitárral, de fesztiválokon, klubokban is lehet velük találkozni, ahol nagyobb zenekari felállással szoktak koncertet adni.

A két fiatal számára fontossá vált, hogy mások is megszeressék az irodalmat, így iskolákba járnak rendhagyó irodalom órákat tartani, ezzel népszerűsítve a verseket az erre egyébként kevésbé nyitott tanulók számára is. Így tevékenységük nemcsak szórakoztató jellegű, hanem kulturális szempontból is fontos szerepet kap. A 12. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválon kapták a Kultúra Fiatal Nagykövetei kitüntető címet.

 

Kávészünet Zenélő Versek klubest az új Gödör Klubban

Könnyűzene és költészet találkozása, ez a Kávészünet. A népszerű formáció, havi rendszerességgel tart klubesteket az új Gödör Klubban. Minden esemény egyszeri, kihagyhatatlan élményt jelent a zenekar, és a kultúra kedvelői számára; minden alkalommal különleges performance-ok születnek, a meghívott sztárvendégek közreműködésével.

Február 26-án, kedden vonós formációval lép színpadra a Kávészünet, de BassLime (beatbox bajnok) és Gorzsi (zenei producer, DJ) is közreműködik az est folyamán. Vendég fellépők lesznek:

– Hajdu Steve (színművész)
– Hajós András (kulturális egyéb)
– Saiid (Akkezdet Phia)

Egy kisfilmet is elkészítettek, amelyben Radnóti Miklós, Egyszer csak című verse hozza össze a vonós kíséretet a beatbox-al, az énekelt verset, a szavalással és a slam poetry műfajjal.

A FILM IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

Göncölszekér klub – megzenésített kortárs költészet a Fővárosi Művelődési Házban

A TEMI Fővárosi Művelődési Háza biztosít helyet a havi rendszerességgel, szombat esténként rendezett, folyamatosan újuló műsort nyújtó Göncölszekér klubnak, amelynek keretében a zenekar betekintést enged munkájába. A hallgatók többek közt annak is tanúi lehetnek, ahogy kibontakoznak a versekben rejlő kulturális utalások, a ritmusukból, zeneiségükből adódó lehetőségek. Időpont: 2013. március 2. 19.00 óra.

 

A Gryllus Kiadónál 2011-ben megjelent Minden perc itthagy című albumról írt kritikájában Végső Zoltán ekképp fogalmazott: „a zenekar tagjai számára a modern költészet nem ügy, hanem a zenéjüket megtermékenyítő szerelem.” Az együttes a lemez által kijelölt irányban továbblépve, a fiatal és a középnemzedék lírájából válogatva formálja repertoárját, amelynek középpontjába a Város tematikáját állítja.

A házigazda és az együttes invitálja a kortárs költészet kedvelőit a koncertekre, ahol a Göncölszekér mellett költő és zenész vendégek is fellépnek, de nemcsak a tapasztalt versolvasókat látja szívesen: hívja mindazokat, akik kedvelik az igényes szövegű, kifinomult és ironikus, mégis könnyen befogadható, többféle stílust ötvöző, egyedi zenei világot, és választ keresnek azokra a megkerülhetetlen problémákra, amelyeket a mindennapokban felvet a modern társadalom. Melyek tehát a témák, amelyekre a dalok összpontosítanak? A városi élet helyszínei, élményei, az emberi kapcsolatok esélyei az elidegenedés világában, szembenállás a fogyasztás eluralkodásával és a silány politikával, a mulandóság átélése és a maradandó keresése az elfüstölt években, a szüntelen mozgás, az utazó találkozása az ismeretlennel, és nem utolsósorban a kalandos alábocsátkozás szív és elme rejtélyeibe. A Göncölszekér 2012-ben, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a 14. Kaleidoszkóp VersFesztiválon is zajos sikert aratott, és a fesztivál különdíját nyerték el.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Indul a Sorok között Lutter Imrével

    By

    Vadonatúj epizódokkal folytatódik a Sorok között Lutter Imrével című műsor az ATV képernyőjén, a Spirit FM-en és a YouTube közösségi videómegosztó portálon.

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

To Top