Társadalom és költészet

A Társadalom és költészet címmel rendezett esten Fehér Renátó és Hevesi Judit beszéltek költészetükről és a verseik politikai-társadalmi vonatkozásairól. Bárány Tibor moderátori kérdései nyomán kiderült, melyikük miért kezdett verseket írni, miért éli vajon ma virágkorát a költészet és milyen téma áll legközelebb a két költőhöz.

Az első percekben erős a ráhangolódás a komolyabb témákra, Bárány Tibor általában kérdezi a költőket az indulásukról és írási szokásaikról. Ugyan mindketten kötet előtti szerzők, de már jó úton haladnak afelé, hogy saját könyvvel jelenhessenek meg: Fehér Renátónak teljes a kézirata, már csak a billegő pontok alakítása és a hiányok újonnan születő versekkel való kitöltése várat magára, Hevesi Juditnak is majdnem összeállt az anyag a kötethez. Miután elhangzik, hogy Hevesi “tollal és számítógépre” is ír verseket, Fehér pedig “tollal számítógépre”, arról beszélnek, hogyan kezdtek el költészettel foglalkozni. Hevesi Juditnál ez nem volt igazi döntés, de körülbelül három éve volt egy olyan pillanata, amikor azt érezte, hogy versben kell megfogalmaznia magát. Nála az olvasmányélmények voltak meghatározók, Fehérnek pedig inkább élete rettenetes helyzetei: Renátó tizenévesen önterapikus jelleggel kezdett költeményeket alkotni, számára az írásban való rögzítés volt a menekülés életének fájó pontjai elől. Később ez átértékelődött benne, témái és beszélője is átalakuláson ment keresztül, a saját lelke megmentése helyett kezdte figyelni a külvilágot. Ráadásul egyre több kortárs irodalmat olvasott, ami nagy mértékben hatott saját költészetére is. 2008-ban például elkezdett komolyan foglalkozni Petri költészetével, az ő hatása pedig versein is visszaköszön.

Bárány úgy látja, hogy a mostani generáció számára a költészet szerepe megélénkülni látszik, sokan írnak verset, mivel divat lett alkotni. A provokáció alól ügyesen kibújnak, Fehér kijelenti, hogy nála a költészet iránti érdeklődés volt hamarabb, Hevesinél pedig a mondani vágyás, az egyéni kiindulópont volt sokkal lényegesebb, mint maga a divat. Azért abban egyetértenek, hogy ők is azt tapasztalják, hogy a költészet virágkorát éli, pezseg ez a közeg, ami talán annak is köszönhető, hogy egyre erősebben bekapcsolódik a közéletbe, például a slam poetry kapcsán.

A szurkálódó kérdések után Bárány a két költészetet veti össze egymással. Szerinte Hevesi műveiben egy nehezen megközelíthető, redukált közlésmód van jelen, nála hiányoznak a konkrét figurák, míg Fehérnél határozottan megjelenik egy alak, aki Bárány értelmezésében mindig erősen képvisel egy álláspontot. A költők e néhány soros megjegyzést tovább pontosítják. Hevesi költészetében egy generációkon keresztül öröklődő trauma (amit értelmezhetünk a holokausztnak is) van jelen, ami feldolgozásra vár. Fehér Renátót pedig az foglalkoztatja, hogy a felelősség hogyan öröklődik apáról fiúra. Fehér álláspontja szerint az apák a múltban hibáztak, nem hagytak lépést a következő generációnak, azonban a felelősség nemcsak az övék, hiszen a fiúk is ugyanazokba a reflexekbe és rutinokba tolják magukat, tehát képtelenek a változtatásra. A költő szerint ezek a versek egy nem megalkuvás nélküli olvasót kívánnak, aki képes saját magát is önkritikusan szemlélni és aki nem tabusít. Hevesi pedig úgy látja, hogy az ő verseit azok értik meg leginkább, akik kitartóak és megértőek, akik fel tudják mérni a holokauszt súlyát és bele tudnak helyezkedni az elbeszélő álláspontjába.

A beszélgetésen az alkotók költészetük inspirációs forrásait is megemlítik, Fehér Petri hatásáról beszél hosszan, de kiemeli, hogy nagyon sok József Attilát is olvasott, habár nem hiszi, hogy ő hatott volna a művészetére, de Kemény István Egy nap élet című verse nagymértékben inspirálta. Hevesire erősen hatott Schein Gábor és Székely Magda költészete, de meghatározó olvasmányélményt és inspirációs forrást jelentett számára György Péter Apám helyett és Konrád György Elutazás és hazatérés című kötete, ezekben a művekben a legfontosabb számára, hogy egy személyes történeten keresztül is képes valaki elmondani a holokauszt traumáját.

A traumafeldolgozás fontosságáról kezdenek el beszélni, Hevesi úgy látja, hogy a holokauszt és más katasztrófák is csak a családtörténeteken keresztül feldolgozhatóak és Fehér is ehhez kapcsolódik, amikor arról beszél, hogy a saját identitás szempontjából nagyon fontos, hogy mi történt a korábbi generációkkal. Hangsúlyozza, hogy vállalni kell az összes pozíciót és hogy mindig vannak olyan helyzetek, ahol fontos a tabuk nélkül való beszéd. Meg kell találni az érzékeny egyensúlyt a múlt agyonbeszélése, eltörlése és visszaállítása között, de ehhez nagy szükség van az elfogulatlansághoz és önmagunk leleplezéséhez, teszi hozzá Fehér, majd néhány versük felolvasásával is alátámasztják az elhangzottakat.

Társadalom és költészet, Hevesi Judit és Fehér Renátó estje a Roham Bárban, 2014. 01. 21.

(fotó: Bach Máté,
forrás: prae.hu)