Barion Pixel
Connect with us

Szabó Lőrinc irodalmi díjat kapott Kabai Lóránt

Hírek

Szabó Lőrinc irodalmi díjat kapott Kabai Lóránt

A miskolci születésű író 1993-tól publikál: verseit, prózáit és fordításait több irodalmi folyóirat is közölte, kritikái, recenziói, esszéi, tanulmányai, riportjai, interjúi is több médiafelületen megjelentek.

2002-ben megkapta a Takács Etel Pedagógiai Alapítvány díját, 2006-ban a Móricz Zsigmond ösztöndíjat, 2016-ban elnyerte a Fiatal Írók Szövetsége által frissen alapított Csáth Géza díjat. 2019-ben Sziveri János-díjat kapott, továbbá a V4 Irodalmi Rezidensprogram ösztöndíjasa volt Pozsonyban. 1995-ben a miskolci Időjelek folyóirat szerkesztője; 2006-2007-ben a József Attila Kör kortárs irodalmi könyvsorozata, a JAK-füzetek egyik sorozatszerkesztője; 2007 és 2017 között a Műút-könyvek sorozatszerkesztője. Több éven keresztül a Diákpoézis és a Málik Roland-díj zsűritagja. 2014-ben a József Attila Kör nyári táborában a líraszeminárium vezetője, 2017-ben a Független Mentorhálózat mentora.

KULTer.hu - k. kabai lóránt

Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikákkal, fotókkal, festményekkel, kollázsokkal és mail art munkákkal, összesen tizenkét önálló kiállítása volt.
Kabai Lóránt kötetei kritikusai által is elismerten okosan szerkesztett, megírt kompozíciók. Inspirációként hatalmas költészeti nyersanyag él benne Komjáthy Jenőtől Kemény Istvánig. Szerkesztői munkája példaértékű. Kabai Lóránt a Műút folyóirat szépirodalmi rovatának, s indulásától a portáljának is a szerkesztőjeként hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc felkerült az irodalmi térképre, ezzel Kabai Lóránt érdemei elévülhetetlenek.

(forrás: minap.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

To Top