Barion Pixel
Connect with us

Stúdiószínházi Fesztivál Egerben

Hírek

Stúdiószínházi Fesztivál Egerben

A Gárdonyi Géza Színház március 27. és április 2. között, az Egri Tavaszi Fesztivál keretében rendezi meg a XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált, melyen 11 színház produkciója látható.

Az idei fesztivál a Színházi Világnapon, a házigazdák Látogatók című előadásával indul, amely Kertész Lilly: Mindent felfaltak a lángok című önéletírása alapján készült. Saárossy Kinga és Mészáros Sára főszereplésével tipikusan XX. századi emberi szenvedéstörténet, egy egri történet.

Mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a világ, vagy legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? – erre ad választ a kecskeméti Katona József Színház és a budapesti Thália Színház Bagó Bertalan rendezte előadása. Székely János Caligula helytartóját 1978-as ősbemutatója óta többször is színre vittek határon innen és túl.

A stúdiószínpadon az egri tánctagozat Idők folyamán című koreográfiája látható. Feledi Jánost a női lelkek, érzések izgatták, az előadás az Órák című film nyomán készült. Forgách Péter vitte színre Weöres Sándor Psychéjét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Irodalmi szerepjáték ez, melyben a szerző egy állítólag hajdan élt költőnő, Lónyay Erzsébet alakjába bújik és megírja ennek a vad, szeszélyes és megkerülhetetlenül vonzó nőnek az életét, leveleit, de legfőképp verseit.

Ha Madách Imre Tragédiájával kezd el foglalkozni öt színész, egy fiatal rendező és egy apró stáb, gyakran kérdezik meg a barátaik tőlük: „Ti normálisak vagytok?” A Dömötör András rendezte E.T. a jelenből indítja el az álmok sorozatát és jut el egy lehetséges megoldásig. A Kicsi Nyuszi Hopp Hopp videoklipszerű előadás, amely összegyűjtött dokumentumokból, improvizációkból, és az éjszakai világhoz kapcsolódó, romantikus, és kevésbé romantikus asszociációkból áll össze Pelsőczy Réka rendezésében.

Pintér Béla a szeretetlenségről csinált darabot. A Szutyok a szeretetlenséget és a szeretetlen ember kegyetlenségét emeli középpontba, és felvonul benne a társulat színe-java. A fajok eredete Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozik Dömötör Tamás rendezésében, amely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel.

A találkozó vendége lesz a marosvásárhelyi Yorick Stúdió 20/20 című előadásával.
Peter és Jerry / Állatkerti történet egy házaspár otthoni életében kutakodik sok iróniával. Vidnyánszky Attila rendező egy valódi házaspárt kért fel a szerepek eljátszására: Rudolf Pétert és Nagy-Kálózy Esztert.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Benedek költő, műfordító

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. január 2-án elhunyt Kiss Benedek (1943–2026) költő, műfordító.

  • Hírek

    PS – Versszínház megvalósítása

    By

    Petőfi Sándor versei és levelezése alapján Teljesen új felfogású, igazi emberközeli képet sikerült egy előadásba sűrítenünk Petőfi Sándorról az általa írt versek, illetve a közéleti és magánéleti jellegű levelezései révén a PS...

  • Hírek

    Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat

    By

    December 10-én, azaz szerda 16 órakor tartották Stockholmban a Nobel-díjak átadóünnepségét, ahol idén magyar díjazottat is ünnepeltek: közel két hónapos várakozás után ugyanis Krasznahorkai László is átvette XVI. Károly Gusztáv svéd királytól...

  • Hírek

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére!

    By

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére! Lepd meg szeretteid és magad a két megható verses interjúkötettel! Ha itt lennél velem... & Ha szeretsz... Keresd a webshopunkban!

  • Hírek

    Örök Pódiumon Veszprémben

    By

    Pintér Tibor versmondóra, drámapedagógusra emlékeztünk az Örök Pódiumon elnevezésű versmondó versenyen a Veszprém Agórában, több mint száz versmondó részvételével.

To Top