Barion Pixel
Connect with us

Soproni Ifjúsági Pódium

Hírek

Soproni Ifjúsági Pódium

Fiatal tehetségek megmérettetése zajlott Sopronban, nem akármilyen sikerrel. A GYIK Rendezvényházban a  középiskolák között zajló versenyen a fiatalok a művészetek legkülönfélébb területein mutathatták meg kreativitásukat és tudásukat.

Hagyományőrző és értékteremtő művészeti ágakban mutathatták meg a város középiskoláinak diákjai tudásukat tegnap délután, a Soproni Ifjúsági Pódium (SIP) keretében. A rendezvényre előzetesen hét kategóriában lehetett jelentkezni: próza – és versírás, próza- és versmondás, színjátszás, komolyzene, folklór, illetve vizuális művészetek (képzőművészet, fotó, film). A fesztivál elsődleges célja az volt, hogy az ifjú tehetségek bemutatkozhassanak, őket a város lakossága megismerhesse. A SIP tulajdonképpen egy összművészeti fesztivál, amely hasonlóan a Kisfaludy Napokhoz, vagy a Helikon Napokhoz olyan diákoknak szól, akik rendszeresen végeznek művészi tevékenységet.

Orbán Júlia köszöntötte a versenyzőket

A rendezvényre előzetesen több mint 160 nevezés érkezett, legtöbbjük vizuális művészeti kategóriákban, melyeket a zsűri már korábban értékelt. Tegnap délután pedig az előadóművészeti kategóriák képviselői mutatkozhattak be, őket pedig a fesztivál keretében szakmai zsűri értékelte. Ezutóbbi elismert művészekből állt, őket Orbán Júlia, a GYIK Rendezvényház művészeti vezetője a rendezvény kezdetén köszöntötte. A zsűriben üdvözölhettük Dr. Kárpáti György fotóművészt, aki a képzőművészeti munkák bírálását segítette, Fajkusz Attilát, aki a néptáncot és folklórral kapcsolatos művészeti ágakat zsűrizte, Révész József gordonkaművészt, aki a komolyzenei produkciókat méltatta, illetve Kiss Lászlót, a Magyar Versmondók Egyesületének országos elnökét, aki a prózai és lírai műveket, a versmondókat pontozta. Rajtuk kívül közreműködött még a képzőművészeti munkák értékelésében Giczy János festőművész is, aki a tegnapi rendezvényen nem vett részt.

A képzőművészeti alkotásokat is megtekinthették az érdeklődők

A Pódium kezdetekor Abdai Géza alpolgármester köszöntötte a versenyzőket és az érdeklődőket. Köszöntőjében a játék, a verseny fontosságáról beszélt és örömtelinek nevezte a rendezvény létrejöttét, majd elmondta, abban bízik, hogy hagyományteremtő fesztiválnak lehetnek tanúi az érdeklődők. Ezután kezdetét vette az előadóművészeti bemutató, melynek során a legkülönbözőbb műfajú és hangulatú produkciók léptek színpadra.

A Fáy András Szakközépiskola diákjai Karinthy novelláit vitték színpadra

Láthattunk gyönyörű néptáncot az Eötvös-Róth Tánckör tagjaitól, akik először vitnyédi majd somogyi táncokat mutattak be. Zongorával kísért szólóéneket mutatott be Szekeres Dóra, a Széchenyi István Gimnázium tanulója, a Fáy András Szakközépiskola diákjai pedig Karinthy Frigyes két novelláját vitték színpadra és nagyszerű előadásukat óriási tapssal köszönte

Gyönyörű népdalokat is előadtak a színpadra álló tehetségek

meg a közönség. Számos versmondót láthattunk, közülük talán Albert Helga produkciója volt a legkiemelkedőbb, aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! című klasszikusát szavalta. Több népdalt éneklő diákot is meghallgathattunk, akik mindannyian felejthetetlen produkciót mutattak be. Néhányan megpróbálkoztak a legnehezebb kategóriával, azaz a vers – és prózaírással is, melyet ráadásul minden indulónak fel kellett olvasnia a közönség és a zsűri előtt. Ettől függetlenül azt hiszem mindenféle elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy mindannyian tökéletesen megfeleltek a műfaj szabályainak és színvonaltalan produkciót egyáltalán nem hallottunk a felolvasások alatt. Talán néhol a hangerővel volt egy kis probléma, főleg a versmondóknál, de ez cseppet sem rontott a teljesítményükön.

A rendezvény az előzetesen várthoz képest majdnem két órával tovább tartott a rengeteg produkció miatt, de ezt az összegyűlt nézők egyáltalán nem bánták. Hiszen olyan rendezvénynek lehettek tegnap fül – és szemtanúi, amely minden kétséget kizáróan megmutatta: a mai fiatalok nagyon is színvonalas művészeti előadásokat  és alkotásokat képesek felvonultatni, melyek bárhol és bármikor megállják helyüket. Végül a zsűrizésnél rengetegen kaptak díjat, a legeredményesebben a Széchenyi István Gimnázium diákjai szerepeltek, akik megkaphatták a vándorserleget, amelyért minden reményünk szerint jövőre ismét megmérettethetik magukat a tanulók.

De tegnap nem is a verseny volt a lényeg, ennél  sokkal fontosabb dolgot tapasztalhattunk. A Pódium ugyanis minden művészetet kedvelő számára okot ad az örömre: a fiatalabb generáció készen áll arra, hogy hagyományőrző és értékteremtő művészetet alkosson.

A vándorserleget a Széchenyi István Gimnázium vihette el

 

(forrás: 9400hír.hu
fotó: Gazsovics Krisztián)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top