Barion Pixel
Connect with us

Schubert Éva búcsú

Hírek

Schubert Éva búcsú

A Kossuth-díjas színművész búcsúztatása a Farkasréti temető Makovecz-termében lesz délután 14 óra 30 perckor. Schubert Éva július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el.

A Kossuth-díjas színművészt, Budapest díszpolgárát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti.

Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, játszott a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben is. Több mint harminc filmben szerepelt, és számos tévéjátékban is láthatta a közönség. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.

Schubert Éva munkásságát 1984-ben érdemes művész címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával ismerték el.

A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért, a közönség iránti alázattal átitatott, példaértékű életpályája elismeréseként kapta meg 2013-ban a Kossuth-díjat. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.

sch_kepmas_hu.jpg Schubert Éva (forrás: kepmas.hu)

Minden ember, nincs kivétel, szívesebben néz fiatalt, szépet, ragyogót, mint öreget. Ez természetes is. (…) Ezért kell az embernek meggazdagodnia minden területen. Ne az legyen az egyetlen rá jellemző dolog, hogy fiatalon csinos volt. (Schubert Éva)

Jelenkorunk ugyanúgy magában hordozza azokat a személyiségeket az élet minden területén, akik majd az évek múlásával példaképpé, legendává válhatnak, mint nagy elődeik. Számtalan nevet lehetne felsorolni a különböző művészeti ágakból. Az mindig nagy öröm, ha valakit még életében méltathatunk – írta a Montázs Magazin egy tavaly készített interjú kapcsán.

schubert-eva1

Schubert Éva 1931. január 19-én született. Róla is elmondható, hogy színészóriás és legenda. Méltóság sugárzott belőle minden interjú során. Kollégái azt mondták róla, ő a legműveltebb magyar színész. Sokoldalúságára jellemző, hogy a színjátszás mellett színészmesterséget tanított, színdarabot, könyvet és tanulmányokat írt, darabokat fordított, (angolból, németből, franciából,) operát írt és remekül főzött. Kedvenc sütije a flódni volt.

A Kossuth-díjas magyar színésznő az utóbbi években visszavonultan élt. Betegsége évekkel ezelőtt kerekesszékbe kényszerítette, csontritkulása miatt a lakását sem tudta elhagyni. Egy riport során azt kérdezték tőle, hogy a régi színészek miként váltak legendává. A válasza ez volt:
– Attól, hogy van egy olyan kisugárzása, hogy csak őrá lehet figyelni.
Schubert Éva is ilyen: izgalmas, sokoldalú, művelt, intelligens asszony, aki minden szerepet el tudott játszani.

Reflektorfényben: Schubert Éva
Részletek a “Hogy volt?! sorozat aktuális műsorából (MTVA).

Kölcsey Ferenc távoli rokona, egyik ükanyja a költő unokahúga volt. Dédapjának testvére pedig vándorszínész volt, Petőfivel együtt lépett fel Székesfehérvárott. Budapesti polgári családba született, középiskolába a zugligeti Angolkisasszonyokhoz járt. Színházi pályáról nem is álmodott, francia-latin szakos tanárnak készült. Kiválóan beszél németül és megtanult angolul is.

1955-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Magyar Néphadsereg Színházához szerződött. 1956-57-ben a József Attila Színház, 1957-58-ban a Vidám Színpad, 1958-tól 1978-ig a Vígszínház tagja volt. 1978-tól újból a Vidám Színpad művésznője. 1988-tól a Játékszín szerződtette, 2004-től pedig a soproni Petőfi Színháznál játszott. Több alkalommal rendezett is az utóbbi években. Adjunktus a Zeneművészeti Főiskolán, valamint Gór Nagy Mária színiiskolájának is tanára.

Első férje Zolnay Pál rendező volt, akivel még főiskolás korában házasodtak össze. Második férje Verebes Károly (1920-1987) színész volt. Közös lányuk, Verebes Dóra restaurátor, aki Verebes István féltestvére. Schubert Éva számos játék- és tévéfilmben szerepelt.

schubert-eva3

Ismeri a szandi-mandit? (1969)

Az Abigél Gigus tanárnője, a Szomszédok sorozat Lillácskája is ismerős számunkra.

Számos díjban, elismerésben részesült: Érdemes művész (1984), V. kerület díszpolgára (1999), A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (2001), Prima díj (2007), A 39. Magyar Filmszemle Életműdíja (2008), Pepita Különdíj (2008), Kossuth-díj (2013), Budapest díszpolgára (2013), Pepita Életmű-díj (2013).

A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtott. A humor is része életének, hiszen számtalan kabaréjelenetben is láthattuk.

 

(forrás: szinhaz.hu, montazsmagazin.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top